Erzsébet és Katalin között

Semmi sincs véletlenül. Nem, azt nem hiszem, hogy létezik nagykönyv, amelyben írva áll, ami fontos. Inkább úgy érzem, válaszútjainkon, életünk elágazásainál nem vagyunk magunkra hagyatva. Abban biztos vagyok, hogy Aki öröktől fogva Jó, az nem bánthat, nem okozhat fájdalmat, hiszen ez eleve ellenkezne lényével, a lényegével. Nem hiszem, hogy bizakodva dörzsöli a tenyerét, miközben újabb és újabb sziklákat gördít az utunkba: lássuk, vajon ezzel is megbirkózik-e még...

Miért készítene szándékosan tragédiákat? Megteszi ezt helyette az ember, minden különösebb erőfeszítés nélkül, akár nap mint nap. Miért támasztana szándékosan nehézségeket? Kreálunk magunknak azt is bőven. Ha az embernek nincs baja, csinál magának - tartja a mondás, és valljuk be, nem volt rossz megfigyelő, aki először jutott erre a felismerésre.

Abban azonban egészen bizonyos vagyok, hogy a Fenntvaló - szeretetével - szüntelenül segít, támogat, erősít. Kegyelmeivel megacéloz, irgalmával leleményessé tesz, hogy el tudjuk viselni, át tudjuk hidalni, túl tudjuk élni az újabb és újabb nehézségeket.

Ez bizony nagy különbség: nem készíti a megpróbáltatásokat, hanem jóra fordítja a bajt. Enyhíti a nagy hideget, csökkenti a fájdalmat, kiutat mutat és továbbsegít. A bajnak egyetlen áldása bizonyosan van. Segít megtapasztalni a Szeretetet. Általa megbizonyosodhatunk arról, hogy milyen viszonyban vagyunk a Gazdával. Merünk-e egyáltalán a szeme elé kerülni és a segítségét kérni? Vagy szégyenünkben lehajtjuk a fejünket, mert olyan rég találkoztunk, hogy el is felejtettük, miként szólítottuk meg legutóbb?

Mindez azért jutott eszembe, mert ahogy egyik délután a fűtött szoba mélyén olvasgattam, lapozgattam mindenféle könyvekben, megakadt a szemem egy rövid versikén:

Erzsébet, Katalin havat szokott adni, A bitang marhákat jászolhoz kötözni.

November 19. és 25. Árpád-házi Szent Erzsébet és Alexandriai Szent Katalin ünnepe. Az egyik képes volt élni és életét mindenestül Jézus Krisztusnak, az ő szegényeinek adni, a másik pedig képes volt meghalni azért az Úrért, akinek igazságát megismerte, és akinek szeretetétől semmi erő el nem tántoríthatta.

Az egyházi év vége felé, ennek az Úrnak királyként való ünneplésében, az advent előtti utolsó héten, a felkészülés kezdetén talán nem is olyan fölösleges elgondolkodnunk Erzsébet és Katalin üzenetéről, s a népi bölcsességről.

Baj, fájdalom, szenvedés volt az ő életükben is bőven. Számukra is hoztak havat, hideget, didergést az erőszakos viharok. Akárcsak számomra vagy az Ön számára, tisztelt Olvasó. Emlékezzünk közösen! De most ne a puszta történéseket idézzük fel. Figyeljünk inkább a mondóka második sorára. Bitang, azaz elbitangolt, elcsatangolt; vagy jászolhoz simuló jószágok vagyunk? Az elmúlt esztendőben milyen állapotban volt, van a madzag, amely az Úr bölcsőjéhez pányváz bennünket? Meglazult? Meghosszabbodott? Látjuk még a végét nagy hátrálásunkban? El is szakadt talán? Vagy feszül, és csak rángatjuk hiába? Tisztelt Olvasó! Ön hogy érzi magát, ha visszanéz az elmúlt évre?

A tél, a hideg, a didergés még a javunkra is válhat: közelebb kerülhetünk a betlehemi barlangistálló királyához, az ő szeretetének melegéhez. Újra fonhatjuk a kötőféket, újra megfogadhatjuk, hogy nem próbálunk elszakadni többé, újra megerősíthetjük a kötél csomóit. Kössük hát magunkat, megtévedt bárányokat újra Krisztus király jászolához.

Azt is mondják, ha Katalin kopog, akkor karácsony locsog, ha Katalin locsog, akkor karácsony kopog.

Nem tudom, fontos-e előre tudnunk, karácsony kopogni vagy locsogni fog-e. Egy biztos: nekünk kopognunk kell. Kopogjunk be hát! S ne csak locsogjunk, hallgassunk is végre. És halljuk meg, mit üzen a Gyermek, a majdani király nekünk, akik olyan régen voltunk gyermekek, hogy már csak nagyon ritkán, legfeljebb álmunkban emlékszünk rá.

Őszinte, örömteli év végét kívánok, tisztelt Olvasó. Jászolmeleget. Odasimulást. Kopogást és ajtónyitást. Beszédes csöndeket. Lélekben Erzsébet és Katalin odaadását. Királyi ünnepeket. Mosolyt, hálát, forró kézszorításokat. Jövő vasárnap pedig: BUÉK!

Balázs István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu