Illés Sándor

Utcaseprő

Résnyire félrehúzom a függönyt, és kitekintek az utcára. Amit látok, az utca egy szeletét, azt tízezerszer láttam már: a szemközti ház mállott oldala, rozsdás kapubejárat, hiányos fogazatú kerítés. Aztán a sarok következik, oda már nem látok el. Az utca folytatása, sűrű lombú fákkal, amelyek levelein már az ősz rozsdája ül, az alkalomra várva.

A ház bejárata előtt kuka áll. De most nem egymagában, megállt mellette egy mellényes utcaseprő is kétkerekű taligájával. Figyelem.

Rágyújt, kifújja a füstöt, közben mereven néz valamit. Azon tűnődöm: mit láthat? Ha festő lennék, akkor most nyomban előkapnám a palettám, színeket kevernék és megfesteném. Tanulmányfej. De nem vagyok festő. Írásban kellene megrajzolnom a jellemét. Markáns arca van. Ezzel lehetne hajóskapitány is. Elképzelem a parancsnoki hídon, vihar közeledik, komor felhők gyülekeznek fölötte, háborog a tenger. Merre, kapitány? Fogd erősen a seprűnyelet, mert hánykolódik az ócska bárka.

Tűnődöm közben azon, miért ezt a foglalkozást választotta? Hogyan válik az emberből utcaseprő? Taligás ember? Ahogy boncolgatom a kérdést, tucatnyi felelet is ígérkezik. Melyiket fogadjam el? Talán azt: nem tanult. Lehet, hogy szüleit kitelepítették, mert a nagypapája huszártiszt volt valaha. Valamelyik tanyai táborban telt el a gyermeksége. Aztán felnőtt, jöttek az újabb és újabb gondok, kellett a kenyér, legyen akármilyen az állás.

Eldobta közben a cigarettavéget, és munkához látott, hosszú nyelű seprűjével tisztogatta az utca kövét. Olyan mozdulatokkal és arckifejezéssel, amelyet vállalhatna akár egy orvosprofesszor is.

Katedrára képzelem. Görög bölcsekről beszél tanítványainak, ámulva hallgatom én is a szavát. Ismeri Cicerót, Szókratészt, idéz senecai bölcsességet. Miért nem lehetett volna tanár? Az ember sorsa olyan kicsiségeken múlik. Néha csak annyin, hogy reggel merre indul és kivel találkozik.

Az összegyűjtött szemetet lapátjára söpri, és bedobja a kukába. Erről a kukáról eszembe jut régi házmesterünk, a Juliska néni, aki titokban elmondta, hogy neki éberen figyelnie kell, hogy mit dobunk a szemétbe. Az ötvenes években volt ez. Ha netán banánhéjat találnánk kidobni vagy ehhez hasonlót, akkor másnap már becsöngetnének hozzám, hogy kikérdezzenek. Abban az időben a házmester véleményét is kikérték, ha útlevélért folyamodtam. Mindenki mindenkin rajta tartotta a szemét. Fő az óvatosság és éberség, elvtársak! Lenin mondta!

Ez az utcaseprő is beadta egyszer a kérelmét, hogy szeretne a város alázatos alkalmazottja lenni. Mellékelt hozzá erkölcsi bizonyítványt is, hogy nem útonálló, betörő, gyilkos. Lehet, hogy őt is beszervezték, mielőtt az utcára engedték a seprővel. Figyeljen mindenkit, a falevelek hullását is.

Gondolom, volt annyi esze, hogy nem tett eleget ennek a kívánalomnak, és csak a szeméttel törődött.

Biztosan családja is van. Gyerekei járnak iskolába, ahol számon tartják, hogy apuka közalkalmazott. S vágyai is vannak. Szeretne autóbusz-vezető lenni, a 7-es vonalán. De jó is lenne! Induláskor köszöntené az utasokat. Megvárná a bottal érkezőket a csengetéssel a Bosnyák téren, ha ideje engedné, be is vásárolna a piacon. Magának is venne egy szépen sült forró lángost. Az élet teteje! Ha alulról nézzük. Felülről nem is lehet nézni.

Amikor újra kipillantok az utcára a függöny széle mögül, már nem söpröget. És nincs egyedül. Egy asszony áll mellette a kukára könyökölve. A felesége lehet. Ebédet hozott neki, ahogy faluhelyen az aratóknak szokás nyáridőben. Ugyan nem csíkos kendőbe bugyoláltan, hanem csak egy nylonzacskóba süllyesztve. Figyelem, hogy eszik. Mi is lehet az, amibe olyan jóízűen beléharap? Kalács? Bukta? Nem kell hozzá bicska, kés, lehet, hogy sonkás zsemlye. Aztán kezefejével megtörli a száját, és a talicskát maga előtt tolva elindul a feleségétől kísérve. A nylondarab, amibe az ebéd volt csomagolva, itt maradt. Majd eltakarítja holnap egy másik utcaseprő.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu