Berényi Dénes

A tudomány és a keresztény ember

A tudomány szinte naponta produkál új "csodákat", csodás új eredményeket. Alig öt éve sikerült kimutatni, hogy más csillagok körül is vannak bolygók, hogy léteznek a miénken kívül más nap-, illetve bolygórendszerek. Az utóbbi években térképezték fel az ember teljes génrendszerét, tisztázták az emberi öröklődés törvényeit is. A sort hosszan lehetne folytatni.

A tudományon alapuló technika vívmányait napról napra mindnyájan tapasztaljuk, élvezzük. Gondoljunk csak a mobiltelefonra, a mikrohullámú sütőre vagy az orvosi diagnosztikában nélkülözhetetlen ultrahangra, a CT-re vagy az MR-re. A sort természetesen itt is hosszan lehetne folytatni. Mindenesetre azt érdemes még megemlíteni, hogy hazánkban például a születéskor várható élettartam egy évszázad alatt közel a duplájára nőtt, és nem kétséges, hogy ez elsősorban a tudomány fejlődésének köszönhető. (1900-ban Magyarországon a szóban forgó élettartam a negyven évet sem érte el.)

Ennek ellenére a mai társadalomban nemcsak olyanok vannak, akik örülnek a tudomány fejlődésének és értékelik azt, hanem sokan közömbösek iránta, sőt, vannak, akik kifejezetten ellenségesek. Anélkül, hogy ennek okait most mélyebben elemeznénk, tegyük fel a kérdést: hogyan gondolkozunk erről, mi, keresztények.

Jézus nem beszélt a tudományról; kora tudományával - kivéve a vallásos tudományosságot - nem volt semmiféle kapcsolata. Ezen ne lepődjünk meg, hiszen - hogy szélsőséges példákat hozzunk - a vasutasokról, a pilótákról vagy a számítástechnikusokról sem szólt. Ha az ő példájának földhözragadt követését tekintjük eszménynek, akkor "hiányérzetünk" támadhat: hiszen például nem volt családapa sem... Jézusnak, az ő tanításának ennek ellenére is van mondanivalója a családapák (és családanyák), a tudósok, a vasutasok - egyszóval mindnyájunk számára. A megtérést, a Jó Hírt, Isten országát hirdeti és nyitja meg valamennyiünk számára. És nekünk, követőinek az a kötelességünk, hogy azon a helyen, abban a hivatásban, ahol élünk, dolgozunk, sugározzuk magunk körül a szeretetet, és életünk példájával hirdessük, hogy az emberi élet több, mint a vagyongyűjtés, a sikerek és gyönyörök hajhászása, és hogy az ember nem ezekben találja meg a boldogságát.

Mi is hát akkor a keresztény ember viszonya a tudomány fejlődéséhez? Lehetetlen tagadni a tudomány és a rá támaszkodó technika pozitív hatását az emberi életre, de éppen úgy lehetetlen tagadni azokat a veszélyeket, amelyek a tudomány fejlődésével együtt járnak, azok következtében jelentek meg. Valahogy úgy van ez, ahogy lehetetlen tagadni, hogy mennyire nélkülözhetetlen az ember számára például a kés, pedig azzal embert is lehet ölni, és valóban nem kevés gyilkosságot követtek el vele az emberiség történelme folyamán. Persze a tudomány által keltett veszélyek összehasonlíthatatlanul nagyobbak, de ahogy a kést nem lehet kiküszöbölni, eltiltani, úgy a tudományt sem. A tudomány vívmányainak felhasználásával kapcsolatos felelősségünk azonban sokkal nagyobb, és a keresztények ebben a felelősségben osztoznak az emberiség legjobbjaival. Sőt, élen kell járniuk ebben a felelősségvállalásban, ha tényleg Krisztust és az ő tanítását követik életükben.

Végül még egy kérdés! Cáfolja vagy bizonyítja-e a tudomány a hitet, a vallási igazságokat? Nem kell bizonyítania! Mindig szörnyű következményekre vezetett a történelem folyamán, amikor ezt követelték tőle. Pedig erre nincs szükség! A hit Isten ajándéka, kegyelem, más dimenzióba tartozik, mint a tudomány. Természetesen a hit nem ellenkezik a tudománnyal, nem is ellenkezhet vele, hiszen - távoli analógiaként - a rádióhullámokat se tudjuk észlelni, ha nincs megfelelő készülékünk: rádiónk. Viszont a hit az, ami által elrendeződik körülöttünk a világ, és helyére kerül életünk és a tudomány is.

(A szerző atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu