Halottak napja

Előtte való estén - mindenszentek idején - az esti vecsernye után megszólalnak a harangok. Szólnak helyenként két óra hosszat is. A családok tagjai körülülték régen a szentsarokban lévő asztalt, amelyen annyi gyertyát gyújtottak, ahány halottja volt a családnak. Együtt, hangosan mondták el az Úrangyala után a fájdalmas rózsafüzért, a Jézus szent sebeiért szóló, illetőleg az "Ó édes Istenem hálát rebeg lelkem" kezdetű imákat.

Emlékszem, mily nagy volt a gyertyafényektől áradó világosság. Hol volt akkor még villany? És néztük, melyikünk gyertyájának lángja a hoszszabb, mivel azt mondották nagyszüleink: akié a leghoszszabb lángú, az él legtovább.

A tápai öregtemetőben álló Kármel-hegyi Boldogasszony- kápolnában mindenszentek estéjén közösen is imádkoztak, mely helyen a koldusokkal együtt fohászkodtak az elhaltakért Máriához, hogy enyhítse a purgatóriumban gyötrődők szenvedését.

Gyermekkoromban szinte minden ház kemencéjében sült tök, sőt, briósszerű kőttes kúdústuborék. A tököt ima után csömögézgettük, ki kenyérrel, mások a nélkül, a tuborékokat pedig másnap vittük magunkkal, amikor gyertyákat égetni mentünk a sírokhoz, s azokat a temető kapujában álló-ülő koldusoknak adtuk. A hagyomány szerint az ő imájukat mindég kivételes szívességgel fogadta Isten és Mária, amelyek a halottakért szóltak.

Mindenszentek és halottak napja előtt már napokkal tisztítgatták a sírokat. Krizantémot, pillevirágot ültettek a sírokra, de rendbe tették a sírok környékét, egyáltalán az egész temetőt.

Minden temetőben volt fából, még inkább betonból készített közös köröszt, más nevén nagyköröszt. Ennek tövében azok égettek gyertyákat, s tették oda virágaikat, akiknek férfi hozzátartozói az első vagy a második világháborúban estek el, s testük idegen földben nyugosznak.

A családok általában halottak napjának délutánján együtt mentek ki a temetőkbe. Ki-ki tehetsége szerint csináltatott sírkoszorút, sírcsokrot, de régen természetesen nem vettek művirágot a sírra. Ezen a napon nem illett, "azt csak lakodalomban vöttek a vőfénynek, meg aztán kitűző gyanánt a vendégségnek." A virágozás a XIX. század második felében kezdett elterjedni. Addig gyertyákat égettek a síroknál. Ha azokat ellopta valaki, "az vitte az ottan eltemetöttnek a bűnterheit is, azt´ a purgatóriumba ű szenvedött érte is". Később így vélekedtek azokról is, akik virágot, koszorút loptak a temetőben.

Régi szokás, hogy halottak napján a pap sírokat szentel. A szentelést a legtöbb helyen a közös keresztnél kezdik, majd kérésre megy, hogy a családok igényei szerint fölszentelje az elhalt hozzátartozók sírját.

Az 1950-es évek végén kezdett terjedni a betonkeretes sír készíttetése, s napjainkban már szinte senki sem hagyja a földhantos sírt elgazosodni. Vannak, akik csupán keretet csináltatnak, és a tetejét virágokkal gondozzák. Mások a keret két szélére tétetnek keskeny betonlapokat, és a közepén hagynak virágozni való helyet. Az utóbbi időben legtöbben teljesen befödetik a sírt, főként azok a családok, akik elköltöztek szülőhelyükről, és csak halottak napján térnek vissza, hogy gyertyákat égessenek és virágot tegyenek a sírokra. Voltaképpen sokan már csak ilyenkor találkoznak egymással. Akik megmaradtak szülőhelyükön az elhalt hozzátartozók közelében, azok közül sokan mennek ki év közben - haláluk évfordulóján - szeretteikhez.

Az első és második világháború hőseinek és áldozatainak, s bizony nem egy helyen az 1956-os forradalom áldozatainak is vannak emlékműveik, amelyeknél nemcsak a hozzátartozók égetnek gyertyákat, hanem a település lakossága is fejet hajt, értük imádságokat mondanak.

Ezidén is kimentem a tápai, a szegedi és a volt szegedi tanyavilág faluinak temetőibe. Gyertyákat égettem kis családommal együtt szüleimnél, nagy- és dédszüleimnél, egykori adatközlőimnél, majd Bálint Sándornál, kinek sírja körül nagyon sok virág volt, és annál is több gyertya égett. Adatközlőimmel is "beszélgettem", visszaemlékezve azokra az időkre, amikor oly szívesen meséltek a vallásos élet hagyományairól, s mondtak sok szép, a halottakért szóló imát.

Szépek ilyenkor a temetők: fehér krizantémok és égő gyertyák világítanak, legfőképpen akkor, amikor estendébe hajlik az idő, s a gyertyafényben mintha az elhalt lelkek lennének jelen közöttünk, mintegy hirdetve az örökkévalóságot.

Ifj. Lele József

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu