|
![]() |
||||||
![]() |
![]() |
![]() |
Médiaketrecben Beteglátogatásaim kivétel nélküli élménye az, hogy a szenvedő, súlyos beteg keresztények tekintete felfrissít, megújít, mert könnyek és kínok közepette is azt hirdetik, hogy "nem veszítjük el kedvünket, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul". (2Kor 4,16) Nézem a kukkoló-show résztvevőit, "a ketrecbe zárt emberi példányokat" (Babarczy Eszter - Népszabadság IX. 21.) Kurjongatásaik, visongásaik, elszabadult viselkedésük ellenére is arcuk dögunalmat, szürke hétköznapiságot, kedvetlenséget áraszt. Tekintetük üzenete: "Azért veszítjük el kedvünket, mert pénzért, a kisszerű népszerűségért eladva, elveszítettük lelkünket, a belső ember romlásnak indult bennünk, bár a külső napról napra megújul." Itt mindent szabad, csak egyet nem, szabadnak lenni. Csakhogy mi az, hogy itt? Az "itt" jelenti, hogy itt, a B. B.-házban, a médiaketrecben, de jelenti azt is, hogy itt, a tévé előtt. Nézve a ketrecbelieket - az ártatlannak tűnő játékba így vagy úgy bekapcsolódva (a rabszolga minden lépését szemmel tartó rabtartóvá válva, szavazva, licitálva, a reklámozott árukat megkívánva, vásárolva) - magam is rabszolga-kereskedővé válok, amúgy magam is rabként, a kukkolás rabjaként. Ünnep híján az ünnep illúziójára van szükség, és ezzel együtt ünnepcsinálókra, a szórakoztatóiparra minden mennyiségben, búfelejtőkre, fokozhatatlan hangerőre és hangulatkeltőkre, színeffektusokra, orgiákra és bulikra, vagyis az ünnep látszatára, tükörképére. Pilinszky János írja a Naplójában: "A megvalósult, metafizikai semminek: örök és abszolút hétköznap a neve. Ellentéte: az üdvözültek örök ünnepe, a színültig telt realitás. Sokszor úgy tűnik, a kárhozat tükörképe az üdvösségnek. Hogy külsőleg nem is különbözik tőle, csupán a realitás hiányzik belőle, ahogy a tükörképből is egyedül ez hiányzik. Ezért a kárhozatnak mindene a látszat." A Naplóban másutt ezt írja: "Akik mindig a felületen maradnak, őrájuk vár a kárhozat, mely - ismét másutt írja a Naplóban - a belső szabadságunk tökéletes fölélése. Örök magány az egyetemes szemétben.." A kukkoló-show-k, a belső szabadság, a rejtek, az intimitás feladásával bizony a kárhozat-világ nihiljének parfümös hullaszagát árasztják. Ady Endre versének (Nincsen, semmi sincs) szavaival tudom csak kifejezni érzésemet. "Kényes, fájó életem inkább / Összetöröm. / Mint fajzatom undorát lássam... / S fáj, hogy vagyok / S fáj, hogy nem lehetek büszke arra, hogy ember vagyok." Kár ezekért a jobbra érdemes, megtévesztett, megtévedt fiatalokért, ott a ketrecben, s a lelkendezőkért a külső ketrecben. Mondom Radnótival: "Lehetnének talán még emberek, / hisz megvan bennük is, csak szendereg, / az emberséghez méltó értelem. / Mondjátok hát, hogy nem reménytelen." (Majális, 1944 V. 10.) Miben remélhetünk? A tékozló fiú csömörében, s Apja fölemelő, ölelő karjában. És abban, hogy körvonalazódni látszik egy nagykoalíció az emberi méltóság védelmében. A baloldali médiumok is értetlenségüknek adnak hangot a jelenség kapcsán. "A »megújuló« TV 2 vezetésével megindulhatunk az evolúciós visszafejlődés útján" (Népszabadság). "A szabadságot és a méltóságot az említett programokon keresztül folyamatos erózió pusztítja, sőt, helyreállíthatatlan morális károsodás fenyegeti" (Élet és Irodalom). De remélhetünk abban is, hogy a B. B.-jelenség számunkra figyelmeztetés: helyünket keressük Isten csendjében, az Aki Van közösségében, a vele való rejtekben. Hol van ez a rejtek? A szerelem mély csendjében. Az édesanya szeretetében, aki keblén kicsinyével elzárkózik az illetéktelen szemek elől, hogy megszoptassa. Az ima cellájában. A szentmise közösségében: ahol mi mind együtt vagyunk egyedül Vele. A szeretet alászállásaiban: a csendes, áldozatos szolgálatokban. A hűségben: mely szeretettől átizzott lemondás. Így adjunk pozitív választ a kártékony jelenségre. Zatykó László
|
![]() |
![]() |
|
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|