Jegyzetlap

Na, végre, jól megmondtam neki az igazságot, telepedik a padra Y mellé X. Kifújja magát. Y nézi az arcát. Ettől a jól megmondott igazságtól nem is olyan boldog. Nem derűs. És nem is szebb. Mi történt?, kérdezi Y. Elviselhetetlen volt O, nem bírtam tovább, sírt, de így még nem láttam sírni, válaszolt X. Képzeld, valahogy egyvégtében húzta a levegőt, inkább nyüszített, mint sírt. Remegett az arcán a keze, kétségbe volt esve... Miféle igazság lehetett az, milyen rettenetes igazság - morogja maga elé Y. X sokáig nem szól semmit. Ropogtatja az ujjait: nem tudom, szólal meg halkabban, csak azt érzem, talán mégsem kellett volna. Mindketten belerokkantunk. Éppen az a baj, hogy most már tudja is, amit eddig sejtett magáról, de tőlem várta, hogy elhessegessem vagy legyintsek rá egyet, vagy mit tudom én, mondjam azt, ne törődj vele, nekem is vannak gyöngéim... Gyöngéid?, kérdezte Y. Milyen finoman fogalmazol... Mit mondjak? Jó, hibáim vannak, cudar alak vagyok, ahogy szoktad mondani. Szóval most éppen az szúrta meg O-t, akitől vigaszt várt... Kitől várjon?, kérdezte Y. Csönd. Így még nem hallottam embert sírni. Elhitte nekem, hogy tényleg olyan. Elhitte, ismételte X szavait Y.

Látta, hogy X fokozatosan süpped a kétségbeesésbe. Kicsit várt. Hadd ázzon benne. Nézte az arcát: bűnhődni akart X, menteni, ami még menthető. Y megszólalt: Figyelj ide, te nem az igazságot mondtad O-nak, hanem azt, amit annak gondolsz, és ha ettől két ember kapcsolata megroppan, az akkor sem igazság, ha O annak érzi. Érted?... Így van, súgja X... Amit te igazságnak mondasz, az ítélet O fölött. Súlyos ítélet. Kibírjátok-e?, kérdezte Y. Majd folytatta: O nem azért nyüszített, mert tényleg ez vagy az, ilyen vagy olyan, ennyi vagy kevesebb, hanem mert te a kettőtök szeretetét támadtad meg benne, ő meg védte, ahogy tudta, fejezte be Y. Egyedül szenvedett, de mindkettőtökért. Y emelt hangon beszélt a barátjának, azt is lehet mondani, már-már kiabált. De szabatosan. Pedig nem akart. Köze volt a megtámadott szeretethez, és ez följogosít az erőre. Élt is vele.

Értem hát, mondta X. Most azt szeretném, ha O nem hinne nekem... Ha szeret téged, akkor hisz neked, jegyezte meg Y. És ha szenved miattad, biztos, hogy szeret... Olyan nyomorult dolog volt ez, mondta X. Minél inkább erősködtem O-val, annál jobban éreztem, mégsincs igazam. De akkor miért nem hagytam abba vagy fordultam vissza? Nem voltam képes kilépni ebből a sodrásból. Ahogy láttam rajta, nem akar hinni a fülének, nagyon sajnáltam, de még hangosabban bizonygattam neki, hogy ő milyen, meg a többit. ...Figyelj, mondta Y, ez mélypont. Nem szabad tőle megijedni. Alighanem be kellett következnie. O éppen olyan jól tudja, mint te, hogy voltak előzményei. Mindegy, most nem kell ezzel törődni. Innen már csak fölfelé visz az út. Ez a - nem biztos, hogy egyetlen - jó benne, mondta Y... Mit csináljak?, kérdezte X. Nagyon bánom az egészet. Mintha megütöttem volna egy ártatlant, pedig... Így érzed, fűzte hozzá Y, de nem vagyunk ártatlanok. O sem az, te sem vagy az. Jobban mondva, nem mi vagyunk ártatlanok. Most tényleg igazad van; ez a nagy ütés O-ban az Ártatlant érte.

Minden ütés, megalázás, gyűlölet őt éri. Az Ártatlan ugyanúgy szeret titeket most is, mint azelőtt. Ez azt jelenti, mintha nem történt volna semmi, holott nagyon is történt. Az ember folyton a szeretetébe bukik bele. Ő nem bukik bele a sajátjába, mert isteni. Most vele menj haza... X megölelte Y-t, és sietős léptekkel távozott.

Vasadi Péter

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu