Az újrakezdés szentsége

Gyónás, bűnbocsánat, lelki vezetés

Sokat hallhatunk a gyónás válságáról, ugyanakkor vannak papok, akik naponta hosszú órákat töltenek gyóntatással, kelki beszélgetéssel. Azt mondják: korunkban kiveszőben van a bűntudat, ugyanakkor orvosok nemritkán mondják betegüknek: "nem rám van szüksége, hanem papra". - A gyónásról, a bűnbocsánatról, a lelki vezetésről beszélgettünk Tomka Ferenc káposztásmegyeri plébánossal, teológiai tanárral.

- Az evangéliumban olvassuk: "akinek megbocsátjátok bűneit, annak meg lesz bocsátva". A gyónás szentsége tehát lényegét tekintve Krisztusig nyúlik vissza. Az első századokban már volt bűnbocsátás, bár más formában, mint manapság. Az ősegyházban csak a főbenjáró bűnöket gyónták meg. Többnyire nyilvánosan: az egész közösség által ismert súlyos bűnöket - hittagadás, gyilkosság, házasságtörés - a közösség előtt ismerte el és bánta meg a bűnös, majd vezeklést vállalt. Csak ezután tekintették őt újból a hívő közösség tagjának.

Aki nem tagadta meg a hitét, nem gyilkolt és nem tört házasságot, annak nem volt szüksége bűnbocsánatra?

- Úgy mondhatnánk: az ősegyházban az emberek nem mindig gyóntak, de életükhöz tartozott a bűnbánat és a jóvátétel. A híveknek ma is tudniuk kell: komoly bűnbánat és jóvátétel után - hacsak nem halálos bűnről van szó - újra az Istennel való kiengesztelődés állapotába kerülnek, és szentáldozáshoz járulhatnak. Ezt a II. vatikáni zsinat óta az egyház különösen hangsúlyozta. Ne gondoljuk, hogy a bűneink alól mindig csak a gyónás adhat feloldozást: a bánat és a jóvátétel is. A középkorban lett általánossá a mai fülbegyónás. A gyónás rendkívüli kegyelmet ad, ugyanakkor: megerősít minket a jóban.

Az emberek sokfélék. Vannak, akik számára kínos kötelesség a gyónás, mások alapos lelki vezetést igényelnek.

- Természetesen jó volna, ha minden gyónás egyúttal lelki vezetés is lenne: vagyis nem csak gépies bűnfelsorolás és sablonos "elégtétel" vállalása.

A lelki vezetés lényege, hogy segít lépésről lépésre haladni az Isten akarata szerinti élet útján. Tulajdonképpen mindannyiunk hivatása, hogy lelki vezetők legyünk. Például a női szerzetesrendekben, a lelkiségi mozgalmakban is látunk példákat arra, hogy a lelki vezetést laikusok is gyakorolják. Ez ugyanakkor nem helyettesíti a gyónást. Az egyház felhívja a szülők figyelmét arra, hogy ők gyermekeik első lelki vezetői. Vagyis ne érjék be azzal, hogy gyermeküket megtanítják imádkozni. Batthyány-Strattmann Lászlóról olvastam, hogy minden este beszélgetett valamelyik gyermekével a lelkéről...

Ki alkalmas a lelki vezetésre?

- Lelki vezetést végezni természetesen csak az tud, aki maga is elmélyült lelki életet él, aki számára fontos, hogy nap mint nap törekedjék Isten felé. Ha valaki nem talál jó lelki vezetőt, nagy segítségére lehet elsősorban a Szentírás, illetve megfelelő lelki könyvek, például Michel QuoistÍgy élni jó, vagy Chiara Lubich Ha tüzet gyújtanánk című könyve, vagy számos, napjainkban megjelent munka, amelyek a lelki előrehaladás útjára vezetik az embert. Nagyon fontos szerepük volna a lelki vezetésben a hitoktatóknak. A hittanóra ne csak vallási ismeretközlés legyen, hanem keresztény nevelés: elmélyülés a hitben, bevezetés a keresztény életbe.

Minden keresztény ember az életszentségre kap meghívást: ez a lelki élet célja. A cél felé haladni kell. Vagyis a lelki élet fejlődést, előrehaladást jelent.

Ugyanakkor része a helybenjárás is, ez - gondolom - mindnyájunknak mindennapi tapasztalata...

- Ami igazán fontos: a folytonos törekvés. A botlás utáni fölállás. Jó néhány szent életútja igazolja: a lelki előrehaladás során az ember nem érzi magát kevésbé bűnösnek, kevésbé gyarlónak. Éppen fordítva: mert egyre érzékenyebb a lelkiismerete.

Kell-e a lelki vezetéshez - és a gyóntatáshoz is - valamiféle speciális előképzettség? Pszichológiai érzék például... Hiszen olykor a lelki beszélgetések is a gyónáshoz hasonló mélységekig hatolnak, és itt az érzéketlenség súlyos károkat okozhat...

- A lelki életben való előrehaladás közben az ember rengeteget tanul, fontos készségek alakulnak ki benne. Ilyen az odafigyelés, a meghallgatás "tudománya", a másik ember elfogadásának készsége. Ezek tanfolyamokon, tréningek során is tanulhatók... De bizonyos módszerek ismerete még nem elégséges a lelki vezetéshez. Mindenképpen az Istennel való belső kapcsolat a legfontosabb feltétele.

A szentgyónáshoz járuló hívek egy része lelki vezetést is igényelne. Képezik-e erre a jövő papjait?

- A papnevelésben kulcsfontosságú a lelki vezetés. A növendékek, miközben elmélyülnek a lelki életben, jó esetben föl is ismerik a lelki vezetés mibenlétét. Különféle tantárgyak (erkölcstan, pasztorális, valláslélektan stb.) keretében találkoznak emberi problémákkal, erkölcsi dilemmákkal s a megoldás útjaival.

Sokat hallani a gyónás válságáról. Mi most mint valami nagyszerű lehetőségről beszélünk a gyónásról, és közben a hívek közül sokan nem szeretnek gyónni...

- Én az ellenkezőjét is tapasztalom. Akik komoly lelki vezetéssel kapcsolják össze a gyóntatást, azok nem győzik a munkát. A probléma az, hogy az egyre kevesebb pap egyre túlterheltebb. Akinek nem sikerül jól megszerveznie a munkáját - vagyis a feladatok minél nagyobb részét világi munkatársaira bízni, annak nem marad elég ideje és ereje a legfontosabb, az igazán papi feladatokra. Ezzel nem kritizálni akarom a paptestvéreket, inkább bátorítani: millió feladat van egy plébánián, amelyet nálunk jobban elvégeznek a munkatársak: bízzuk ezeket rájuk.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy rendkívül nehéz helyzetben vannak azok a lelkipásztorok, akiknek több plébániát kell ellátniuk. S nekik különösen nem könnyű megfelelő munkatársakat találniuk. De mégis tény: igazán jó, a felelősségben is osztozni akaró munkatársak a mély lelki életet élő emberekből lesznek. Vagyis mégiscsak a lelki vezetéssel kezdődik minden. És ez a cél is...

Ami a gyónástól való húzódozást illeti: azok nem szeretnek gyónni, akik nem tapasztalták meg a bűnbocsánat felszabadító örömét. Akik kihallgatásként élik meg a gyónást. Ha csak bűneivel, emberi gyarlóságaival szembesül a gyónó, az valóban nyomasztó élmény. De az embernek nemcsak kudarcai vannak, hanem isteni távlatai is. Aki ezt a gyóntatószékben is megtapasztalja, az igényelni fogja a lehetőséget. Hiszen nem kevesebbről, mint az életéről van szó...

Meg tudjuk fogalmazni, mi kell a jó gyónáshoz?

- A gyónó részéről erős hit kell Jézus szabadító erejében, az egyház bűnbocsátó hatalmában. A "másik oldalon" pedig fontos, hogy egy alázatos, a saját gyengeségeit ismerő, valamint az Isten irgalmába és a megváltásba vetett erős hitet sugárzó pap képviselje az egyházat.

Jól gyónnak az emberek? Ott keresik bűneik-bajaik gyökerét, ahol az keresendő?

- Ha nem, azért elsősorban bizonyára nem csak a gyónók a felelősek. Hanem azok a személyek és körülmények, amelyek őket a rossz vagy nem igazán jó gyónásra szoktatták. Ha a gyónást pusztán a szentáldozás előfeltételének tekinti valaki, akkor az gyakran kényszerű szükségletnek tűnik.

A Dives in misericordia kezdetű enciklikájában a pápa az isteni irgalmasságot hangsúlyozza: a gyarló ember számára az Isten szeretete talán éppen az irgalmasságban érezhető meg a leginkább. A Novo millennio ineunte kezdetű apostoli levelében pedig az életszentségre való meghívatásunkra emlékeztet a Szentatya. Ha ilyen lelkület vezeti a gyónót, ha ezt a lelkületet erősíti benne a gyóntató, akkor nem kínos kötelesség lesz a gyónás. Nem a bűnre kell koncentrálnunk, hanem a szentségre, amelynek a bűnök útjában állnak.

Egyes vélemények szerint a gyónás "válságának" oka elsősorban a bűntudat megrendülése. Pszichológusok ugyanakkor azt mondják, rengeteg elfojtott bűntudat munkál - nagy károkat okozva - az emberek lelkében. Ön hogyan látja ezt?

- Sokat ártottak az embernek és az emberiségnek azok a "felszabadító" nézetek, amelyek relativizálták a bűnt. E mögött kimondva-kimondatlanul az istentagadás áll: ha nincs Isten, akkor csak jogi értelemben van bűn. Az emberi lélek azonban akaratlanul is lázad ez ellen, mert érzi, hogy nem igaz...

A bűntudat önmagában értékes: hiszen tisztánlátást jelent. A bűnös ember bűnös embernek kell hogy lássa magát. Ugyanakkor ha abszolutizáljuk, túlhangsúlyozzuk a bűnt, akkor tagadjuk az irgalom lehetőségét. Lám csak: itt is egy sajátságos istentagadást érhetünk tetten: hiszen kimondatlanul Istent tagadjuk, aki nagyobb az embernél, akinek irgalmas szeretete végtelenül nagyobb a bűnnél.

Számtalan olyan problémával találkozik a pap a gyóntatószékben, amely esetleg nem oda tartozik. Például pszichés zavarokkal. Mi a teendő ilyenkor?

- Először is fel kell ismernie a lelkipásztornak a problémát, és tapintatosan a megfelelő szakemberhez kell irányítania a hozzá fordulót. Kívánatos volna, hogy a papok ismerjenek alkalmas, lehetőleg keresztény pszichológusokat, pszichiátereket, akikhez jó szívvel irányíthatják a rászorulókat. Ugyanakkor ne lepődjenek meg a gyóntatók, ha pszichiáter küld hozzájuk valakit. Szerencsés esetben ők is fölismerik, ha nem az ő szaktudásukra van szükség, hanem a keresztény tanácsadás és a feloldozás hiteles szavaira.

A legtöbb vallás hiszi és tanítja a megtisztulás lehetőségét. A hinduk és a buddhisták a lélekvándorlás révén, esetleg évszázadok tisztulási folyamatának eredményeként. Krisztus egyháza a bűnbánat, a megvallás és alkalmasint a feloldozás révén egyetlen megváltó pillanatban éli ezt meg.

A gyónás az élet újrakezdésének szentsége.

Kipke Tamás

Apostoli levél a gyónásról

A Szentatya Misericordia Dei (Isten irgalma) című "motu proprio" apostoli levelét május 2-án mutatták be a Vatikán sajtótermében. A kilenc pontból álló dokumentumban a bűnbánat szentségével kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a megbánt súlyos bűnök alóli szentségi feloldozás egyetlen rendes módja a gyóntató pap előtti személyes és teljes bűnvallomás. Általános feloldozás csak halálveszély vagy más súlyos szükséghelyzet esetén lehetséges. Ilyen szükséghelyzet például akkor állhat elő, ha missziós területen vagy más régióban csak egy évben egyszer jut el pap nagyszámú hívekhez. Ilyen szükséghelyzet fennállását a helyi püspök ítélheti meg, a püspöki konferencia vatikáni felterjesztése alapján.

A Szentatya kiemeli, hogy a 2000-es szentév milyen jótékony fellendülést hozott a személyes gyónások terén. Ösztönzi a plébánosokat és kegyhely-lelkészeket, könnyítsék meg minél jobban a híveknek a gyónás szentségéhez járulást. A gyónásban meg kell kívánni a teljes bűnvallomást, a súlyos és bocsánatos bűnök esetében is. Mikor kell gyónni? Súlyos bűn esetén mindig, de a pápa hangsúlyozza a gyakori és rendszeres gyónás fontosságát is. Azt is megismétli, hogy minden hívő köteles legalább egy évben egyszer őszinte gyónást végezni. (Zenit)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu