Velünk - mindennap...

Urunk mennybemenetele

A mai ünnep evangéliumi perikópája (Mt 28,16-20) kiemelkedik a feltámadás utáni Jézus-jelenések sorából. Nemcsak azért, mert búcsúzás, az utolsó, közvetlen találkozás a feltámadásban megdicsőült Krisztussal, hanem, mert előretekintve megalapozza a keresztény közösség jövőjét. Ez a jövő - bár a feltámadás erejéhez kötődik - mégis mélyen Jézus földi működésében gyökerezik. Jézus búcsúszavai csak akkor értelmezhetők helyesen, ha egész életművéből indulunk ki. Az evangéliumi jelenet egyben összefoglalása és kiértékelése az egész Máté-evangéliumnak. Célja az, hogy az olvasó, miután megismerkedett a Názáreti működésével, eljusson a teljes belátásra, és erre alapozza tanítványi léte jövőjét.

A jelenet hegyen játszódik le. A hegy különösen Szent Máténál a kinyilatkoztatás sajátos helye (lásd: hegyi beszéd, színeváltozás). Az sem véletlen, hogy galileai hegyről van szó. Jézus működése főleg ide köthető, másrészt Máté szemében Galilea a "pogányok Galileája" (Mt 4,15), így alkalmas földrajzi keretet ad a nagy missziós küldetés egyetemes jellegének.

A Föltámadott megjelenése ellentmondásos reakciót vált ki a tizenegyből. A leborulás az Istennek kijáró hódolat (Máté gyakran emeli ki Jézus földi működésénél), a hitre utal. A kétkedés említése másként értelmezendő, mint a többi feltámadás utáni jelenésnél. Ott a kétség eloszlatásán van a hangsúly, itt viszont a jövőt meghatározó Jézus-szavak előzménye. Joggal gondolhatjuk, hogy az evangélista ezzel már a közösség jövőbeli életében adódó kétségek veszélyére hívja fel a figyelmet.

A nagy missziós parancs első része Jézus teljhatalmát emeli ki. Máté már szólt arról, hogy Jézus hatalommal tanít (Mt 7,29), hogy hatalma van a bűnök megbocsátására (Mt 9,6), és az üdvösség közlésére (Mt 9,8; 10,1). Most a hatalom kozmikus jellegét emeli ki: "mennyben és a földön", megerősítve a "minden" jelzővel. A világmindenség, a teremtés rendje Jézus Krisztus hatalmi szférájába tartozik, ő birtokosa a teremtő, isteni erőnek.

Ez alapozza meg az egyetemes küldetést. Itt feltűnő a szóhasználat. Jézus nem a szokásos "hirdetni az evangéliumot" kifejezéssel, hanem a "tanítvánnyá tenni" megfogalmazással él, ami többet jelent. Ebben már benne van az egyház, a közösség építésének gondolata (Máténál kiemelt téma! Vö. 18,15-20). Két lényeges összetevő tartozik ehhez: a keresztség a Szentháromságos Egy Isten nevére és a tanítás, amely folyamat, de amihez - megint csak Máté evangéliuma szerint - hozzátartozik az életbe való átültetés (Mt 7,24-27).

A befejező szavak biztosítják az alakuló egyházat arról, hogy a teljhatalmat birtokló Jézus együtt van velük, jelen van a világ végezetéig. Az Ószövetségben gyakran találkozunk azzal, hogy Isten megbízást adva, feladatra szólítva biztosítja a küldöttet segítő, bátorító, erősítő jelenlétéről: Én veled vagyok. Jézus most ezzel az ígérettel fordul az új választott néphez, mintegy átvéve az Isten-feladatot, gondoskodást. Emberileg nézve sok vigasztalás és bátorítás rejlik a szavak mögött, hiszen az a Jézus fordul így övéi felé, aki vállalta az emberi lét minden baját, gyötrelmét, maga is megküzdötte a földi élet harcait.

A világ alakulását szemlélve sokszor az a benyomásom, hogy a modern ember igent mond a vallásosságra, de azt magánügynek tartja. A közösséghez tartozást úgy éli meg, hogy az inkább terhes, akadályt hozó, kibontakozást gátló tényező. Ugyanakkor szíve mélyén vágyódik a jó közösségi élet után is. A Jézus-tanítványnak világosan kell látnia, hogy hite csak a közösség szentségi és tanuló életében bontakozhat ki. Egymást kell segítenünk a hűségben, a megtartásban, a továbblépésben. A szent liturgia méltón veszi körül imádással a jelenlétéről biztosító Krisztust. De ebben is el kell mélyülnünk, hogy a szentségeket számunkra közel hozó gazdag szimbolika ne elfedő akadály legyen, hanem feltáró életközlésre vezessen. Ugyanakkor hangsúlyozottabb figyelmet érdemel a közösségi élet horizontális, egymás felé nyitott, egymást támogató vonatkozása. Krisztus tanítványai közül senki sem lehet magányos sziget. Csakis egymással, egymásért tudjuk gyümölcsözően élni a tanítványok életét. Bár Jézus búcsúszavai: én veletek vagyok mindennap, elsősorban a közösségre irányulnak, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közösségépítésben a jézusi jelenlétnek azt a formáját, amelyet éppen Szent Máté hangsúlyoz: maga Jézus az, aki ránk tekint a szükséget szenvedőben, hiszen ő mondja: amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek (Mt 25,40).

Gaál Endre

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu