Dimitrij Obolensky, az 1918-ban született oxfordi történészprofesszor könyvének címe modern fogalmat alkalmaz, amikor a "nemzetközösség" (commonwealth) fogalmával ruházza fel a bizánci kultúra jegyeit - és olykor a bizánci hatalom súlyos kezét is - magukon hordozó, illetve érző, sok esetben ma is létező államok sorát. Olyan közösséget feltételez megalapozottan, amely többnyire maga sem volt tudatában összetartozásának: az azonosságokra a Balkán számára a török hódoltság kora eszméltette rá ezeket a népeket, amelyek számos háborút is viseltek egymás ellen. A színtér legfontosabb eseményeinek középpontjában természetesen maga Bizánc, a Kelet-Római Birodalom állt, amely magától értetődő természetességgel tekintette önmagát Róma utódjának, lakosai rómaiak voltak, rajtuk pedig a rómaiak császára uralkodott. Ez a folytonosság persze megkönnyítette a későbbiekben a felemelkedő Oroszország számára a "Moszkva, a harmadik Róma" tételének kidolgozását, amellyel a könyv is behatóan foglalkozik. A moszkvai uralkodók azonban Obolensky szerint" külpolitikájukat inkább a Moszkva, a második Kijev alapgondolatára alapozták, hiszen - állítja a szerző - az előbbi esetben Moszkva uralkodóinak inkább a Balkánon kellett volna terjeszkedő politikát folytatniuk, ahol pedig előbb-utóbb beleütköztek volna a hatalma csúcsán álló Oszmán Birodalomba. A világ akkortájt egyetlen fennmaradt független ortodox államával behatóan foglalkozik az orosz származású szerző, akárcsak a Balkán többi szláv népével, a bolgárokkal, a szerbekkel, valamint a horvátokkal, de kitér az olyan veszélyes eretnekségekre is, mint a bogumilizmus és a paulikianizmus.
Magyarország a könyv jónéhány lapján feltűnik, elsősorban a honfoglalás és államalapítás kora, valamint egyes vezérek személye - azon belül is például Gyula megkeresztelkedése - érdekli a könyv íróját, de az olvasó találkozhat III. Béla királlyal is, akinek bizánci neveltetése és esélye a bizánci trónra a téma szempontjából különös jelentőséggel bír. Feltűnik Piroska is, Szent László király leánya, aki Eiréné néven lett bizánci császárné, valamint az ortodox egyház szentje.
Magyar vonatkozású még az a fejezet is - valójában több helyen is fellelhetjük a főszereplőket - amelyben Cirill és Metód kultúrmissziós-térítő munkájára tér ki a szerző.
Bódogh-Szabó Pál
Igazi karácsonyi ajándékot vehet kézbe, akihez eljut e napokban a nagy püspök elmélkedéseinek új, székesfehérvári kiadásából az I. kötete: az Advent, Karácsony és Jézus gyermekkora részek, 113 elmélkedésével.
Prohászkának ez a műve, Elmélkedések az Evangéiumról címmel a legnagyobb szolgálat, amit századunknak, az Isten-hit válságát, Isten elvesztését szenvedő korunknak adott. Ezért ha van Prohászkának olyan "öröksége", amelyről biztosan állíthatjuk, hogy maradandó, hogy szinte "örök", ez a mű a biztosan ilyen. Az egykori spirituális és teológiai tanár lelke legmélyéről fakadt, az evangéliumot a mába átvarázsló, a modern kultúrával, művészettel, élettel összeötvöző szintézis a legértékesebb ajándék, amelyet az ő hagyatékából őrzünk. Hat nyelvre lefordítva meghódította a világot, pedig nem lehetett könnyű Prohászka egészen egyedülálló, sajátos stílusművészetét más nyelven visszaadni. Ez a mostani publikáció - több évtized agyonhallgatása után - magyarul a 9. kiadás. A szerző életében már négy kiadást ért meg, az ötödik, a leghitelesebb a Schütz Antal által gondozott huszonöt kötetes Összmunkák 6. és 7. könyvében található.
A mostani kiadás szerkesztője és kiadója Barlay Ö. Szabolcs már több népszerűsítő és tudományos munkát publikált a püspökről az utóbbi időben. Ami a könyv fölötti karácsonyi örömet sajnos hiányossá teszi, az a szomorú tény, hogy a kiadvány - anyagi problémák miatt - mindössze ezer példányban jelenhetett meg. Ennek is a felét a kiadó atya nagylelkűsége a magyar kispapoknak ajándékozta szét, az ország minden szemináriumába eljuttatva, köztük az itt tanuló, határon túli magyar papjelölteknek is. Elvégre - mint vallotta - annak idején Prohászka elsősorban kispapokat részesített e kincsből, szívének, szellemének páratlan gazdagságából. A maradék ötszáz példány pedig napokon belül elfogyott, a közvetlen régiónak sem volt elég.
Szívből reméljük, hogy ez a "mű-hiba" visszamenőleg is, meg a további köteteknél is kiküszöbölhető lesz. Ilyen nagy ügyre kell lenni valahol, valamilyen nagylelkű forrásnak a magyar egyházban. Különösen ha a Szentév feladataira is figyelemmel vagyunk: mennyire szükséges volna magyar népünknek, hogy ismét Ottokár püspök magával ragadó szuggesztivitása tanítsa, segítse "elmélkedve imádkozni", és visszatalálni Isten-Atyánkhoz!
Koncz Lajos