A kézbe áldozásról

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1986 szeptemberétől engedélyezte a kézbe áldoztatás gyakorlatát. Bevezetése előtt a püspökök körlevélben fordultak a papsághoz és a hívekhez, amelyben emlékez-tettek az Oltáriszentség iránti tisztelet fontosságára, "függetlenül a módtól, ahogyan a szentáldozáshoz járulunk". Nyilvánvaló, hogy a kézbe áldoztatásnak is ki kell fejeznie - amiként a nyelvre történő áldozásnak is - a tiszteletet Krisztus valóságos jelenléte iránt az Oltáriszentségben.

Mára természetessé vált a kézbe áldozás lehetősége, ám sajnálatos módon sokan vannak, akik nem ismerik a kézbe áldozás helyes és ajánlott módját. Az áldoztató papok egészen furcsa kéztartásokkal találkoznak, de áldoztatás közben nincs mód és lehetőség a méltóságteljes áldozás megtanítására.

A kézbe áldozás legrészletesebb és legszebb leírását a jeruzsálemi Szent Cirill müsztagógikus katekézisében (IV. század) találjuk meg. Érdemes idézni, mert alkalmas arra, hogy mindnyájunkat megtanítson a méltó és megfelelő tiszteletet megadó szentáldozásra: "Amikor odajárulsz, ne kinyitott tenyérrel és szétfeszített ujjakkal jöjj, hanem egyik tenyered legyen a másik tenyered trónja, így fogadd az eljövendő Királyt, és tenyered hajlatába fogadd Krisztus testét, rámondva az áment. Elővigyázattal szenteld meg a szent test hozzáérintésével szemeidet, ügyelj rá, nehogy valamennyi is elmorzsolódjon belőle. Mert ha valamennyit is elmorzsálsz belőle, az olyan, mintha saját tested egy tagja menne veszendőbe. Mondd meg nekem: ha valaki aranyport adna neked, nem tartanád-e igen óvatosan, nehogy valami is elvesszen belőle, és megkárosodj? Hát akkor nem fogsz-e még sokkal jobban vigyázni, hogy még egy szemernyi se essen el belőle, ami aranynál és drágaköveknél is értékesebb?"

Ebből a leírásból is láthatjuk, hogy az első évszázadokban a keresztények milyen nagy tisztelettel járultak szentáldozáshoz, annak ellenére, hogy még szó sem volt a nyelvre való áldoztatásról. Ebből az időből, az ötödik századból más leírások is fennmaradtak, melyek nagyon hasonlítanak az előbbi leíráshoz. Mopszvesztiai Tivadar (+428) prédikációjában olvashatjuk a következő leírást: "Amikor valaki közülünk közeledik, összeszedett tekintettel és kinyújtott kézzel közeledjen. Az a tény, hogy az áldozó mindkét keze ki van nyitva, azt jelenti, hogy ő megértette annak az ajándéknak a nagyságát, amit fogadni kíván. Kinyitja a bal tenyerét, hogy fogadja az ajándékot, de aláhelyezi a jobb kezét, hogy így is kifejezésre jusson a mély tisztelete. A celebráns azután, amikor áldoztat, így szól: Krisztus teste. Te így fogsz válaszolni: ámen! És amikor kezeidbe fogadtad, imádd a Testet, vagyis ismerd fel annak a nagyságát, aki most a kezedben van."

Nyilvánvaló, hogy elsősorban a papok feladata és kötelessége, hogy megtanítsák híveiket a kézbe áldozás hogyanjára. Nem elegendő az, hogy az elsőáldozás előtt megtanítjuk a gyermekeket a szabályos, szép kéztartásra. Időnként, például az Oltáriszentség ünnepein is, szóvá kell tenni a helytelen gyakorlatot. Nem mindegy, hogy milyen lélekkel és milyen kéztartással fogadjuk az Urat!

A hívő ember a kézbe áldozáskor az egyház által kapja az Oltáriszentséget. Ezért nem magának kell vennie a kehelyből, vagy a pap kezéből, hanem nyújtania kell a kezét, hogy a szentáldozást a kiosztó pap kezéből kapja a saját kezébe. Az áldozók úgy nyújtsák ki két kezüket, hogy kezükből trónust alakítsanak ki, amelynek majd a szentségi Jézust kell fogadnia. A legfőbb szabály: a bal kéz legyen a jobb kéz fölött, hogy azután könnyen tudják megfogni a szentostyát, majd pedig rögtön magukhoz venni. Mindenkit figyelmeztetni kell, különösképpen a gyermekeket, a kezek tisztaságára, az Oltáriszentség iránti tiszteletből.

Magyar nyelven is megjelent Romano Guardini Örökmécs című könyve, melyben elemzi a liturgia legfontosabb szimbólumait. Leírásában rádöbbent bennünket arra, hogy nemcsak az arc, hanem a kéz is a lélek eszköze és tükre. Talán a kézbe áldozásra is vonatkozik a következő figyelmeztetése: "Ne csináljunk a kéztartásból üres, mesterkélt játékot, hanem legyen az olyan nyelv, amellyel a test tiszta igazságában elmondja Istennek azt, ami a lelket eltölti."

Dolhai Lajos

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu