|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|
![]() |
![]() |
Homíliavázlat Ki vétkezett? Örök emberi kérdést tesznek fel az apostolok mesterüknek, amikor a vak embert meggyógyítja. A kérdés így hangzik: miért vak ez az ember? Ki miatt nem lát fényt? Ő vétkezett? - kérdezték. Nagyon jogos ez a kérdés, mert a bűn magában hordozza a büntetést. Jó arcú, harminc év körüli férfi nyögdécselt a kórházi ágyon. Felpuffadt volt, sárga. Arcán mély barázdát vájt a fájdalom. Föléje hajoltam, bemutatkoztam, majd ezt kérdeztem tőle: katolikus-e? "Igen - válaszolta -, sőt, elsőáldozó is voltam. Látja, tisztelendő úr, az Isten mégis ennyire megvert." Akkor még közelebb hajoltam hozzá, s mintegy kérdésképpen ezt súgtam neki: Pia? Kissé meglepődve annyit mondott, igen. Tovább kérdeztem: és mondja, az Isten itatta...? Lesütötte a szemét, és csak ennyit mondott: igaza van... - Májzsugorodásban szenvedő szegény embertestvérem ezután elfogadta a szentségeket. Tovább kérdezték az apostolok Jézust: a szülei vétkeztek, hogy ő vakon született? Lélektani és genetikai szempontból komolyan értékelhető ez a kérdés. Már az Ószövetség beszél arról, hogy a szülők és az ősök bűnei sokadíziglen öröklődnek az utódokban. A genetika tudományosan igazolja ugyanezt. Pár évvel ezelőtt az egyik nőgyógyászati klinika jelentést tett közzé. Eszerint egyre több a fogyatékosan született gyermek: a nyitott gerincű, a félvégtagú, a Down-kóros stb. A jelentés szerint ezek okai 70-75 százalékban az édesanya korábbi abortuszaira vezethetők vissza. A gének továbbviszik a pozitív és negatív testi tulajdonságokat is, a lelki szépségeket és torzulásokat is. Jézus egy harmadik okot is elárul nekünk, amiért szenvedés juthat osztályrészül egyeseknek. Úgy fogalmaz: sem a vak nem vétkezett, sem a szülei. Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei (vö. Jn 9,1-4). Szűz Mária szívét azért járta át a szenvedés tőre, hogy megnyilvánuljon sok szív érzése (vö. Lk 2,35). Egy idősebb asszonyt találtam jó pár éve a kórházi ágyon. Süket is volt, vak is volt. Amikor a kezét megérintettem, érthetően ezt mondta: nyomtatott betűkkel írjon a tenyeremre. Kérdésemre ezt válaszolta: Krisztus-hívő zsidó vagyok. Elmondta: hiszi Jézus istenségét, az örök életet és a feltámadást. Tovább kérdeztem: nem akart-e még megkeresztelkedni? Válasza ez volt: "Tőlem ezt még soha senki nem kérdezte." Ekkor könnyezni kezdett. Minthogy igen súlyos beteg volt, rövid hitvallása után, könnyek között, a betegágyán megkereszteltem. Az egész szoba áldotta Istent, és sírt. Isten dicsősége felragyogott a szobában, majd azóta is igen sok helyen. Az asszony talán ezért kapta kettős keresztjét. Kerényi Lajos
|
![]() |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Új Ember:hetilap@ujember.hu
|