Zlinszky János

"Képviselői útján, valamint közvetlenül..."

Miről is szavazunk a népszavazáskor?

"A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja." (Alk. 2. § /2/).

A rendszerváltozást követő többpárti, demokratikus formában lefolyt választások után nem kell magyarázni, mit ért az Alkotmány azon, hogy a hatalom hordozója, a választójoggal rendelkező állampolgárok összessége (nemzet) - az Alkotmány e helyén népként megnevezett politikai közösség hogyan választja meg képviselőit, megbízva őket a rájuk ruházott törvényhozó és ellenőrző hatalom gyakorlásával. Kevésbé tiszta fogalmaink vannak a szuverén nép közvetlen hatalomgyakorlásáról, noha az elmúlt években néhányszor ezzel is szembesültünk.

Alkotmányunk 28/B-D paragrafusai, s ezek alapján a népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. tv. rögzítik, hogy a népi hatalomgyakorlás rendes módja a népképviseleten keresztül történik, de kivételesen történhet népszavazás útján is. Amennyiben így valósul meg, a kötelező népszavazás döntése elsőbbséget élvez akár a népképviselet, akár az Országgyűlés rendelkezésétől függő népszavazás határozatával szemben.

Az Alkotmány 28/C § /2/ pontja arra az esetre, ha valamely népszavazással eldönthető kérdésben legalább kétszázezer állampogár egyetértőleg fordul a szuverén közösséghez, a közösség kérdésükre választ adni jogosult. Ez a válasz akkor, ha a választópolgárok legalább fele nyilatkozott - vagy ha legalább a választópolgárok negyede a kérésre egybehangzón válaszolt - eredményes, és az Országgyűlésre kötelező hatályú.

Nem könnyű módja a népszavazás a népszuverenitás gyakorlásának, nem is mindennapra való eszköz. Ám ha kétszázezer magyar állampolgár - sérelme miatt, az Országgyűléssel elégedetlenül - a hatalom gyakorlóival szemben a többi állampolgárhoz fordul, joguk van azt kérni, hogy választ adjanak nekik felvetett kérdésükre. Alapjog ez a hatalomgyakorlás, eshetőlegesen mindannyiunkat megillet, és ezért erkölcsi kötelességünk polgártársaink ily módon feltett kérdésére legjobb lelkiismeretünk szerint válaszolni. Ugyanúgy, ahogy erkölcsi kötelességünk, hogy választás során éljünk a választói jogunkkal. Keresztény ember számára a köz ügyei nem lehetnek közömbösek.

Van erkölcsi alapja a népszavazást kezdeményező kétszázezer polgártársunknak arra, hogy véleményünket kérje? Nemcsak felesleges akadékoskodás, méghozzá költséges, az egész folyamat? - Nem ritkák a hangok, amelyek erről iparkodnak meggyőzni bennünket. Az is megfogalmazódik lépten-nyomon, hogy valójában visszaélnek alapjogukkal azok, akik választ kérnek tőlünk a három kérdésükre. Leghelyesebb lenne - olvassuk, halljuk - egyszerűn "ki figyel oda" alapon elmellőzni a kikövetelt állásfoglalást.

Nézzünk szembe őszintén ezzel a véleménnyel.

Választástól választásig a népképviseleti Országgyűlés a mi nevünkben gyakorolja a hatalmat. A választások során kétféle módon nyilatkozhattunk: személyekről, akik kerületünkben, területi listákon a képviseletre jelölést kaptak, és programokról, gazdasági, szociális, törvényhozási, költségfelhasználási tervekről, amelyeket a képviselőket is többnyire jelölő politikai pártok állítottak össze, tártak elénk, hogy azok alapján szavazatunkkal a következő időszakra hatalmat adjunk nekik az általuk javasolt program végrehajtására.

Ismert személyeket választottunk, hogy ismertetett programok alapján, egyetértésünkkel vegyék kezükbe sorsunkat. Tettük ezt abban a tudatban, hogy a velünk közölt terveket fogják a mi érdekünkben az általuk vázoltak szerint végrehajtani.

Ha ez nem így történik, a választott képviselőknek, a választott testületnek, az általa megbízott kormánynak nincs meg a legitimitása, nincs meg a jogállam rendje szerint született felhatalmazása a hatalom gyakorlására! Akkor megsérül az alkotmányos alap, amely szerint demokratikus jogállam az a köztársaság, amelyben társak, a hatalom elsődleges birtokosai és képviselőinken keresztül annak gyakorlói vagyunk mindnyájan.

A legutóbbi választások után a kormány, a parlamenti koalíciós többség támogatásával olyan - mindannyiunkat közelről érintő - tervek végrehajtásába fogott, amelyek nem szerepeltek, vagy éppen ellenkező előjellel szerepeltek a választásokon többséget kapott koalíció nagyobb pártjának tervei között. Elsősorban a nagy, közérdekű ellátórendszerek átalakítását kezdte meg, sok helyütt az ingyenes egészségügyi ellátásra, az ingyenes közoktatásra, a helyi közlekedésre vonatkozó alapvető érdekeket keresztezve. Az egyre növekvő társadalmi tiltakozást figyelmen kívül hagyta, a köztársasági elnök által felhívott társadalmi és szakmai egyeztetésekkel nem törődött. Kizárólag pénzügyi, költségvetési szempontok érdekelték - ott, ahol nem volt a hatalom személyeiben ellenérdekelt! Hogy a választáskor mást ígért, hogy becsapta a választókat a hatalom elnyerése érdekében, maga a kormány feje vallotta meg bátran, szinte büszkén.

A népszavazást kérő polgártársaink olyan kérésekben fordulnak hozzánk, amelyek vonatkozásában a választások előtt megtévesztették őket, így azokról nem volt a nemzetnek módja előre nyilatkozni. A kérdések feltevése így egyáltalán nem indokolatlan, hiszen azok mindenkit, elsősorban a szegényebbeket, időseket, illetve családosokat érintik - igencsak érzékenyen. De nem is csak a megnövekedett anyagi terhek, hanem a tájékoztatás elmaradása is jogossá teszi a népszavazást kezdeményezők lépését. Szóljanak azok, akiket érint, akiket illet, a vizit- és ellátási díjról, a tandíjról, és arról, hogy mint vélekednek a demokratikus jogállam szabályainak semmibevételéről. Mert végső soron erről szavazunk.

(A szerző volt alkotmánybíró, a PPKE Jog- és Államtudományi Karának nyugalmazott dékánja.)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu