Példát adott az együttgondolkodásra

Tíz éve: zsinat - Esztergomban

Az egyházmegyei zsinat gondolatát II. János Pál pápa már 1991-ben, hazánkban tett látogatásakor szorgalmazta: "A papoknak, szerzeteseknek, világi hívőknek megadatott az a lehetőség, hogy együtt imádkozzanak és gondolkodjanak, aztán pedig közös munkatervet dolgozzanak ki, amelynek megvalósításán mindannyian együtt fáradoznak."

Paskai László bíboros, érsek 1992 nagycsütörtökén hirdette meg az egyházmegyei zsinat megtartásának szándékát, amelyet a megváltozott társadalmi és pasztorális helyzet is indokolt.

Hamarosan létrejött a nyolctagú koordináló bizottság, majd a tizenhét előkészítő bizottság. A zsinat vezető koordinátora - akkor még egyházjogászként - Erdő Péter, teológusa Ladocsi Gáspár püspök, pasztorális felelőse Blanckenstein Miklós, technikai vezetője pedig Németh László, az akkori érseki titkár volt.

A tizenhét munkacsoport felkért vezetői maguk választhatták meg munkatársaikat, akikkel a zsinat elé terjesztett javaslatokat kidolgozták. A munkacsoportokban papok, szerzetesek és világiak egyaránt dolgoztak. Az egyes bizottságok kérdőíveken tájékozódtak az egyházmegye híveitől és papságától, hogy helyzetüket jobban megismerve kijelölhessék a jövő feladatait. Az egyévesre tervezett előkészület és a különböző részterületek felmérése két évre elhúzódott, 1993-ban ugyanis a Szentatya (a Hungarorum gens kezdetű apostoli levelében foglaltak szerint) módosította az egyházmegye határait, ami a munkacsoportok összetételére is kihatással volt - az addig a Székesfehérvári, illetve a Váci Egyházmegyéhez tartozó területekről is bekapcsolódtak a munkába. Ezután készült el egy anyag, amely a zsinati dokumentumok tárgyalási alapját jelentette. A zsinat július 3-tól 9-ig ülésezett Esztergomban, melyen a református, az evangélikus és az ortodox egyház megfigyelői is jelen voltak. A szövegváltozatok többszöri átdolgozást követően kerültek a bíboros asztalára, aki azt minimális módosítást követően ünnepélyesen kihirdette.

A megnyitó szentmisén Paskai László bíboros kiemelte: "Emberi adottságaink szerint keressük a lelkipásztori megújulás módját, de abban a hitben, hogy Jézus jelen van közösségünkben, és ígérete szerint a Szentlélek vezet bennünket. (...) Egyházunknak megvan a maga missziós küldetése is. Hazánkat a vallásellenes korszak után - kissé rezignáltan - missziós területnek tekinthetjük. A Szentatya látogatásakor megfordította ezt a gondolatot: adjunk fölemelő programot azzal a gondolattal, hogy missziós egyház akarunk lenni. Föl kell szítani a hívekben is a missziós elkötelezettséget a keresztény élet minden területén. A jövő felé tekintünk, amely sokunkban aggodalmat kelt. Mint hívő keresztények, bizalommal fordulunk előre."

Az egyház Krisztustól kapott hármas küldetése - a tanítói, a papi és a pásztori feladatok - mentén jöttek létre az előkészítő bizottságok. E három nagy témakörhöz kapcsolódott még az egyház jelenléte a világban - így vált teljessé a zsinat tematikája.

Az egyház egyik lényeges küldetése az Örömhír átadása. A zsinat első pontja Isten igéjének hirdetésével, az evangelizációval foglalkozott. A témát előkészítő igehirdetési és evangelizációs bizottság vezetője, Hollai Antal tíz év távlatából így emlékszik viszsza a zsinatra:

"A munkacsoport feladata két részből állt: szóba kerültek az igehirdetés praktikus oldalai, valamint egy égető kérdés: hogyan kell élni - mert élni kell - a közéletben egyre nagyobb teret hódító médiában való egyházi megjelenés lehetőségeivel.

A hírközlő eszközök használatához az Evangelii nuntiandi pápai megnyilatkozás ad alapvető útmutatást: gyökeret ereszteni a világ szívébe, és ugyanakkor eléggé szabadnak maradni a világgal szemben. Az egyház médiában való megjelenése igencsak korlátozottan valósult meg 1994-ig. Létezett néhány nagyobb sajtóorgánum (például: Új Ember, Vigilia), de más lehetőség a hírközlésre, főként 1989 előtt, a szocialista diktatúra időszakában érthető okokból nem volt. Rövidke rádiós műsoridő adatott vasárnaponként, de komoly lehetőség a megszólalásra ezen kívül nem volt.

Rá kellett és kell vezetni a világi híveket arra, hogy miként képviseljék a keresztény szellemű gondolkodásmódot a médiában. A másik fontos feladatként azt jelölte meg a munkacsoport, hogy lehetőleg minden plébánián létre kell hozni újságokat, értesítőket, hírleveleket, meg kell teremteni a tájékoztatás helyi eszközeit."

A zsinat óta eltelt időszakot értékelve Hollai Antal elismerően szólt a számos nívós plébániai lapról, amelyek országszerte egyre több helyen teremtik meg az információáramlás lehetőségét. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a média területén egyre inkább sürgető feladatra: a szakemberképzésre. "Nem könnyű a keresztény szellemiség képviselete, rendkívül fontos a hitelesség, továbbá a naprakész ismeretek. Egyre nagyobb az igény a mértéktartó és irányadó megnyilatkozásokra a felvetődő etikai kérdésekben."

Az ige szolgálatában az evangelizáció mellett fontos egyházi tevékenység a katekézis, a keresztények élő hitre vezetése. Erről Szuli László, a Hitoktatási Bizottság világi résztvevője még a zsinat idején ezt mondta:

"A felnőttek hitoktatása, érett hitre való eljuttatása szerepel az egyik legfontosabb helyen a bizottság munkájában. Ők is segítői lesznek a papnak, a hitoktatónak a gyermekek katekézisében, ha otthon jó példával járnak elöl. Mert hiába bármilyen jó hittanóra, ha az otthoni példa ezt nem támasztja alá. Egy plébános egymagában keveset tud tenni, segítők nélkül. Fontos tehát, hogy a felnőtteket rádöbbentsük felelősségükre. Mindenki gondoljon arra, hogy ha Jézusnak megfelelő munkatárs volt az a pár egyszerű halászember, akkor ő is alkalmas munkatárs lesz terveinek megvalósításához."

Az egyházi élet megújítása elképzelhetetlen a papi élet megújítása nélkül. Az ezzel foglalkozó munkacsoport vezetője Rédei József mellett Beran Ferenc volt, aki a zsinat idején ezt nyilatkozta:

"Minden papi hivatás és küldetés a második isteni személytől, Jézus Krisztustól ered, és az emberek szolgálatára irányul. Ha a papi életet meg akarjuk újítani, gazdagabbá akarjuk tenni, akkor ezeket a kapcsolatokat kell végiggondolnunk. A zsinati előkészítő munkában a kérdéseket és a javaslatokat három területre vonatkozóan tettük fel: a pap lelki élete, a pap szellemi élete, a pap közösségi élete.

(...)A II. vatikáni zsinat után sokat beszéltek arról, hogy gyorsan változó világunkban a múlt értékeit védő, képviselő pap nem találja a helyét. De a múlt értékei, amelyeket a papok képviselnek, tulajdonképpen örök és állandó értékek. Az embereket is zavarja manapság a bizonytalanság, az alapvető értékek, pillérek hiánya, ezért egyre többen fordulnak az egyház felé - a papok felé -, hogy ezeket az értékeket megismerjék. A pap nemcsak szavával közvetíti ezeket az értékeket, hanem tetteivel is. Megjeleníti Jézus Krisztus áldozatát a szentmisében, lehetőséget ad arra, hogy az emberek hozzákapcsolják áldozatukat Jézus áldozatához. Végül a pap úgy is közvetíti ezeket az értékeket, hogy plébániai közösséget hoz létre."

A zsinaton több bizottság munkája során szóba került, milyen fontos szerepe van annak, hogy Jézussal és embertársainkkal közösséget alkossunk. A plébánia és a hívők közösségi életének kapcsolatával foglalkozó bizottság vezetője, Vigassy Mihály a zsinat idején erről így nyilatkozott:

"A legfontosabb az, hogy a kis közösségekből épül fel a nagy közösség. A legkisebb egyház a család, ezeken túl nagyobb közösségeknek kell megszületni ahhoz, hogy végül a nagy közösség - és ez nem a plébánia, hanem az egyház - megszülessen."

"...aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne" (Jn 4, 14). E jézusi ígéret nyomán tartjuk keresztény életünkben oly fontosnak a szentségeket. A zsinat idején azzal a problémával kellett szembenéznie a magyar egyháznak, hogy az elmúlt évtizedek alatt sokan elmaradtak a szentségi életben.

A főegyházmegyei zsinat egyik bizottsága a szentségek és a liturgia témakörével foglalkozott, melynek vezetői Pákozdi István és Schunk János voltak. Pákozdi István visszagondolva a tíz évvel ezelőtti munkára, így nyilatkozott lapunknak:

"Mivel egyházi életünk szerves részét képezik a szentségkiszolgáltatás és a liturgia II. vatikáni zsinat után megújuló formái, nyilvánvalóan sok kérdés, javaslat merült fel.

Újításokról nem nagyon beszélhetek, hiszen egy egyházmegyei zsinat nem nyúlhat szentségtani, liturgiatörténeti, szabályozási kérdésekhez. Ám megerősítheti, új fénybe állíthatja azokat a pontokat, amelyek talán árnyékba burkolóztak az idők során. Ilyen volt a keresztség kérelmének felelőssége, a felnőtt keresztségre való felkészítés, a katekumenátus megújuló intézménye, a szentmisékkel kapcsolatos gyakorlati kérdések, a fiú ministránsok nevelésének ügye, a kántor, a népénekek, a scholák és az énekkarok problematikája, a húsvéti virrasztás kezdetének kérdése, annak fokozatos bevezetése, a többi szentséggel kapcsolatos szabályok, a régi és új szentelmények.

Úgy gondolom, ezekben a szentségi és liturgiát érintő kérdésekben tapasztalható haladás, egységesülés az elmúlt tíz évben, ám még nem érkeztünk el a tökéletes végrehajtásig.

A zsinat, hosszú idő után megmozgatta a papságot és a világi híveket, közelebb hozta őket, értelmes, fontos, mindannyiunkat érintő kérdésekben felnőtt felelősséggel gondolkodhattak, szólhattak, dönthettek a közeljövőjükről - a múlt fényében."

Az egyház missziós tevékenysége során már a kezdetekben megtanulta, hogy az Evangélium hirdetésében alkalmazkodnia kell a megszólítottak kultúrájához, gondolkodásmódjához. Az utóbbi évtizedekben pedig különös hangsúlyt kapott a "másság" feltárása és tiszteletben tartása.

A sajátos csoportok lelkipásztori szolgálatával foglalkozó bizottság egyik szakértője Deák Ákos volt, aki így nyilatkozott a zsinat idején:

"Komoly problémakatalógust készítettünk, és próbáltunk megfelelő képzést ajánlani az egyházmegye többi területén tevékenykedők számára. A főbb témakörök a mozgássérültek, látássérültek, hallássérültek, értelmi fogyatékosok, bebörtönzöttek problémáján túl a szenvedélybetegek, bajba jutott családok problematikája - egyáltalán minden olyan terület, amely egy olyan nagyvárosban, mint Budapest, előfordul. (...) A zsinat próbál azzal a kevés erőforrással, amivel rendelkezik, megfelelően és okosan gazdálkodni. Emiatt csak néhány téma maradt benn ebből a széles megajánlásból: a látás-, hallás-, mozgássérültek és a bebörtönzöttek problematikája. (...) A bajba jutott emberek annyira tele vannak keserűséggel, hogy oda már semmiféle jót nem lehet beönteni. Az, hogy előbb megcsapoljuk ezt a fájdalmat, azért tartom fontosnak, mert így eredményesebb lesz a munka. Jézus maga is először az emberek fájdalmát kívánta csökkenteni, azután kezdte el hirdetni az igét."

"Feladatainkat az elkövetkező időben papoknak, szerzeteseknek, világi híveknek egyaránt teljesíteniük kell. Az Evangélium örök értékeit megtartva új formákat, korunkhoz szóló megfogalmazásokat kell keresnünk..." - mondta Paskai László bíboros, érsek az ünnepélyes záró szentmise homíliájában.

A következő év tavaszán a zsinat szellemében került sor az Esztergom-budapesti Főegyházmegyében a szakpasztoráció rendszerének fölállítására, a munkacsoportok vezetői közül pedig többen szakterületük referensei lettek.

k.a.

A világiak

Be kell mutatni a világnak, hogy a hívők számára a katolikus közösség az élmény és az öröm forrása, az Istennel való találkozásnak és Isten jobb megismerésének eszköze. (Zsinati Könyv)

Ökumenizmus

Minden olyan kezdeményezésre szükség van, amely a társadalmi misszió, a közös szolgálat csatornájának lehetőségével gazdagabban él (karitász, keresztény kultúra ápolása, erkölcsi értékek képviselete) ... (Zsinati Könyv)

Karitász

A képviselő-testületi szabályzat alapján minden plébánián működjék karitászcsoport. A karitászmunkatársak sokféle módon segítsék a lelkipásztorok tevékenységét. (Zsinati Könyv)

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu