Szentírás-magyarázat

Bárányként farkasok között

(Évközi 14. vasárnap - Lk 10.1-12,17-20)

Jézus tizenkét apostolt gyűjtött maga köré, mert a tizenkét törzsből álló Izraelt igyekezett újraegyesíteni. A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy hetvenkét tanítványát küldi kettesével maga elé. A hetvenkettes szám (6x12) az Ószövetség szerint az egyetlen családot alkotó emberiség legelső nemzedékeire utal. Ez a misszió tehát valamiképpen megelőlegezi az egyház húsvét és pünkösd utáni küldetését, amelynek értelmében a Feltámadott "nevében megtérést kell hirdetnie a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek" (vö. 24,47).

Jézus úgy küldi tanítványait a világba, mint bárányokat a farkasok közé. Nem azt várja tőlük, hogy tanulják el az emberek között folyó küzdelem eszközeit, s azok elszánt alkalmazásával juttassák győzelemre az Evangéliumot. De nem is azért küldi őket bárányként a farkastörvényeknek engedelmeskedő társadalomba, hogy ott egy-kettőre szétszaggassák őket. Nem mártírsorsra, hanem győzelemre szól a hivatásuk. Csakhogy ezt épp szelídségükkel, Isten rájuk bízott Örömhírének egyszerű, bizakodó hirdetésével érik el. Miben bizakodnak? Elsősorban épp az Istenben, akinek küldetésében járnak. De bíznak az emberekben is, akiket megszólítanak. Előszólítják belőlük is a bárányt, amely farkasbőrbe öltözött: a bűnbánatra, a megújulásra hajlandó embert, aki megnyílik Isten kegyelme előtt.

Szó esik itt a visszautasítás lehetőségéről is: a küldötteknek attól sem kell elkeseredniük. Nem az a dolguk, hogy magukban keressék a hibát: valamit talán másképpen kellene tenniük, mondaniuk. Nagy baj nem érheti őket, s végül örömmel térnek vissza Jézushoz: "A te nevedben még az ördögök is engedelmeskednek nekünk!" Igazi örömük azonban nem az, hogy a sikerüktől megmámorosodhatnak, hanem az, hogy - méltatlanságuk ellenére - ők maguk is részesei annak az ajándéknak, amely Istentől ered: nevük "föl van írva a mennyekben" (10,20). Nem jutalomban részesülnek tehát, teljesítményük, eredményeik szerint, mint aki "részt kap" abból, amit ügyességével, kitartásával összegyűjtött, hanem bőkezű szeretettel vendégül látja őket az aratás Ura.

Mennyire másképpen látjuk mi a világot s abban a saját feladatainkat, mint Jézus! Egyszer talán az üdvösségből visszatekintve mégis ezt mondjuk majd: neki volt igaza. Akkor majd sajnáljuk, hogy nem tudtunk az ő szemével szétnézni magunk körül. De csak azért szökik könny a szemünkbe, hogy "a hirtelen támadt tülekedésben" nagyobb örömmel adjunk hálát neki.

Jelenits István

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu