Levél a misszióból

Az utca lelkisége

Brazíliában is olvassák az Új Embert, mégpedig az internet segítségével, szinte egy időben a lap megjelenésével. Erről akkor győződtünk meg, amikor "reklamáló" elektromos levelet kaptunk Kárpáti László misszionáriustól, aki kedvesen szóvá tette, hogy Dél-Amerikában riportúton járt munkatársunk nem kereste fel őt. Válaszunk bizonyára nem érte váratlanul: nem tudtunk létezéséről. Megragadtuk azonban az alkalmat, és megkértük, hogy mutatkozzék be olvasóinknak.

1995 januárjában verbita misszionáriusként léptem Brazília földjére. 1999 óta mint egyházmegyés misszionárius tevékenykedem. Az a szándék vezetett, hogy elhanyagolt, elhagyott gyerekekkel és fiatalokkal foglalkozzam.

A nyelv- és inkulturációs tanfolyamot követően Sao Paolóban a verbiták egy külvárosi plébániáján töltöttem hat hónapot. Ekkor ismertem meg a társadalmi igazságtalanság okozta méltatlan lakáskörülményeket, a zsúfoltságot, a krónikus munkanélküliséget, a kábítószerek és az erőszak mindennapos jelenlétét az emberek életében, láttam az állami egészségügyi ellátás alacsony szintjét, a túlzsúfolt iskolák világát...

Kerestem a megfelelő módot, hogy közel kerülhessek az utcagyerekekhez. Észrevettem, hogy tele vannak kisebb-nagyobb sérülésekkel: összeállítottam egy elsősegélydobozt. Azóta is ezzel járom az utcákat, és hat év óta a gyerekek egymásnak adják a hírt, hogy a padre László faz curativo, vagyis László atya gyógyít. Rövidesen megalapítottuk a Természet Illata (Cheiro de Capim) nevű mozgalmat, amelynek révén sok értékes emberrel gazdagodott az utcai szolgálat: kirándulásokat, táborokat és sportrendezvényeket szerveztünk a gyerekeknek... A paulinus nővérek és a marista atyák is bekapcsolódtak a munkába.

Az utcai misszió érdekes és élményekkel teli munka. A testvériség, a szolidaritás és az adni tudó szeretet mélységes titkaiba azok az emberek vezettek el, akikre a többség mint értéktelenre, csavargóra, koldusra tekint. Az utcának sajátos lelkisége van. Egy nyári délután hatalmas trópusi zápor kerekedett. Az emberek ládákból, hullámpapírból és egyéb alkalmatosságokból szabályos kis erődítményt kerítettek körém és fölém: "Az atyának nem szabad megáznia, mert ma még sokat kell járnia értünk" - mondták, miközben ők bőrig áztak, és az egészségüket veszélyeztették. Valahányszor a gyerekek ennivalót szereznek, mindig megosztják velem, ha éppen a közelükben vagyok. Én pedig az együvé tartozásunk jegyében elfogadom. Az utcán mindent megünneplünk: karácsonyt, húsvétot, születésnapot. Még gyászmisét is tartottunk azokért, akik elmentek közülünk.

Egyszer egy kislány elém perdült: "Padre, mondd meg nekem, miért csinálod mindezt?" Akkor még nagyon kezdő voltam, talán ezért prédikáló stílusban válaszoltam: "Jézusért, Jézus szeretetéért". A lánykának elkeskenyedett az arca: Hát nem értem csinálod? - kérdezte majdnem sírva. Akkor rettenetesen elszégyelltem magam. Azóta csak azt mondom: érted csinálom, de Jézus adja hozzá az erőt.

A statisztikára, értékelhető adatokra éhes világban sokan megkérdezik: "Végül is mit tudsz csinálni a gyerekekért, a gyerekekkel?" Statisztikailag (talán) semmit. Magasabb szinten viszont sok mindent. Azt a "semmit", amit Mária tehetett Jézus keresztjénél: jelen volt, ott volt - és ez minden! Számomra (is) a legvigasztalóbb örömhír Jézus ezen kijelentése: ... ésén veletek vagyoka világ végezetéig. Együtt vagyok velük.

A bátor Isten, hogy jobban megértsen és megváltson minket, Jézusban emberré lett. Legnagyobb titka nem a születésében, nem halálában vagy feltámadásában rejlik. Isten-emberi mélysége abban van, hogy nem lankadóan, kitartóan és reményt keltően velünk van. Munkámban csak ezt szeretném megéreztetni.

Kárpáti László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu