Lelkiség és művelődés

Zarándoklat az élet forrásához

A ma Olaszországhoz tartozó dél-tiroli város, Brixen kis templomában különös kép látható: Jézus hatalmas edénybe fogja fel az oldalából kibuggyanó vért. A sebet Longinus, a római katona lándzsája ütötte. A vérhez Mária, a fájdalmas Anya saját tejét keveri. Az edényből a vér s a tej egy másik edénybe áramlik, majd elvész a lángok örvényében, ahol purgatóriumi lelkek igyekeznek megszerezni a drága folyadékot, hogy megvigasztalódjanak, felfrissüljenek. A festmény alján disztichon-felirat:

Míg Krisztus szent oldala ontja a vért s amaz áldott

Szűzanya kebléből tej csorog, abba vegyül:

Lesz eme kettőből forrás mely az enyhület-órán

Élet kútja leszen, jóságé ugyanúgy.

A keresztény versezet forrása arab szerzőknél Holmat nevet visel, vize ad halhatatlanságot Éliás prófétának. Körösfői-Kriesch Aladár, a magyar szecesszió mestere festményének a címe: Zarándoklat az élet vizéhez.

Összefüggések keresztmetszetében századunk elején egyre égetőbb a kérdés lelkiségről, művelődésről (műveltségről), arról a rejtett dimenzióról, amelynek megnyilvánulása lehet az új váltás civilizációk történetében, magában az emberi magatartásban, az ember "önforradalmában". Huizinga, a keresztény eszmeiségű XX. századi holland művelődéstörténész A középkor alkonya című könyvének témaválasztásával azt a nosztalgiát követte, amely a híres homo ludens (játszó ember) zárófejezetében tetten érhető; a középkor annak köszönheti sajátszerűségét, báját - fejtegeti a szerző -, hogy olyan értékekkel bír, melyeket a XX. század már jóformán nem ismer. Az egyik legfontosabb, kultúrát teremtő tényező: a játék egyre inkább elvész: "A társadalom túlságosan tudatossá vált, ami érdekeit és célját illeti, a modern termelési folyamat káros tényezői" megrontják a sportot, a művészeteket, megfosztják eredeti játéktartalmuktól.

Huizinga szinte előre tudta: a racionalizáció és a pénz valamit végleg lerombol, azt tekinthetjük áldozatául, ami egykor a hagyományos társadalmak műveltségében alkotó, éltető erő volt. Nem kell sokáig törni a fejünket, elég csupán a népszerű futballjáték profizmusára gondolni (nemzeti bajnokságok idegenlégiósaira) vagy a nagyüzemi termékek futószalagrendszerére. De így vagyunk a sokat emlegetett "lesántított" humanizációval is: nevelési-oktatási rendszerek egész garmadája áll előttünk, hogy ne tudjunk mit kezdeni velük, idegenmajmolásra kényszerülünk, holott Európa (s a nagyvilág) mindig elismeréssel szólt pedagógiai módszereinkről. Afféle kényszerházassággá válik még meglévő eredeti kultúrával való együttélésünk; múzeumi tárggyá az, ami korábban példa-erő volt.

Érdemes elidőzni lelkiség és művelődés összetartozásáról akkor, amikor vannak keresztény iskoláink, s bárhogy alakul a társadalom belső szerkezete, a politikai gondolkodás, a felnövekvő nemzedékektől legalább a keresést, a nyugtalanságot nem lehet többé elvenni.

Már sokan "megkóstolták" a szabadság ízét: a szellem szabadságáét, amely nem nevezhető szabadosságnak, értékfeladásnak, hanem Szent Pál-i körültekintésnek, keresztény liberalizmusnak. Ez a nemzet is éppen eleget szenvedett a szellemet elnyomó, megzsaroló terrortól!

A jubiláló zseniális püspök: Prohászka Ottokár egyik kötete: a Kultúra és terror több fejezetében mára érvényesen szól igazán a keresztény magyarsághoz, amely európai érték-keretben képzeli el jövőjét. Egy helyütt (1918-ban!) így kezdi fejtegetését: "A kultúra nem tudott eddig igazán reális és szerény lenni, hanem úgy tett, mint a stájeri s tiroli vendéglősök, kiknek nagyobb gondjuk van cégérük mutatósságára, mint a borukra. A cégér hirdeti a kocsma nagyhangzású nevét. Vasrúdon leng az alkotmány az utca fölött, hogy mindenkinek szemet szúrjon (...) azt mondom, hogy a kultúra házán is lógnak s lengnek nagyhangzású cégérek, s mikor csődbe kerül az egyik, kiakasztják a másikat (...) Le a régi cégérrel... A szabadságból egy igazi szabadságot megsemmisítő szabadosság származott (származik!), az egyenlőség természettudományi abszurdum, a testvériség követendő, de sehol el nem érhető utópia."

Most nem itt tartunk-e - újra? Az elmélyülés idejének bekövetkezése előtt ismét a kitett cégérek hada rémít, kultúra és lelkiség ismételt szétválasztása hatalmi és pénzérdek... , melyet Magyarország nem ismer, csupán a "hatékony kiválasztottak" tudják, mit jelent. A megtévesztettekért, a csak cégért látókért kik felelnek? Elkeserítő olvasni a tény-igazságot: "Birka népség."

Az élő víz frissít és vidámít, eszünkbe juttatja a játékot. Szomjas lélekkel csak ténfereg a halandó. Játékkal könnyebben elérhetők a magasabb értékek; a szellem játék-természetével, amely karakterünk sajátja, ne hagyjuk elnyomni. A hamisan hirdetett egyenlőség ismerős demagógia. Az igazi az istenképiség, a személy tisztelete. Mindenki kap talentumot, ki többet, ki kevesebbet. Az egyenlőség a talentumokkal való gazdálkodásban jelentkezik: mindenki a maga tehetségét kamatoztassa.

A kereszténység: életforrás, a lelkiség és a művelődés tápereje, de ehhez látás kell, perspektíva.

Csőlátók okozzák a szellem, a társadalom vesztét, az ostobák, akik semmiből sem tanulnak, és semmit sem felejtenek...

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu