Védett szavak?

Két nappal azelőtt, hogy felszálltunk a katolikus médiahajóra, kollégám figyelmeztetett: ne nevezzük így, mert a médiahajó kifejezés úgymond "le van védve". Hitetlenkedve hallgattam, mint manapság annyi mindent, ami őrültségnek tűnik, mégis napjaink szerves részévé válik. Eszembe jutott, hogy korábban azt is hallottam: a közismert tévériporter levédette a "jó estét, jó szurkolást" beköszöntést.

Nem a lustaság, hanem a bennem ágáló polgári engedetlenség az oka, hogy nem vagyok hajlandó utánanézni, hol és hogyan kell, illetve lehet "levédetni" magyar szavakat. Sok mindent elvettek már az emberektől ebben az Európa peremére taszigált országban, és sokat fognak még elvenni, mire kegyesen engedélyezik, hogy valahogy visszakapaszkodjunk. Sok mindent elvettek, de a szavakat nem engedem! Félreértés ne essék, nem vagyok híve a plágiumnak, mások szellemi termékei elsajátításának. Sosem fordult meg a fejemben, hogy Kosztolányi, Márai vagy Ottlik regénye fölött áthúzzam az író nevét, és helyébe írjam a magamét. Ezt nem teszem, de használom a szavaikat, mondataik belém épültek, olykor az is előfordul, hogy találó szófordulataikat, félmondataikat forrásmegjelölés nélkül használom. Nem azért, hogy őket megrövidítsem, hanem mert nem tudnám jobban elmondani. (Ügyvédjük még nem jelentett fel, menedzserük nem küldte a számlát.)

A magyar és a világirodalom nagy és kismesterei tudják: nem azé a vers, aki írja, hanem azé, akinek szüksége van rá. Mit kezdjünk akkor azokkal, akik egy összetett szót, egy négytagú szókapcsolatot saját szellemi termékükként akarnának "levédetni". (Ha erre van jogi lehetőségük, az szörnyű, ha nincs, akkor is jellemző korunkra, hogy ez a köztudatban elterjedt.) Milyen agyakban merülhet fel a gondolat, hogy anyanyelvem két szavát én nem illeszthetem össze, mert azt egy honfitársam már megtette? Külön-külön még szabad használnom őket? Meddig?

Nyelvében él a nemzet - vajon elég, ha ideírom Kazinczy nevét, vagy valahol valakinek megfelelő összeget kell fizetnem a mondat használatáért? Nyelvében él a nemzet, aki tehát a nyelv szavait, szókapcsolatait és mondatait privatizálni akarja, az tulajdonképpen az életünkre tör. Ha valakinek eszébe jutna - és elég gazdag volna hozzá - "levédethetné", vagyis kivonathatná a forgalomból a szeretlek szót és annak mindenféle ragozott alakjait? És akkor majd makoghatnak - esetleg fizethetnek - a szerelmesek...

Ilyen irányban fajul tovább a szép új világ? (Törvényt sértenék, ha nem jutna eszembe, hogy ez a kifejezés Aldous Huxley híres könyvének a címe..?) Az emberek lába alól eladható az anyaföld, szájából kitéphető az anyanyelv?

Most veszem észre: kissé talán elragadott szenvedély, amelyben bizony némi rosszhiszeműség is bujkál. Hiszen hallhattunk arról is, hogy valaki azért vásárolt meg egy értékes műtárgyat, hogy azt megmentse a pusztulástól. Hátha erről van csak szó - én meg korunk nyelvmentőit ostorozom itt igazságtalanul. Ahelyett, hogy példát vennék róluk.

Jó szándékú, keresztény magyar emberek lévén tanuljunk a "nyelvlevédő" mozgalom élharcosaitól. Adjuk össze maradék pénztartalékainkat, és keressük meg a módját, hogy valami kis védelmet biztosíthassunk szent szavainknak. "Védessük le" őket: Isten, egyház, Magyarország - hogy ne vehesse őket mosdatlan szájára akárki.

Kipke Tamás

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu