Nem vált meggyőződésemmé az, hogy a katolikusok többsége megértette a Szentatya személyes útmutatását a jubileumi szentéven keresztül a 3. évezred felé. Bizonyára majd belelendülünk, de ennek még nincsen sok jele.

Általában igaz, hogy az ember valamilyen mértékben kivetíti önmagát a világra, s abból saját állapotát olvassa vissza, de talán ennél többről van szó, amikor úgy érzem, hogy egy kishitű, félszeg kereszténység várja Jézus születésének újabb ezredéves ünnepét. Gyomorszorító aggodalommal mondogatják: íme, csak 16 %-nyian vagyunk a világban! A triumfálás bizonyára még ennél is nagyobb baj lenne, mert félrevezetnénk azokat, akik életmegoldási mintákat várnak a keresztényektől.

Főleg a jóléti társadalmakban hanyatlott alá a kereszténység meghívó és befogadó ereje. Tehetetlennek érezzük magunkat a földi mennyországot ígérgetők lendületes eszközeivel szemben, mert még maguk a keresztények sem döntötték el úgy igazából, hogy felcserélik-e az örök életről szóló tanúságtevést a földi mennyország - valójában tékozló fiú sertések közötti egzisztenciájának - félszeg, szemérmesen tartózkodóízlelgetésével. Erről a helyzetről mondja Francois Varillon: "Jobb, ha valaki tagadja Istent és képes szenvedni és meghalni az igazságért, mint ha egy olyan Istenben hinne, aki nem parancsolná azt, hogy az igazságért szenvedni kell és meg kell halni érte."

Úgy tűnik, a jóléti társadalmakban az egyház elfogadta a neki kiosztott szerepet, hogy a társadalomból kihulló rétegek fel van csak kompetenciája, őket támogatja evilági szükségleteikben, igaz dicséretes odaadással és komoly anyagi áldozattal. Csakhogy amíg ezt nem szabad elhagyni, amazt meg kell tenni. Vagyis: komolyan kell venni, hogy az emberi társadalom egésze számára van mondanivalónk, s nem is kevés. Lehet, hogy ez rövid távon konfliktust eredményez a társadalommal, de a keresztény ne konfliktuskerülő legyen, hanem konfliktustűrő és konfliktusmegoldó.

E pesszimista helyzetértékelés ellenére azonban úgy érzem, hogy a nagy jubileumi szentév kegyelmi légköre megajándékozza a jelenleg még kishitű keresztényeket azzal az életérzéssel, hogy jó kereszténynek lenni. Ennek az életérzésnek lehet következménye a valódi evangéliumi helytállás. Egy öntudatlanul keresztény utat járó költő szavaival, Illyés Gyula "Haza a magasban" című versének részletével is ki lehet fejezni F. Varillon elvárásait a mai keresztények felé:

"Mert ha sehol is: otthon állok
mert az való, amit én látok,
akkor is, ha mint délibábot,
fordítva látom a világot.

Így maradok meg hírvivőnek
őrzeni kincses temetőket.
Homlokon lőhetnek, ha tetszik,
mi ott fészkel, égbemenekszik."