Látni és hinni

A tiszta hit lényegét nyilatkoztatta ki e szavakkal az Úr Jézus: hódolat a Teljes Valóság láthatatlan, minden ismeretet felülmúló titka előtt, mielőtt megnyilatkozna a misztérium médiumában. Az ember legbensőbb készsége ez, az Isten-látás elővételezett „tapasztalata”, boldogsága. Szűz Máriában bizonyosan megvolt. Ez képesíti a tisztaszívű embert, hogy felismerje Isten tényleges misztériumát. A hívek „passzív infallibilitása” (tévedhetetlensége) erre alapozható. Mindenkiben működik ez az a priori hitkészség, de ha hiányzik a szív tisztasága, akkor eltorzul és hamis valóságot, „istent” teremt magának.

Nagy kegyelem számunkra, ha láthatjuk a valóság misztériumát, amint látták az apostolok a feltámadt Krisztusban. Ám ez a látás csak akkor üdvös, ha a láthatatlan előtt hódol a hitünk. Még a feltámadt Krisztushoz, mint látható valósághoz sem szabad ragaszkodni. Mária Magdolnát erre figyelmezteti az Úr Jézus. Tamástól pedig azt kérdezi: „Azért hiszel, mert látsz?”. Hozzátehetjük: akkor nem hiszel igazán, és nem vagy boldog. Boldog, aki nem lát és mégis hisz.

János evangéliumában a föltámadt Jézus az apostolokkal történő első találkozásakor (20,19-23) meg sem említi a hitet. Ebből arra következtethetünk, hogy a föltámadt Urat látni (és fölismerni) egyet jelent a benne való hittel. Ezt az magyarázza, hogy Jézusból sugárzik és árad a Lélek, mert a föltámadt test nem más, mint a Lélek győzelme. Másként fogalmazva, nem Jézus „látható” valósága rendelkezik a meggyőző erővel, hiszen nem egy ember összekeveri őt valaki mással. A hit Krisztus személyének fölismeréséből forrásozik.

A Föltámadt egészen új helyzetet teremt önmaga körül. Csak azért szól és mond dolgokat a tanítványoknak, mert ők nem képesek megfogalmazni azt, amit egyébként látnak. Mint például: „Vegyétek a Lelket”, mondja, de ha nem is mondaná, árad belőle. A föltámadás misztériuma éppen ez: a test és a lélek olyan életegysége ragyog föl, amit nem lehet leírni: látni kell.

János az evangéliumának elején azt írja, hogy ők Jézusban meglátták magát az életet (1,4). Erre a merész kijelentésre kizárólag a föltámadt Úr látása ad magyarázatot. Aki őt látja és fölismeri az hívő lesz. Ez az „új helyzet”, ami a Föltámadottal való találkozásban újjáteremti az életünket. A tanítványok a hit által egygyé lettek: a „sok hívő mind egy szív, egy lélek volt… mindenük közös volt” (ApCsel 4,32). Következésképp a hitet nem lehet „darabokra törve” – vagy ahogy mondani szokták, aprópénzre váltva – megvallani és megélni. Keresztény hitünk lényege, hogy az élő Krisztust hirdetjük azáltal, hogy belőle élünk.

Mindent mérlegre téve, a tanítványok hite látásból – meggyőződésből – ered. Ez nem ellentmondás, még akkor sem, ha a Zsidóknak írt levél kijelentésével szembesítjük: a hit meggyőződés arról, amit nem látunk (11,1). Sokkal inkább arra világít rá, ami az egész keresztény tanítás benső értelme és célja: Isten boldogító színelátása. Az apostolok ebből nem valamit, nem egy töredéket láttak meg, hanem az „Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be” (Jn 1,14). A hitben Jézus Krisztusnak ezt a dicsőségét ismerjük el és valljuk meg, méghozzá azáltal, hogy elfogadjuk a krisztusi kegyelmeket és igazságokat. De mindezeket nem azért kapjuk, hogy kielégítsenek minket, hanem azért, hogy ellenállhatatlan vágyat élesszenek bennünk, hogy lássuk őt úgy, amint van, mert ő az, akit látni kell.

fl-gj

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu