A nyolcszázadik

Általában nem szoktam hosszú távon megőrizni és kiváltképp számszerűen nyilvántartani több helyen közölt írásaimat, de az Új Emberben megjelent cikkeimről 1978 óta jegyzéket vezetek. E regiszter alapján írhattam le a címben is: az elmúlt húsz-huszonkét év terméseként ezúttal a nyolcszázadik írásom lát napvilágot lapunkban.

Sohasem tagadtam: kezdettől fogva szorosan a szívemhez, létem jobbik feléhez nőtt ez az újság. Közeli „hozzátartozójának” érzem magam, visszavonhatatlanul. Nemcsak a jelenben, hanem a kezdeti nehézségek, az indulás kemény időszakában is. Egészen fiatalon jól ismertem első újságíró nemzedékének kiváló munkatársait. Azokat a kimagasló, jellemes és bátor katolikus írókat s újságírókat, akik valódi missziót töltöttek be azzal, hogy a súlyos történelmi korban minden üldöztetést vállalva harcoltak a keresztény eszmékért, az egyházért és a magyarságért.

És jórészt baráti, szövetségesi kapcsolat fűz a jelenlegi munkatársi gárdához is, amely a megváltozott viszonyok között, csekélyebb létszámmal, de ugyanazt a küldetést igyekszik betölteni napi kemény munkájával, mint a nagynevű elődök.

Sokunk véleménye szerint az Új Ember nem csak egy hírlap, nem csupán egy mechanikusan működő sajtótermék. Keresztényeknek szóló feladatokat lát el, hiányt pótol, melyeket az állami lapok másfajta jellegük és terjedelmi okok miatt sem vállalhatnak. Olyan egyházi és világi személyek megszólaltatását, bemutatását teheti lehetővé, akik sohasem kerülhetnének „képközelbe” a katolikus olvasó számára.

Ezt a közösséget sajátos családi légkör jellemezte a megindulás dátumától, 1945 nyarától fogva, azóta is igyekszik sok mindent megőrizni és továbbvinni a nemes hagyományokból.

A nagy világnézeti „ellenszél” közepette is megőrizte keresztény elkötelezettségét, egyház iránti hűségét; megpróbál lépést tartani a megváltozott, felgyorsult és bonyolultabb világ tempójával, anélkül, hogy korábbi szilárd elveit és világnézetét egy pillanatra is feladná.

Régi szokása a lapnak, hogy a nagyobb ünnepeket és a személyes évfordulókat rendszeresen megtartja, hogy az a pár meghitt óra is erősítse a keresztényi összetartozást. S ha előfordulnak is ellentétek vagy súrlódások a mindennapi munka során (mindig előfordultak ilyenek a múltban is), végül mégis a közös cél győzedelmeskedik: minél jobbá és hasznosabbá tenni az Új Embert a hűséges és fillérjeiket is rááldozó, kitartó olvasók számára.

Possonyi László, a lap egykori népszerű munkatársa már évtizedekkel ezelőtt megfogalmazta, hogy ezt a szerkesztőséget minden szentimentális közhely nélkül: második otthonának tekinti. E kijelentés – ha nem idézzük is lépten-nyomon – ott él a legtöbb munkatársban, mindazokban, akik a keresztény lelkület, az evangelizálás és az írni-vágyás „belső szenvedélyével” lépnek be a szerkesztőség ajtaján, hogy ott, az íróasztalnál legjobb tudásuk szerint munkálkodjanak. S ez a munka nemcsak az íróasztal mellett, hanem kint a „terepen”, a riportok során, távoli kis településeken vagy nagyvárosokban is komoly helytállásra készteti munkatársainkat.

Akinek hivatása, jól tudja: írni nem mindig könnyű! Kizárólag kemény összpontosítás, biztos anyagismeret és elmélyült ügyszeretet harmóniájában születhet meg a jó és elfogadható írás. Az a szellemi alkotás, amely magát az írót, a szerkesztőt és az olvasót is kielégítheti. Ezt a komoly igényt kell szemünk előtt tartani. Akár az első, akár a nyolcszázadik írásunkban.

Szeghalmi Elemér

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu