A hegyek alján

D’Albert, az 1932-ben elhunyt német zeneköltő operájának zenéje illenék ide, ha rádiójegyzetről lenne szó. A hegyek alján játszódó cselekmény drámai mozzanata, finom szövésű lírizmusa. Nekem mindenképpen a falvak emléke, hiszen „ó időmet”—, a gyerekkort hegyek: a Mátra alatt töltöttem. Többször visszatér a tollam alá néhány emléksor, de most, az idei télen, a havas bércek alatt a történelem is varázslatába vont. Nyikom, Muzsla, Ólombércek, a régi kunok, és – Szent Bernát, a mézajkú doktor (mellifluus), aki mindig a való világban élt, jóllehet misztikus volt. Új korszaka ő az egyháznak. Halála után mindössze három évtized telt el, s a magyarföldi szerzetes testvérei: a ciszterciek a Pilis hegyénél házat alapítottak. Pilisszentkereszten arra gondolsz: Anonymus járt itt, Zoránd, Kadosa és Huba Árpád fejedelem parancsára a Pastuchnak nevezett helységből pedig őseink indultak el Gömör és Nógrád meghódítására.

Pastuch: Pásztó, a nevezett bércek ölében, ahol ugyancsak felhangzott Bernát „fiainak” esti fohászkodása, és ma is állnak a romok, jelezve kolostorukat. Pásztó: pásztor? Vagy szlávul kövecses patak? Az itteniek a hegyekből lefutó „zubogót” kövicsesnek mondják. A víz zenéje közben Vörösmarty hexameterei sem hallgatnak e tájról:

„Messze terül kiesen s pusztán... a zagyvai síkság / Napkelet és dél tája felé; éjszakra, nyugatra, Domborodó halmok, s távolból a mátrai bércek. / Hamvas felhőkként az egekhez látszanak érni. / Erre levágtatván sebesen, villogva kitűntek / Árpád s bajnokai…”

A kolostort (monostort) Bernát halála után 46-47 esztendővel fundálták. Talán három-négy szerzetesnek adott kezdetben hajlékot, a pogány hunok megtérítésére. Egy 1785-ből való pásztói városi jegyzőkönyv azonban megjegyzi: „Templomunknak már hétszáz esztendőket meghalad a régisége.” Vagyis a ciszterci lelkipásztori gondolat azonnal találkozhatott a helyi plébániáéval, hiszen Szent László király idején itt meghonosodott a kereszténység…

Visszacsillan valami abból, amit Szent Bernát az 1120-as évek végén a jeruzsálemi lovagrend dicséretéről mondott: „A világ tele van szerzetesekkel és lovagokkal. De most azt kell kialakítani, ami eddig nem volt: a kettő egyesítését.” Hová lett ez a szándék a közösségi gondolkodásból: árvákat, védteleneket keresztény szívvel segíteni?

Mélyre szívom a kristály-levegőt a Mátra alatt, s több mint nyolcszáz év üzenetét tanulom; lesz-e bennem (bennünk) annyi intelligencia, hogy a kereszténységet hitelesen átvigyük egy új ezredbe? Vagyis felkészülten, lélekben erősen. III. Béla, aki alapítója volt Pásztó monostorának, Bizáncban merevségbe fagyott Krisztus-arcot látott. Neki a küzdő, az élő szellemi arc kellett, a meditatív sugárzás, amely francia földről jött barátokkal izgatta az itteni „kedélyeket”.

Csörög-cseveg a Pastuch, az idő keresi új helyét az Időben. Zsigmond is járt erre és folyton a golgotai kereszt titkával „birkózott”. Bernát lelke avatta a Mátrát „szent erdővé”. Ahogyan a Pilist is, ahol később Özséb a lángokat gyűjtötte össze.

Amikor a nemzet „önfia vágta sebét" a mohácsi síkon, Pásztó cisztercitái már felhalmoztak annyi lelki tőkét, hogy a monostori élet megszűnte után új ének támadjon a gyöngyösi ferencesek jóvoltából.

Járok a néma kövek közt s emlékezem egy áldó kézre: Rajeczky Benjamin, a zenetudós ciszterci hányszor fogadta jó szívvel népes családomat, ha a hegyekbe vitt az utunk. Leveleit lapozgatom (a feleségem mind összegyűjtötte) és hallom az atyai hangot: „Ne panaszkodj, a földi élet még nem a mennyország”.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu