 |
 |
 |
 |
2000.
május 7. |
|
|
"Emeljük
fel szívünket..."
 |
|
|
|
|
|
|
|
Az Olvasó írja Irgalmas szamaritánus 2000-ben Szomszédnőmmel tüdőszűrő vizsgálaton voltunk. Dolgunk végeztével az évtizedek óta komoly cukorbetegségben szenvedő társamba remegőn kapaszkodva (szív- és érrendszeri s egyensúly zavarokkal élek) ballagunk a Klauzál utcán --, mikor is társnőm fejét előrehajtva hirtelen nagy lendülettel előre indult, míg én kis lihegésre leálltam. Szinte a körmével is kapaszkodott a házfalakba, úgy araszolt előre. Sehol egy lélek, így értünk ki a Wesselényi utcára. Ott egy ablakpárkányra dűlve leállt. Mellettünk jöttek-mentek az emberek -- olyan húsz lépésnyire előttünk egy taxis lépett ki a kocsijából. Az úttesten átfutva odakiáltott: "Hívjam a mentőt?" Társam nemet intett a fejével. "Várjon!" -- kiáltotta, majd pillanatok alatt két székkel igyekezett hozzánk. Ülőhelyzetében felbátorodott barátnőm így szólt: "Uram, egy kérésem lenne, nem érdekel mibe kerül, vigyen haza bennünket, betegek, rozogák vagyunk." Mosolyogva belénk karolt az úr, és besegített a kocsijába. "Az Akácfa utcában, a Kispipával szemben lakunk" -- adtam meg a címet. Percek múlva megálltunk a házunk előtt. Kiugrott a kocsiból, engem valósággal kiemelt az ülésről. Pénztárcánkat szorongatva a "taksa" után érdeklődtünk. Szélesen elmosolyodó pilótánk legyintett: "Ezért a semmi útért két idős embertől pénzt fogadjak el?" Hogy valamit mégis adjunk, közösen jó egészséget kívánva, szíves köszönéssel paroláztunk. Úgy érzem, mindketten gazdagodtunk -- kedves taxisunk a szeretetadásban, mi pedig az emberekbe vetett hitünkben. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani ismeretlen pilótánknak. Vass Terézia Köszönet Hívő és becsületbeli kötelességemnek tartom, hogy midőn a Feltámadás havának végével lejár az Önök testvéri szeretetéből és együttérző jóakaratából hetenként ingyen küldött lappéldányok expediálása, a magam és idős hitvestársam nevében is őszinte és hálás köszönetemet nyilvánítsam. Teszem ezt annál is inkább a meleg hála érzésével, mert az Új Ember ezen igazi keresztény jótéteményét, amit Krisztus nevében velünk, az idős, beteg lelkész-házaspárral az ökumenizmus szellemében, immár öt éven keresztül gyakoroltak, mindenképpen az igazi krisztusi szeretet áldott megnyilatkozásának tekintjük. Naponkénti imádságunkban kérjük Mennyei Atyánk gazdag áldását mindazokra, akik részesei voltak e nemes cselekedetnek. Megnehezedett körülményeink, idős korunk és egyre súlyosbodó betegségünk nem teszi lehetővé, hogy sajtóterméket vásároljunk, pedig számunkra a betű mindennapi táplálék volt évtizedeken keresztül. Hiszen drága feleségem könyvtárat és éneket vezetett, mint orgonista-kántor közel egy fél évszázadon át. Ezért örült ő is minden csütörtökön, amikor faluvégi kis hajlékunkban megjelent a postás az Új Emberrel. De nemcsak itthon jelentett lelki felüdülést, hitbeli megerősödést számunkra egy-egy példány, hanem amikor karácsony előtt a sokadik műtéttel feküdt hosszú heteken keresztül a Szent Margit-kórházban -- betegtársainak is. Felolvasta az Új Ember egy-egy cikkét a kórterem lakóinak, és adventi, karácsonyi énekeket gyakorolgattak a katolikus és református énekeskönyvből, és végül minden alkalommal együtt imádkozták az Úr imádságát. Tették mindezt szép csendesen, ügyelve mások érzékenységére. Talán mondanom sem kell, amikor hazahozhattam, hetvenhét éves életem legszebb szentestéjével ajándékozott meg Krisztus Urunk! Így éldegélünk békességes szeretetben, és próbálunk még tenni valamit Isten országa épüléséért. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Áldás, békesség! Bakonyi László Kedves Tiszteletes Úr! Elsősorban mi tartozunk köszönettel az Önök hűségéért, lapunk iránti szeretetéért. Önzetlen adományozóink és a magunk szerény igyekezete révén van lehetőségünk rá, hogy régi kedves Olvasóink közül néhányaknak akkor is eljuttathassuk lapunkat, ha megvásárlása nem áll módjukban. Reméljük, még sokáig olvassák az Új Embert. Az Új Ember
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||
