|
|
A vallásosság próbája Lengyelországban Habár más európai országokhoz viszonyítva Lengyelországban még mindig sokkal magasabb az aktív vallásgyakorlók száma, a 18-24 évesek körében csökken az egyházi szertartásokon résztvevők aránya, és jelentősebb körükben a katolikus egyházzal, mint intézménnyel szemben tanúsított kritikus magatartás is -- derül ki a sopoti PBS közvélemény-kutató intézet március végi felméréséből. Amikor tíz évvel ezelőtt Lengyelországban megkezdődött a rendszerváltás, nyugati egyházi körök arra figyelmeztettek, hogy a pluralizmus és a liberalizmus következtében a templomok ott is lassan elnéptelenednek. Elmúlt egy évtized, de ennek nyoma sem látszik: a hagyományosan buzgó -- bár olykor felületes és szelektív -- lengyel vallásosság a jelek szerint állja az idők próbáját, a templomok zsúfoltak, a hitbuzgalom példamutató. A Nyugat és az olykor gyötrelmesen újjáépülő kelet-közép-európai egyházak számára a lengyel egyház változatlanul különleges jelenség. Mégis úgy látszik, hogy ami öt-hét éve még elképzelhetetlennek tűnt, ma lassú tendenciaként rajzolódik ki. A Rzeczpospolita című mértékadó lengyel országos napilap megbízásából készült felmérés négy kérdése a következő volt: milyen gyakran vesz részt ön szentmisén? Pozitív vagy negatív szerepet játszik a katolikus egyház ma Lengyelországban? A lengyelek hány százaléka alakítja életét a tízparancsolatnak megfelelően? Van-e bizalma önnek a katolikus egyház mint intézmény iránt? Az első kérdésre a megkérdezettek 7 százaléka azt válaszolta, hogy hetente többször is részt vesz szentmisén, 44 százalék hetente egyszer, 18 százalék havonta egyszer-kétszer, 22 százalék egyházi ünnepeken, 8 százalék sohasem megy templomba. A szentmisén való ilyen nagyarányú részvétel Európában valóban rendkívüli jelenség. Az 59 évesnél idősebb korosztály zöme, de a 39 évesnél idősebbeknek is csaknem fele rendszeres szentmisehallgató. A lengyelek 8 százaléka szerint az egyház ma Lengyelországban nagyon pozitív szerepet játszik, 31 százalék szerint pozitív, 29 százalék szerint pedig inkább pozitív a szerepe. A másik oldalon 12 százalék azt állítja, hogy az egyház szerepe inkább negatív, 6 százalék negatívnak, 1 százalék nagyon negatívnak értékeli szerepét, míg 13 százalék nem tudott válaszolni erre a kérdésre. Arra a kérdésre, hogy a lengyelek hány százaléka él a tízparancsolatnak megfelelően, 13 százalék azt válaszolta: a többség. A válaszadók 20 százaléka szerint a lengyelek fele, 45 százalék szerint a lakosság kisebbsége, 15 százalék szerint szinte senki sem él a tízparancsolatnak megfelelően. 7 százalék nem tudott válaszolni a kérdésre. Ami az egyház mint intézmény iránti bizalmat illeti, 31 százalék feltétlenül, 32 százalék pedig inkább bízik benne. 15 százalék inkább nem, másik 15 százalék pedig nem bízik az egyházban. 7 százalék nem tudott választ adni a kérdésre. Az egyház iránti bizalom így is igen magas, eléri a 63 százalékot, és évek óta változatlanul ezen a szinten áll. Az összes korcsoport közül a 18-24 évesek között a legmagasabb az egyházban nem bízók aránya, csaknem minden tizediknek közöttük pedig nincs véleménye. Sokak szerint azonban honfitársaik többségének vagy legalább felének életét ezek az elvek irányítják. A fiatalok ítélik meg a legkritikusabban az egyháznak a társadalomban játszott szerepét is: ezt talán életkori sajátosságnak is lehet tekinteni -- írja a Rzeczpospolita -, de esetleg annak következménye, hogy sokan közülük nem fogadják el az egyház tanítását, különösen, ami az erkölcsi kérdéseket illeti. Akik még emlékeznek arra a lelkes fogadtatásra, amelyben a lengyel fiatalok a szülőhazájába látogató II. János Pál pápát részesítették (legutóbb, 1999-es zarándoklatán), azok számára talán meglepő ez az eredmény. A lengyel napilap magyarázata szerint az egyik ok talán az lehet, hogy a pápa az egyházi emberek elé olyan magas mércét állított, hogy a fiatalok egyházközségükben alig találnak lelkipásztorokat, akik ennek megfelelnének. De talán máshol kell keresni az igazi indokot. Nevezetesen: könnyebb ünnepi, ahogy mondani szokás, vasárnapi kereszténynek lenni, mint a hétköznapokban következetesen a tízparancsolat és a nyolc boldogság szellemében élni. T. Kovács Péter
|
Új
Ember: ujember@drotposta.hu
|
||||||