Uj Ember

2000. május 7.
LVI. évf. 19. (2702.)

 

Barka"Emeljük fel szívünket..."

Főoldal
Lelkiség
„A szent forrás nem rejtezik”
Két mártír a kezdetekből
Vers
Életige – május
„Ha bennem maradtok és tanításom tibennetek, kérjetek, bármit akartok: megkapjátok”
A hét liturgiája
Katolikus szemmel
Szabó Magda - Kezük a homlokukon
Televízió nélkül!
Hihetetlen(?)
Közlemény
Élő egyház
Óvodáink, iskoláink, kollégiumaink jövője
Szakvizsga lehetősége a „Pázmányon”
„Mindent megújítani Krisztusban!”
Pax Romana a családért
Papszentelés
Tudás és beavatás
A Hitoktatási Felügyelőség munkájáról
A Remény tíz éve
Élő egyház
Európa felelőssége a globális fejlődésért
A vallásosság próbája Lengyelországban
Székesfehérvári Egyházmegye
Csepel a kivétel
Újjászületett a vasúti szeretetszolgálat
Voltak, akik idegenkedve fogadták a kicsiket...
A fehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium
Fórum
Bogner Etelkára emlékeznek
Verssel, énekkel a családról
Templom épül Csengelén
Hétszázötven éves a pálos rend
A lélek szótára - Boldogság
Fesztivál a határon – a családokért
Fórum
Országos katolikus jubileumi programok
Példakép Európának
Huszonöt éve halt meg Mindszenty József bíboros
Jegyzetek a liturgiáról - Évfordulók
Az Olajág Keresztény Művészeti Társaság kiállítása
Az Olvasó írja
Kultúra
A mindvégig megújuló költő
Kálnoky László művészete
A pénz körül
Versek
Ki volt Komjáthy Győző?
Például Izbég
Ifjúság
Bibliai növények - A krisztustövis
Európa új védőszentjei V.
Sienai Szent Katalin (1347-1380)
Anyák napja
Rejtvény
Fiatalok szolgálata fiataloknak
Antióchia mozgalom a középiskolásokért
Mozaik
Kórustalálkozó Kókán
Afrika
Rejtvény

 

Országos katolikus jubileumi programok

A kettős jubileum -- Krisztus és magyarságunk ünnepe -- alkalmából különleges közös ünneplésre hívja a magyar katolikusokat az egyház. Bár az Országos Lelkipásztori Intézet eljuttatta a programtervezetet a plébániákra, a következőkben mi is felhívjuk a papság és a hívek figyelmét a közeljövő legfontosabb központi egyházi rendezvényeire. (Összeállította: SZJ)

Katolikus nagygyűlés

Tízezer résztvevője lesz július 1-jén és 2-án a Kisstadionban a Katolikus Nagygyűlésnek. A meghívottak aktív, elkötelezett egyháztagok: papok, szerzetesek, képviselő-testületi tagok, karitász-munkások, katolikus pedagógusok, hitoktatók, lelkiségek és mozgalmak vezetői, egyesületek képviselői. Ötszázan jönnek a csillebérci családtáborból, négyezren a felnőtt ifjúság táboraiból. Ötezer-ötszáz embert hoznak a püspökök az egyházmegyékből, köztük a határon túliakból és az emigrációból is. Az első nap fő gondolata a Szentatyának az anyaföldről és a hazáról szóló elmélkedése és Szent István király intelmei. A színpadi elemekkel megtervezett hálaadó liturgiát követően kerül sor a miniszterelnök, a köztársasági elnök és a testvéregyházak képviselői számára adott fogadásra. A második nap a "Remény napja", amelyet a jelen lévő püspökök és papok által közösen bemutatott, ünnepélyes szentmise zár be. A nagygyűlés célja katolikus azonosságtudatunk átélése, megünneplése.

Jubileumi felnőttképzés

Plébániai és más közösségek számára hétvégi, lelkigyakorlat-szerű képzéseket rendeznek az OLI-ban. Az előadók között van Veres András püspök és Forgács Alajos plébános. A megváltottságunkról, egyháztagságunkról szóló elmélkedések mellett a világban való teendőink is témái a kurzusnak. A hallgatók meglátogatják a Parlamentet, megtekintik a Szent Koronát és a Szent Jobbot is. Jelentkezni a Jubileumi katolikus tájékoztatóban foglaltak szerint lehet.

Zarándoklat Aachenbe

Egyházmegyénként tizenöt-húsz fő vehet részt a közel hétszáz éves hagyományt követő aacheni magyar zarándoklaton, Mayer Mihály és Várszegi Asztrik püspökök vezetésével, június 12-17. között. 1370 óta van magyar kápolna az aacheni dómban. Erre az útra olyan jelentkezőket választanak ki a püspökök, akik beszélnek németül, a szállás ugyanis német családoknál lesz.

Családok Csillebércen

A magyar katolikus családok szentévi ünnepét a csillebérci táborban az Esztergom-budapesti Főegyházmegye szervezi, kétszázötven házaspár részvételével, az összes magyar család képviseletében, valamennyi katolikus egyházmegyéből, valamint a határon túli magyarság köréből, június 27-30. között. A felkészülés alapjául a püspöki kar család-körlevele szolgál. Az háromnapos evangelizációt kifejezetten házaspárok részére szervezik, gyermekek és más családtagok részvételére nincs mód. A résztvevők egyúttal küldöttek a Katolikus Nagygyűlésre. Még lehet jelentkezni az egyházmegyei családreferenseknél. Október 14-15-én a Szentatya Rómába várja a házaspárokat, a családok harmadik világtalálkozójára. A magyar püspökök is delegálnak huszonöt házaspárt, Bíró László püspök vezetésével. További információ: Radnai Jenő családreferns, 202-5611/308.

Ifjúsági világtalálkozó

Augusztus 15-20. között csaknem kétmillió fiatalt várnak Rómába, a XV. világtalálkozóra. Az ifjúság jubileumának jelmondata: "Az Ige testté lett, és köztünk lakott." (Jn 1,14) A fő cél a hit átadása és igenlése. A Szentatya a hívő és hinni akaró fiatalokat várja a találkozóra. A magyar delegáció kétszázötven tagú lesz, Balás Béla és Bíró László püspök vezetésével. Észak-olasz egyházmegyék közösségei vállalják a zarándokok befogadását. Az első három nap katekézissel telik, majd egy közös bűnbánati liturgia vezet át a Szent Péter-bazilika jubileumi Szent Kapuján, Krisztus jelképén. Délutánonként kulturális programok és találkozások lesznek helyi egyházi szervezetek tagjaival. Augusztus 18-án keresztút vezet a császári fórumoktól a Colosseumba, 19-én virrasztás, 20-án az ifjú zarándokok részt vesznek a pápai szentmisén.

További információ: KIM Iroda 1053 Budapest, Veres Pálné u. 10. Tel./fax: 484-0734, e-mail: kim@katolikus. hu

Fiatalok jubileuma

A katolikus fiatalok jubileumi evangelizációs tábora június 26-30-áig lesz. Az alföldi egyházmegyék számára Szeged-Zöldfáson, a Váci Egyházmegye és a dunántúli egyházmegyék, valamint Erdély, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja és a szórványban élő katolikus magyar ifjúság számára Zánkán rendeznek tábort, egy harmadik rendezvény pedig Bükkszéken lesz. Az OLI elkészítette a zánkai tábor programját háromezer magyar nyelvű és kultúrájú fiatal számára. Az öt nap lelki témái mellett Történelmi magyarságunk, kereszténységünk, kultúránk és küldetésünk a világban címmel naponta több előadáson és pódiumbeszélgetésen vehetnek részt a táborozók. Lesznek zenei és kulturális programok, sport, és természetesen tábortűz is. A tábor idején folyamatos szentségimádás lesz, és lehetőség nyílik egyéni lelkigyakorlat végzésére is. Még van lehetőség csoportos jelentkezésre. A szervezők remélik, hogy a katolikus ifjúság a jubileum évében megszokott nyári programjai mellett -- vagy helyett -- az egyház közös ünneplését választja. A táborok résztvevői június 30-án Budapestre utaznak, hogy csatlakozzanak a Katolikus Nagygyűléshez.

További információ: KIM Iroda, 1053 Budapest, Veres Pálné u. 10. Tel./fax: 484-0734, e-mail: kim@katolikus.hu, Várnai Péter ifjúsági referens Tel.: 20/961-8228, e-mail: varnai@ btk.ppke.hu

 

 

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu