Kárpát-medencei magyar kispapok Esztergomban

Jubileumi éve a 2000-ik államiságnak és kereszténységnek is, s ilyenkor a találkozások, emlékezések az előretekintés távlatában nyerhetnek igazi értelmet. Ha arra gondolunk: az egyháznak, mint "szent nemzetnek" a tagjai vagyunk, fölvetődhet az őskeresztény gondolkodás nyomán az a teológiai, egyházjogi összegzés, amely szerint "Krisztus nem alkalmi, formátlan embercsoportot alakított csupán, hanem olyan egységes valóságot, amelynek sajátos, a személyek sokaságát új közösségé tevő rendje van. Ez a közösség mint új és egyetlen egység, az üdvösség jele és eszköze a világ számára. Az egyes személyek keresztény hivatása, a hitre való meghívás, a keresztség, a többi szentségek, a velük való kapcsolatos kegyelmek, adományok, az általuk közvetített szolgálatok a közösség tagjait az egység számtalan kötelékével fonják egybe. Az így egybegyűlő Egyház szerves valóság, melyben a kezdet kezdetétől a szolgálatok sokasága van jelen..."

Erdő Péter püspök, egyetemi rektor iménti gondolatai adtak tartalmi alapot annak a találkozásnak, amely április 28. és május 1. között papnövendékek közösségi ünnepe volt a Kárpát-medencéből -- Esztergomban. 340 szeminarista, 25 elöljáró (9 szemináriumból, a magyarországiakon kívül Gyulafehérvárról és Pozsonyból) érezhette az ország szívének ismét a Szent Király városát, amelyről az itteni Előhegyen Babits Mihály egyszer így írt: "Szent város ez: szent és gyámoltalan." De folytathatnók a későbbi évek jellemzésével: "Templomokat rombolunk, s rá nem érünk / építeni..." Történelmünk nehéz időszakára vonatkoztatható ez, s a széthullásban a jelenre is, ha az embert, mint Isten templomát tekintjük. Hová leszünk papjaink nélkül? -- kérdezi az aggódó keresztény, aki tudja, a szentség hordozói nem hiányozhatnak, még ha olyan nagy is a közömbösség...

E sorok írója -- a fiatal seregletet karingben, reverendában látva a magyar Sion főtemplomában, ahol a bíboros- prímás Istentől és a történelemtől kapott "paranccsal" állt az oltárhoz -- arra gondolt: széthullt határok ellenére az egyetlen Szentély ma sem változott, s legyen koszorúja a Kárpátok továbbra is a térségnek, ahol még magyar nyelven szólalhat meg a liturgiában az ünnepi ének: "Emeljük fel szívünket!"

A város talán nem tudja: a kegyelem csatornáin csordogáló erő-adomány a történelemben folyton-folyvást biztosítja, hogy az elhivatottaknak fölemelkedjék a szívük a maradandó haza elérésének reményében, amit a zarándoklat, zarándok fogalom is kifejez...

Kispapok lelki programjában volt erre emlékeztető zarándoklat a négy nap egyikén: a hegyen álló kereszthez, a Via Crucist átelmélkedő lelkülettel s abban a gondolatban, hogy amikor Szent Istvánt megkoronázták, az ország népe ide zarándokolt Isten kegyelmébe ajánlani a királyt.

Különböző csoportok -- "témák" szerint folytattak megbeszéléseket, a szemináriumok bemutatkoztak, példaképeket emlegettek, s bizonyára a legtöbbjüket lekötötték Tomka Ferenc -- sokáig szemináriumi elöljáró, pasztorál-teológus (most plébános) "kihívásai" az ezredfordulón. Elmélkedő előadásának mondanivalója ugyanis azokat a szempontokat tartalmazta, amelyek ma a legfontosabbak a papok számára -- az Egyház javára: Világunk olyan változáson megy át, amelyhez foghatót bizonyára még soha nem élt meg az emberiség a történelemben: az emberiség és a vallásosság évtizedes értékei és formái elbizonytalanodnak, összeomlani látszanak. Aztán statisztikai adatokkal is kimutatta: jelen van a transzcendencia keresése. (Hazánkban a lakosság 55 százaléka mondja magát vallásosnak, az erdélyi magyarság 75,5 százaléka). A népegyház (Volkskirche) megszűnt, kialakulnak a lelkipásztorkodás új alapelemei, s ebben nagyon fontos helyet kap a katekumenátus. Az előadó a lelkivezetést és a közösségépítést hangsúlyozta, a papi-testvéri közösségek szerepét. Szomorúan állapította meg: Magyarországon a hivatáselhagyások aránya már 1963-ban világszerte a legmagasabbak közé tartozott. A mai kispap vegye észre: vannak szentek és megújulások ma is! Vannak a Léleknek jelei, nem szűnik meg működni. Szent Ignác mondta: "Ha sikerült másoknak (a szenteknek), nekem miért ne sikerülne!"

Lelkiélet, kultúra ötvöződött e négy napban: a szellem dimenziói találkoztak egy városban, ahol annyi az erőtér: keresztény irodalmi, művészeti értékek, a teológia gyönyörű múltja, ébredő jelene, kis búzatáblák gondos művelésével alakul a "nagy határ-mező", a "szent nemzet" Krisztus közösségében.

Ebben bízni kell, a kispapokért folyton imádkozni, bátorítani őket, kérni az örök Pásztor "fokozott" figyelmét, hiszen nekünk Ő marad -- papjaiban. Vagyis minden. Az élet: hitben -- magyarságban --, hivatásban, melyet Erdély érseke: Jakubinyi György jelenlétével, előadásával, szentmiséjével ugyancsak "megjelenített".

A ferencesek esztergomi háza, Beer Miklós püspök rektor, Horváth Zoltán prefektus, Verőcei Zoltán gondnok "százszívű" törődése a házigazdák örömével, Bíró László püspök, görög katolikus kispaptestvéreink ajándékai a liturgiában azt a tiszta időt hozták el, amelyre nagy szükség van a zajduló-jajduló világban, a lélek embereinek üzenetére már a felkészülésben, bátorításban egymás közt és az emberek körében, akik egyre keresik a legtisztább arcokat.

Tóth Sándor

Aktuális Archívum Fórum Magunkról Impressum

Új Ember: ujember@drotposta.hu
Webmester: bujbal@freemail.hu