Elmer István

Jelenet

Kisfiú utazik egy öregemberrel a vonaton. A fiú tíz-tizenkét éves lehet, az öregember valószínűleg a nagyapja. A fiúnak amolyan suttyósan előrefésülve a haja a homlokába, szemei elfoglalják az arcát, mintha riadalom töltené ki, de ez a riadalom értetlenséggel társul. Az öreg kövérkésen szuszog vele szemközt, lába között a földön műanyag bevásárlószatyor, a másik mellette, mindkettő teletömve valamivel, bizonyára súlyosak lehetnek. Többnyire kinéz az ablakon, ahol piszkos gyárudvarok hűlnek, rozsdásodó roncsok hevernek, olykor föltűnik egy-egy lakóház, száraz időben gusztustalan port kavaró, esőben áthatolhatatlan, olajos sarat ömlesztő utcák. Mintha azt nézné. De nem néz semmit, vastag, redős szemhéja alácsuklik. A gyerek kitágult szemekkel bámulja, mintha akkor látná először életében, s jól meg akarna jegyezni minden vonást. Majd egy idő után odanyúl az öreghez, bizonytalan kézzel simogatja, kissé megrázza, látszik, nem tudja, hogyan kell az ilyen mozdulatot végezni, erre a másik kinyitja a szemét, ránéz, a gyerek arca idétlen félmosolyra tágul, félelem utáni megkönnyebbülés ez.

Utaznak tovább. Némán, mint amilyen néma, mozdulatlan odakint a szombat délutáni vidék. Nincs ember a tájban. Szombat délután - mintha minden véget ért volna. Az öreg nem mozdítja a fejét, nem mozdul a teste, azt sem látni, éppen nyitva vagy csukva a szeme, annyira belemélyedt már az arcba, mintha befejezte volna küldetését, hogy lásson, bármit is. A fiú nézi, egy idő után megint aggodalmaskodva, s amikor elbizonytalanodik, megjelenik ismét az a riadt tekintet, simítja-rázza az öreget. Az ránéz, anélkül, hogy megmozdulna, alig-szemében a kérdés: mi van? - mire a gyerek arc-némasága válaszol: semmi.

Még harmadszor is odavezeti az öreget körbeölelő vastag kabátra a mozdulatát, ekkor is, mint annak előtte, a tekintetbeszéd: mi van? - semmi, de ekkor a gyerek, miközben a kabáton smirgliző mozdulatokkal csúsztatja a kezét, egy hirtelen modulattal átül az öreg mellé, talán ebben a pillanatban tudatosul benne, hogy nem most hal meg a nagyapja, és nem is fog, ameddig az út tart, bizonyosan nem, ráhajtja fejét az öreg vállára, majd pillanatokon belül elalszik.

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu