Az egyetemes egyház központjában

Négyszázötven éves a Pápai Német-Magyar Kollégium

Róma ma is működő legrégebbi magyar egyházi vonatkozású intézménye, a Collegium Germanicum et Hungaricum ezekben a napokban ünnepli fennállásának négyszázötvenedik évfordulóját. A kollégium alapítása óta az itt tanuló magyar növendékek - visszatérve hazájukba - jelentősen hozzájárultak a magyar katolikus egyház életének elmélyítéséhez, megújításához. A nagy múltú intézményben jelenleg tizenkilenc magyar növendék végzi tanulmányait.

A kollégium jezsuita vezetői közül P. Vértesaljai László a magyar diákok spirituálisa volt 1996-tól mostanáig, amikor is rendjében új megbízatást kapott, miszerint a magyar jezsuita rendtartomány provinciális helyetteseként folytatja tevékenységét. Vele beszélgettünk az intézmény születéséről, történelmi küldetéséről és a mában előtte álló feladatáról.

Hogyan alakult meg négy és fél évszázada a német kollégium?

- Rendalapító Ignác atyánk párizsi tanulmányainak befejeztével gyalog indult társai után Itáliába. Útja során német földön találkozott a reformáció hatására jórészt az új hitre tért helyi egyházzal. Világosan látta, hogy Németországban és Svájcban nem, vagy csak nagy nehézségek árán lehetséges a katolikus papképzés. Ezért Rómában arra gondolt Szent Ignác, immár az ott szerzett tapasztalatai nyomán - gondoljunk csak az 1550-ben alapított Collegium Romanumra, mint az ilyen jellegű intézmények őstípusára -, hogy az éppen ülésező tridenti reformzsinat jegyében a kispapok nevelését és szellemi képzését biztosító kollégiumot nyit a német ajkú jelöltek számára. Így született meg 1552-ben a Collegium Germanicum.

A magyarok számára hogyan és mikor született hasonló római intézmény?

- Tizenhat évvel később jött létre a Collegium Hungaricum. A magyarok helyzete ez idő tájt a németekénél is bonyolultabb volt. A három részre szakadt országban ugyanis csak a Felvidék maradt jórészt katolikus, az ország közepe török utalom alá került, míg Erdély két tűz között vívta harcát függetlenségéért és fennmaradásáért. A kálvinista hitújítás gyors elterjedését látván, az Erdélyből származó Szántó István jezsuita arra gondolt Rómában, hogy - a német minta nyomán - kollégiumot alapít a magyar diákok számára, méghozzá a Santo Stefano Rotondo ősi temploma mellett lévő, a pálos rendtől megörökölt kolostorban. Elhatározását XIII. Gergely pápa hagyta jóvá, és így született meg 1578-ban a Római Magyar Kollégium, a Hungaricum.

Mit jelentett a "hungaricum" jelző, vagyis kik lehettek a kollégium diákjai?

- Lényegében a Szent Korona országaira utalt, a történelmi Magyarországra, mely abban az időszakban sokféle nép természetes együttélését jelentette. Ennek megfelelően érkeztek magyarok az ország bármely részéből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Partiumból, Erdélyből, Bánátból-Bácskából, de jöhettek szlovákok Felvidékről, és természetes volt a horvátok és a szlovének jelenléte is. A germanicum jelző ugyanígy elsősorban a német ajkú katolikusokra vonatkozik - a Nyugatrómai Császárság politikai és területi fennállása jegyében -, de hagyományosan érkeztek diákok Luxemburgból és időnként a Benelux, valamint a skandináv országokból is.

Mikor és hogyan kapcsolódott össze a két intézmény?

- XIII. Gergely pápa világosan látta, hogy a két kollégium fenntartása, továbbá az utánpótlás biztosítása nagy nehézségeket jelent, és anyagilag is jelentős terhet ró elsősorban a fiatal jezsuita rendre. Minthogy Németország és Magyarország politikailag és területileg közös érdekszférához tartozott, adódott a két intézmény összevonásának magától értetődő gondolata. Ennek jegyében rendelte el XIII. Gergely pápa 1580-ban a Collegium Germanicum et Hungaricum létrehozását, mely helyileg éppen a magyar kollégiumhoz, vagyis a Santo Stefano Rotondóhoz kapcsolódott. Rómának ez az ősi temploma mind a mai napig a kollégium tulajdona, hiszen az olasz állam létrejöttekor ezt nem államosították.

A hazai protestáns keresztényekkel ma az ökumenizmus jegyében tartunk kapcsolatot, a török pedig napjainkban nem nekünk okoz gondot, ugyanakkor áll és működik a római Német-Magyar Kollégiumunk...

- Lényegében töretlen volt a magyar jelenlét a római házban, végig a "vérzivataros századokon" át. Gyümölcseként e jelenlétnek időről időre olyan papok térhettek haza - hadd említsek csak egyetlen nevet: Prohászka Ottokár -, akik a kollégium Szent Ignác-i lelkiségén és a Gregoriana Egyetemen elsajátított ismereteiken túl "megtanulták" az egyetemességet, a katolicitást, a szónak eszmei és földrajzi értelmében is. A kollégium diákjai ugyanis megismerkedtek egymás kultúrájával, történelmével, és ez jelentős mértékben tágította a horizontjukat. Gondoljuk csak meg: német, osztrák, svájci, dél-tiroli, luxemburgi, magyar, horvát, szlovén diákok tanultak együtt. Napjainkban ez több mint tíz európai országot jelent, tehát mondhatom, hogy a kollégium egy 450 éves kicsi "Európai Ház", melynek Magna Chartája az Evangélium, éltető eleme Szent Ignác lelki öröksége, mely közvetlenül a kollégium számára egy szóban foglalható össze: fraternitas, testvériség, Brüderlichkeit.

Nyelvileg hogyan tudott e sok nemzet egymással szót érteni?

- Egészen a II. vatikáni zsinatig a kollégium közös nyelve a latin volt. A magyarok a kollégiumban is, de a Gergely Egyetemen is kitűntek jeles latinitásukkal, hála a magas szintű otthoni képzésnek. Nyilvánvaló, hogy a kollégium nagy többségét adó német ajkú diákok miatt a beszélt közös nyelv a német volt és maradt napjainkban is. Ez persze komoly feladat a magyar diákok számára, németül megtanulni, ugyanakkor nagy lehetőség is, hiszen az ötéves tanulmányi idő felfogható egyetlen nagy nyelvkurzusnak is. Emellett természetesen a befogadó ország, Itália dallamos nyelvét is el kell sajátítani.

Ez a testvéri lelkületű és közös nyelvű együttélés azonban durván és erőszakosan megszakadt.

- Igen, a II. világháborút követően a kommunista ateista vezetés jelentős veszélyt látott az energikus és határozott XII. Piusz pápa vezette Vatikánban, ennek megfelelően megtiltotta a magyarországi utánpótlást. Ellenben folyamatos volt a horvát és szlovén diákok jelenléte, akiket Tito Jugoszláviája érdekes módon kiengedett Rómába. Erdélyből hullámokban érkezhettek kispapok a hatvanas-hetvenes években. Ekkor tanult a Német-Magyar Kollégiumban többek között Jakubinyi György, a jelenlegi gyulafehérvári érsek.

Mikor érkeztek meg az első magyarországi diákok a Germanicumba?

- Ez érdekes történet. 1978 közeledtével - tehát a Hungaricum alapításának 400. évfordulója kapcsán - a magyar politikai vezetés számára egyre kínosabbá vált, hogy az állítólag vallásszabadságot biztosító Magyarországról senki nem jön Rómába tanulni. Végül is 1978-ban, a kollégium magyarok nélkül ünnepelte a Hungaricum négy évszázados fennállását. A meghívott vendégek között jelen volt azonban a kollégium egykori növendéke, Lékai László bíboros, esztergomi érsek, Miklós Imre, a gyászos emlékű Állami Egyházügyi Hivatal vezetője, valamint Pedro Arrupe, a Jézus Társasága legfőbb elöljárója. Az ünnepi asztalnál köszöntő beszédek hangzottak el. Miklós Imre is felszólalt, zavartan magyarázta és védte a "Kádár-kormány egyházpolitikájának kicsike lépteit". E kínos, feszengő helyzetben P. Arrupe zseniális diplomáciai érzékkel "értelmezni" kezdte Miklós Imre szavait, majd egy baszkos-huszáros húzással kijelentette: "Ha jól értelmezem az államtitkár úr szavait, akkor a következő tanévben itt két magyar diák kezdi meg tanulmányait..." És így lett. Bizonyára nehéz és kellemetlen volt Miklós Imre úrnak "eladnia" otthon ezt az új variánst, de tény, hogy a püspökkar az 1978-79-es akadémiai évre két magyar kispapot küldhetett a Germanicumba.

Közülük az egyik éppen Ön!

- Akkor esztergomi egyházmegyés kispapként harmadéves növendéke voltam a budapesti Központi Szemináriumnak, és a váci egyházmegyés Kocsis Imrével a püspökök kettőnket jelöltek ki a római Német-Magyar Kollégiumba. Augusztusi indulásunk előtt a Belügyminisztérium megpróbált "beszervezni" minket. Ma már világosan lehet látni - bárcsak így lenne! -, hogy ez volt az ügynökszervezés egyik útja. Külön-külön berendeltek bennünket az Andrássy út 60.-ba. Ott aztán egy bizonyos Fecske fedőnevű őrnagy elém tette a dossziémat, és a félelemkeltés szándékával, "csak úgy találomra" felidézte, hogy mikor, hol és kikkel találkoztam életem során. Meg kell adni, szorgalmasan dolgoztak, és kivétel nélkül akadtak is mindenütt embereik. Azt is tudták, mikor találkoztam a bíborossal, és miről beszélgettünk. Minthogy morális vagy anyagi síkon semmivel sem foghattak meg, előbb kérlelőre fogták, aztán fenyegetőztek, hogy akkor nem engednek ki. "Nem is én akarom, hogy kimenjek" - mondtam, mire elképedtek: "Hát akkor ki?" - hangzott a kérdés. "A püspököm, és vele szíveskedjenek tárgyalni". Kérték továbbá, számoljak be majd a kinti eseményekről. Azt feleltem: "Csak a püspökömnek tartozom beszámolási kötelezettséggel". Ismét fenyegettek, majd elengedtek. Ezután behívtak az Egyházügyi Hivatal Lendvay utcai székházába, ahol mézes-mázos, kávéval kínálós módon bántak velem, és lelkemre kötötték, hogy a Népköztársaság törvényeit Rómában is tartsam be. Hát így kezdődött...

És a folytatás?

- Római tanulmányaim után a Gergely Egyetemen dogmatikából szerzett licenciátussal tértem haza. És kezdődtek a boldog káplánévek, Szentendrén majd Budapesten. Rómába, a kollégiumba pedig utánam megérkezett Veres András, Kocsis Imrét pedig Szabó Tamás váltotta. Évekkel később mind több kispap utazhatott ki. Amikor 1996-ban a Vatikáni Rádió magyar adásának felelős szerkesztőjeként kezdtem dolgozni, egyidejűleg az időközben harminc főre duzzadt germanikus magyar közösség spirituálisa lettem. Büszke vagyok arra, hogy a Német-Magyar Kollégiumban tanulhattam, és örömmel tértem oda vissza immár jezsuitaként, hogy mint "frater major" egyengessem a mai magyar diákok római útját.

Bókay László

Aktuális Archívum Kapcsolatok Magunkról Impressum

Új Ember:hetilap@ujember.hu
Webmester: webmaster@storage.hu