Az igazi férfiről írtam a legutóbb, aki mellett a nőnek nem kell „észnél lenni”, mert biztos lehet abban, hogy az ő kedvese észnél van és úgy is marad. Nagyon megszépülne a világ és benne főként a párkapcsolatok, ha a fiúk valóban képesek lennének igazi férfiként viselkedni.

A férfivá váláshoz tartozik az eddig tárgyaltakon túl még egy feladat. A nőnek ugyanis szerintem jogos elvárása társával szemben, hogy minden tekintetben partnere legyen. A szórakozásban is. Ebből következik az a – mostanában, a báli szezonban különösen aktuális – feladat, hogy a fiúknak meg kell tanulniuk táncolni. Tudom, a többség számára ez nem jelent problémát, de sajnos vannak fiúk, akik „elméletet” állítanak fel arra, hogy miért is nem szükséges nekik táncolni tudni. Persze egy diszkóban nem kell túl sok lépést ismerni, elég lehet bizonyos helyeken, ha valaki úgy viselkedik, mintha a görcs rángatná. Nem akarom ezzel lebecsülni a diszkó táncot, amelyet művészi szinten is lehet művelni. Szükségesnek tartom azonban, hogy a fiúk a klasszikus és modern táncok területén is szerezzenek némi ismereteket. Egyfolytában a fiúkat emlegetem, a lányoknak talán nem kell tudniuk táncolni? Ha valaki ezt gondolná, nagyot tévedne. Most is az a helyzet, hogy az előző sorokban valami mellett emeltem szót, ami nem jelenti azt, hogy ugyanakkor valami ellen is írok. (Ilyen jellegű félreértés áldozata lett az a Kedves Olvasó, aki az anyaságról írtak olvastán azt érezte, hogy nem tartom nagyszerű dolognak az apaságot. Dehogynem. Csak akkor nem arról volt szó.) Természetesen fontos, hogy a lányok is megtanuljanak táncolni, de velük nem szokott (általában) ilyen jellegű probléma lenni. Ha pedig a fiú jól tud táncolni, akkor már nem akkora tragédia, ha a lány esetleg kevésbé. Hiszen egy jó táncos tudja finoman irányítani partnerét tánc közben.

Megfelelő partnernek kell lennünk egymásnak kulturális téren is. Kínos, ha egy fiú csak az autókról meg a fociról tud beszélgetni. Olvassál már el legalább egy könyvet, Nagyfiú, aztán így lesz legalább még egy témád…! Ha nem is feladata egy férfinek, hogy polihisztor legyen, azért még fontos, hogy kulturált, művelt legyen. Szellemileg is legyen méltó társa a nőnek, akinek szintén és nem kevésbé fontos feladata, hogy képzett, értelmes, szellemileg-lelkileg gazdag legyen. Mindannyiunkra vonatkozik ugyanis fő feladatunk: értékes, harmonikus egyéniségű felnőttekké kell válnunk. „Valakinek” kell lennünk, nem tucatembereknek! Erre mindenkinek lehetősége van.

A férfi-nő kapcsolat kellékeinek első két tagját elemeztem az elmúlt bő egy évben. Lassan elérkezünk a „kapcsolat”-hoz. Eddigi témánk lezárásaként „A testben való ember” című könyvből idézek, amely a testet és a nemiséget tárgyalja keresztény szemmel. Érdemes alaposan átgondolni a következőket, már csak olyan szempontból is, hogy miként állok én ezeken a területeken:

„Testünkben saját életünket kell élnünk, óvakodnunk a kollektivizmustól, minden kényelmes meneküléstől a tömegbe, a névtelenségbe. Legyen hát bátorságunk önmagunkhoz – mind benső létünkben, mind testi kifejezésében! Fáradozásunk területe beláthatatlan. Folyvást törekednünk kell a beszéd és a hallgatás, a nevetés és a sírás finom kultúrájára. Mi több, egész testi megjelenésünk, személyiségünk kifejezésének kultúrájára: öltözködésben, lakásban, a divat terén, kedvességünkben, a szépségápolásban, játékban és szórakozásainkban, fegyelmezetten és önmagunkhoz való hűségben. Ebben szinte mesteri tudásra kell szert tennünk (kiemelés tőlem – VP), ha meg akarjuk találni a helyes középutat a megmutatkozás és elrejtőzés, a nyílt őszinteség és tartózkodó diszkréció között. Mindkettőt meg kell tanulnunk. Azt is, hogy megnyilvánuljunk testünkben, és azt is, hogy elrejtőzzünk benne, mert mind a kettőnek úgy kell megtörténnie, hogy ezáltal ne szenvedjen sérelmet sem az igazság, sem a szeretet.”

Legközelebb végre elkezdhetünk a kapcsolat-fajtákkal és az azokkal kapcsolatos szabályokkal, érdekességekkel, tényekkel foglalkozni. Addig is minden kedves olvasónak jó bálozást kívánok!

Szeretettel:

Varga Péter