A templom takarításának reggelén J. atya mindig igyekezett valami fontos elfoglaltságot találni magának. Szerette a tisztítószerek illatát, de szorongott, amikor a kedves fiatalasszony felszereléseivel szobájába is benyomult, s rendezkedni kezdett, ami különben egyáltalán nem bizonyult egyszerű feladatnak. "Akkor inkább egy kis séta!" -- gondolta, s megborzongott arra a gondolatra, hogy balsorsa összehozza Mici nénivel, akinél időnként személyesen is megjelenik s utasításokat ad Szent Ferenc. "Olyan sápadt, szegénykém!" -- mondja könnyes tekintettel Mici néni, miközben J. atya a menekülés lehetőségeit mérlegelte űzött tekintettel.

Felcihelődött. Mégiscsak a sétát választja. A nap is hívogatóan tűz. A hirtelen érkezett tavasz elolvasztotta a jeget, a váratlan korcsolyamutatványoktól sem kell tartania.

Kilépett a kapun, s fölfelé indult, amerre az új házak emelkednek. Arra figyelt fel, hogy valaki a nevét kiáltja. Megismerte a közeledőt. Férje infarktusban hunyt el, s az asszony egyedül maradt két nagyobbacska és egy második éve felé közeledő gyermekével. A kicsit hozta a karjában, lihegett a sietségtől és a tehertől.

-- Atyát keresem! Nagy szívességre kérem.

-- Gyónni akar? -- J. atya készségesen indult visszafelé. Arra gondolt, a tiszta lélek patyolatfehér.

-- Nem, nem! Be kell mennem a hivatalba a segélykérelemmel. Nem cipelném a gyereket. Arra gondoltam, míg visszajövök ellenne atyával. A Jézuska közelében biztonságban volna.

-- Persze, persze -- dadogta J. atya rémülten. Mire magához tért, a kislány már az ő karjában szemlélődött. "Mama, mama" -- ismételgette, miközben J. atya fújtatva igyekezett vissza otthona felé.

-- Hát maga? -- kérdezte Matyi bácsi szemernyi gyanakvással, miközben a paprikás krumplit kavargatta.

-- Vendégünk is lesz ebédre. Rám bízta az édesanyja, míg vissza nem jön.

-- Szereti a paprikás krumplit?

Ha tehette volna, J. atya tanácstalanul széttárta volna a karját. Ám nem tehette.

-- Hova teszi?

-- Beviszem a szobámba. Majd játszunk valamit.

-- Tud hajót hajtogatni?

Erről a műveletről J. atyának csak halvány elképzelései voltak.

-- Arra gondoltam, majd a maga gombjaival kezdünk valamit.

Matyi bácsi máskor felhördült volna ilyenfajta közlés hallatán, a körülmények azonban belátásra hangolták. Hozta a dobozt a gombokkal, melyek szabósága igen fontos kellékei voltak. J. atya az asztalra öntötte a tekintélyes készletet.

-- Hozzon egy párnát! Nem látja? Nem éri föl a gyerek.

Hadműveletek következtek. Hárman ültek az asztal körül. Egy riadt tekintetű kislány és még riadtabban két felnőtt.

-- Gombok -- mondta J. atya nem kis találékonysággal.

-- Gombok -- ismételte visszhangként Matyi bácsi.

A kislány ügyet sem vetett a megnevezettekre. Viszont rémülten tapasztalták, hogy legörbül a szája.

Matyi bácsi volt a gyakorlatiasabb.

-- Valami baj lesz. Kapott pelenkát?

-- Adott valami csomagot a mamája. Talán az is van benne.

Volt. Ám a helyzet nem oldódott meg.

-- Friss pelenkát kell adni rá -- Matyi bácsi igazsága megfellebbezhetetlennek mutatkozott.

-- Maga tudja, hogy kell?

Nézték egymást tanácstalanul. Ismereteik, legalább is, ezen a téren, minimálisak voltak.

Mennyi ideig tartott a hadművelet, ki tudná megmondani. A látszólag egyszerű feladat megoldása verítékes erőfeszítést igényelt, J. atya még átkokra is fakadt volna, ha nem tart attól, hogy megríkatja a gyereket. Ám a kitartás végül elnyerte jutalmát. A kislány azonban változatlanul szipogott.

-- Megetetjük -- döntött Matyi bácsi. -- Maga vegye az ölébe, én majd etetem.

Rájuk mosolygott a szerencse. Szerette a paprikás krumplit! Jól evett-ivott, egészen elpilledt.

-- Fektessük le! -- A gondolat mindkettejükben osztatlan lelkesedést keltett.

Lábujjhegyen közlekedtek, suttogva cseréltek eszmét. J. atya percenként vonult a kapu elé, hátha érkezik a felmentő sereg. Utolsó kísérlete szerencsével járt. Most érezte át teljes valóságában, mit is jelent, ha kövek gördülnek le az ember szívéről.

-- Nem volt vele baj? -- kérdezte az asszony az ebéd maradékát kanalazva.

Egymás szavába vágva bizonygatták, dehogy! Remekül eljátszottak.

-- Mert egy kicsit aggódtam. Megtalálták a pelenkát?

-- Hogyne! -- válaszolta büszkén Matyi bácsi, s J. atya nem kis öntudattal hozzátette, hogy minden nehézség nélkül elvégezték e műveletet is.

-- Jobb, mint a bölcsődében -- mondta száját törölgetve az asszony. -- Ha zárva lesz máskor is, és ráérnek, megint hozom majd.

J. atya megborzongott. "Hozza csak! Nagyon örülünk!" -- mondta, s arra gondolt, Isten útjai kifürkészhetetlenek, és néha meglehetősen meredekek.

Rónay László