1999. szeptember 15-e óta működik Szekszárdon a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, amely létrejöttét a katolikus egyház hivatalos segélyszervezetének, a Magyar Karitásznak köszönheti. Tevékenységükről és az indulás nehézségeiről kérdeztem Krieser Andrea intézményvezetőt.
– 1992-ben a Karitászon belül német támogatással indult egy közös projekt, melynek célja országos szinten szenvedélybeteg-segítő hálózat kiépítése volt. Az országban hat ilyen központ működik: Budapesten, Szombathelyen, Székesfehérváron, Egerben, Szekszárdon; a csapat legfiatalabb tagja a debreceni szolgálat. Szeretném hozzátenni, hogy a Karitász égisze alatt idősek otthona is működik, valamint vannak házi szakápolásra szakosodott csoportjaink is. Segítő tevékenységünknek tehát csak egy szelete a szenvedélybetegek ellátása. Magyarországon mintegy négyszázötven karitászcsoport működik, közel hatezer önkéntessel.
Mik a konkrét feladataik?
– Csoportunk elsősorban az alkohol-, a kábítószer- és gyógyszerfüggők szakellátására vállalkozik, de jöttek hozzánk játékszenvedélyben szenvedők is. Tevékenységünk a lelki segítségnyújtást és a szociális információk biztosítását foglalja magába. Természetesen nemcsak a szenvedélybetegek, hanem a hozzátartozók is megkeresnek bennünket.
A szolgálat megalakulásával a prevencióval és tanácsadással foglalkozó helyi csoport megszűnt, önként adták át a feladatot, ugyanis csak csekély hatékonysággal tudtak működni. Tolna megye az intézmény ellátási körzetébe tartozik. A feladatokon három főállású alkalmazott osztozik: két szociális munkás és egy szociális asszisztens. Az ő feladata a prevenció és az adminisztráció. Munkájukat segíti pszichiáter heti négy órában, pszichológus heti három órában, szupervizor havi négy órában – és társadalmi munkában egy jogász. A lelkigondozói tevékenység ellátásához Pretkó Tamás atya segítségét veszik igénybe.
Szekszárd helyzete a RÉV-hálózaton belül kivételes – mondja Andrea. – A szolgálatokat általában az egyházmegyék működtetik. A mi esetünkben azonban mind a megye, mind a város hozzájárul a tevékenység végzéséhez. Az anyagi támogatás Szekszárd Megyei jogú Város Önkormányzata és a Tolna Megyei Önkormányzat között 2:1 arányban oszlik meg. Működésünk alapjait a Karitász teremtette meg; az épület teljes átalakítását és berendezését a szervezet vállalta magára.
Az egyházi jelleg mennyire érvényesül a munkákban?
– A RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat egyházi és szakmai jellegű intézmény, melynek működése a keresztény felebaráti szeretet és a speciális szakmai ellátás együttes meglétén alapul. Alapfeladataink között szerepel a lelkigondozói tevékenység, a pasztorálkonzultáció biztosítása, azonban ez nem kötelező jellegű. Ha a kliens igényt tart rá, biztosítjuk neki.
Mennyire jelentkezik ez az igény?
– Eddig ezzel a lehetőséggel éltek a legkevésbé a hozzánk fordulók. Azonban többen jelezték, hogy szeretnék, ha indítanánk bibliacsoportot, vallási jellegű közösséget. Amint megnövekszik az igény, eleget teszünk a kérésnek.
Volt-e nehézségük a szolgálat egyházi jellege miatt? Nem riasztó-e azoknak, akiknek fenntartásaik vannak a vallással kapcsolatban?
– Ezeket a fenntartásokat eddig mindig sikerült eloszlatni, miután tudatosítottuk a segítségünket kérőkben, hogy vallási meggyőződésüktől függetlenül bizalommal fordulhatnak hozzánk, illetve, hogy a segítségnyújtásunk semmiféle hitéletbeli kötelezettséggel nem jár. Az emberek gyanakvóak: sok rosszat hallanak a különböző „vallási” gyülekezetekről, tartanak tőlük, ezért alaposan meggondolják, kitől kérjenek segítséget. Ennek tudható be az is, hogy az iskolák részéről – ahová eddig hívtak minket – kikötés volt, hogy csakis a tényekre szorítkozzunk, ne akarjunk „téríteni”. Hangsúlyoznom kell: a mi tevékenységünknek nem része a vallási eszmék közvetítése. Hiteles tájékoztatásra törekszünk, tényszerű információk alapján.
Az emberek előítéleteivel már az induláskor szembesülniük kellett. Ez azonban nem az egyházi jellegnek, hanem magának a tevékenységnek szólt…
– Így van. Ahogy minden ilyen intézménnyel előfordul, mi is a szomszédok ellenállásába ütköztünk. Még tiltakozó beadványt is írtak, amikor a tudomásukra jutott, hogy szenvedélybeteg-segítő központ fog működni az utcában. Attól tartottak, hogy a „kétes alakok” randalíroznak, talán még a betörések is szaporodnak. Összehívtuk a környék lakóit. Ismertettük célkitűzéseinket, bemutattuk a szolgálatot. Sikerült megnyugtatnunk őket. Így aztán bizonyos feltételek után beleegyeztek az intézmény megnyitásába. Ilyen feltétel például az, hogy üvegtéglával kell kiraknunk az ablakokat, hogy ne lehessen átlátni a szomszédos házak kertjeibe.
Változott valamit a megítélés az elmúlt hónapokban?
– Örömmel mondhatom, hogy javult a kapcsolatunk az itt élőkkel. Az első hónap után meghívtuk teára a tágabb szomszédságot. Ezen a beszélgetésen hangzott el a kérdés, hogy jönnek ide egyáltalán kliensek? Szóval semmit se érzékelnek a lakosok az itt folyó munkából, és ennek mindannyian örülünk. Karácsonykor a cserkészekkel közösen betlehemest rendeztünk, amire szintén meghívtuk a környékbelieket.
Osipowicz Margit
(Az Új Ember szerkesztősége által novemberben meghirdetett pályázatra több írás érkezett, ezúton mondunk köszönetet a szerzőknek. A fönti cikkel megkezdjük az arra érdemes munkák publikálását. A szerzőket levélben tájékoztatjuk az írásaikról alkotott véleményünkről.)