Mostanában elég gyakran találkozom olyan ifjú vagy középkorú emberekkel, akik nyíltan és szégyenkezés nélkül bevallják, már-már büszkén, hogy nincs véleményük a világról, a korról, a politikáról, a múltról és jövőről, nem hisznek semmiben és senkinek, és nincs semmiféle világnézetük, meggyőződésük, nem is érnek rá ilyesmire, különben is "mindenki hazudik". Őket csak saját boldogulásuk, családjuk, hobbijuk érdekli, úgyis "odafönt" dől el minden, a kisember ne ártsa bele magát a nagyok dolgába, akkor nem bocsátják el, nem csukják le, és nem is robbantják fel. Némelyikük jó tanácscsal is el szokott látni, ne fecséreljem az időmet ilyen felesleges dolgokra, próbáljunk jól élni, amíg lehet, hiszen úgyis csak egyszer élünk.

Chamfort XVIII. századi francia moralista író egyik maximájában azt mondja: "A meggyőződés az elme lelkiismerete". Vagyis akinek nincs meggyőződése, az lemond embersége fontos jellemzőjéről, arról a jogról és kötelességről, hogy véleményt alakítson ki a világról, és önmaga helyéről a világban. Más szóval: nem óhajt különbséget tenni jó és rossz között, csak sodródik az idő árjában, s igyekszik nem ütközni zátonyba, s elkerülni a veszedelmes örvényeket. Mondanom sem kell, hogy e meggyőződés nélküli emberek többsége nem hisz Istenben, csak magányosan vergődik e kaotikusnak és ellenségesnek látszó világban. Ez az évszázadok alatt létrejött életstratégia abból a (sajnos, sokszor igaz) tapasztalatból táplálkozik, hogy az átlag fölé emelkedő fejeket könnyen levágják, bölcsebb elvegyülni, mint kiválni. Az önbecsülés hiánya itt éppúgy szerepet játszik, mint a túlzott óvatosság vagy éppen gyávaság, hiszen a meggyőződés akkor valóságos, ha abból vállalás és cselekvés következik.

Sajnos, magukat kereszténynek tartó emberek között sem ritka az a szellemi igénytelenség, mely elutasít mindenféle meggyőződést. Ez a belenyugvás abba, hogy sorsunkat úgysem mi irányítjuk, csak látszólag keresztényi, valójában a pogány végzetszerűség eszméjéhez áll közelebb. Isten értelemmel és szabad akarattal ruházta fel az embert, aki tehát nem él az adománnyal, nem teljesíti Isten akaratát, hogy földi életében tevékenyen képviselje a jót, nemcsak a magánéletében, de a közéletben is. A Jó Pásztor nyája vagyunk, de nem birkanyáj. Magyar szentjeink nem titkolták meggyőződésüket, és ha kellett, fegyverrel is érvényt szereztek igazuknak, mint Szent István, Szent László, Kapisztrán Szent János. Az örök életbe vetett, lángoló hitükkel együtt munkált meggyőződésük, mely az emberi világ küzdelmeiben felismerte a Jó és Rossz harcát, s nem álltak félre, hogy Istenre hagyják, amit Isten az emberre bízott. Hit és meggyőződés ugyanúgy összetartozik, mint lélek és test, mert kölcsönösen erősítik és táplálják egymást.

Ne mondjunk le az elme lelkiismeretéről! Ne higgyük, hogy nem szólhatunk bele saját sorsunk és világunk sorsának alakításába. Mert Isten ugyan tudja, mi fog történni velünk és a világgal, mi azonban nem tudhatjuk. Mi is írjuk a Könyvet, melyben nevünk feljegyeztetik.

Szentmihályi Szabó Péter