Nyár volt, amikor a nagybátyám meghívott bennünket Pannonhalmára. A feleségem egy nővérnél aludt, én a nagybátyámnál. Endrédy Vendel zirci apát – ő volt a nagybátyám – tizenegy körül az órájára nézett, és azt mondta: „Most menj egy kis időre a folyosóra, mert két úr jön hozzám. Amikor elmentek, gyere vissza.”

A zirci ciszterci kolostor

A folyosón könyveket nézegettem, amikor megjelent egy jól öltözött úr papi kísérettel, s bementek a nagybátyámhoz. Jó félóra múlva kijöttek. Amint visszamentem, az arca nagyfokú idegességet árult el. Kifakadt: „Mit gondolnak ezek, azt hiszik, hogy nekem nincs gerincem? Megvásárolható leszek, mert Miklós elvtárs azt üzente a helyettesével, hogy menjek el hozzá, és rendezni fogja a nyugdíjamat? Megmondtam nekik, hogy én alaposan meg vagyok fizetve, havi 130,- Ft-tal. Szegény postást sajnálom, hogy fel kell jönnie hozzám, hogy a szelvényt aláírjam. Amit hoz, legtöbbször visszaadom neki. A rend feloszlatásakor azt írták a jegyzőkönyvbe, hogy nekem mint zirci apátnak miniszteri nyugdíj jár. Csak nem képzelik, hogy az egyház ellensége elé megyek? Azután, hogy az elvtársak megaláztak, megkínoztak, heteken át embertelenül vallattak, majd elítéltek. Édesanyám sírjához és a testvéreimhez is csak az engedélyükkel mehettem!”

Így utasította vissza Miklós Imre meghívását Endrédy Vendel zirci apát.

Majd megenyhülve mondta: „imádkozom értük és a verőlegényekért is, hogy Isten bocsássa meg vétküket, hiszen nem tudták, hogy mit cselekszenek.”

Id. E. I.