„János teveszőrből készült ruhát viselt, csípője körül pedig bőrövet: eledele sáska és vadméz volt.” (Mt 3,4)
Ezt a szentírási beszámolót egészítette ki a hagyomány, mely szerint a pusztában tartózkodó Keresztelő Szent János mindennapi tápláléka közé tartozott az Európában róla elnevezett növény termése, a szentjánoskenyér.
Ez a négy-tíz méter magas, igen lassan növekedő örökzöld fa valóban jól tűri a pusztai szárazságot, bár legjobban a mediterrán vidék tengerközeli párás levegőjében, sziklás talajon érzi jól magát. Erősen bokrosodó, bütykös törzsű fa, melynek érdekessége, hogy belül rózsaszín. Levelei párosan szárnyaltak: sötétzölden fénylő, bőrnemű, kerekded levélkék alkotják. A szentjánoskenyérfa kétlaki növény. Apró, barnászöld virágai ősszel 10-30 centiméter hosszú fürtökben nyílnak, melyek a porzós fán, jellegzetes mereven elálló füzért alkotnak. A fa termése fiatalon zöld, csak a következő nyárra érik be, sötétbarna színben. A bőrnemű, 15-30 cm hosszú, 2-3 cm széles, babra emlékeztető kettős hüvelytermése szarv alakú, melyről tudományos nevét kapta a növény. A termés belsejét fehérjékben és vitaminokban gazdag, olykor 40 százalék cukortartalmú édes pép tölti ki. A szegény, félsivatagi körülmények között élő emberek számára ez megbecsült táplálékot jelentett, bár elsősorban értékes állati takarmányként, sertések etetésére használták fel. Jézus egyik legszebb példabeszédének tékozló fia „szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével (szentjánoskenyérrel), de senki sem adott belőle” (Lk 15,16).
A növény legjellemzőbb haszna mégsem táplálkozási értéke volt, hanem magjainak tömege. A termésben található kemény, fényes magoknak ugyanis kiszáradva meglepően egyforma és állandó a tömegük, ezért hosszú ideig a drágakő, a gyöngy és az arany mértékegységeként használták. A mag görög nevéből (keration) ered a „karát” szó, mely napjainkban is a drágaköveknél használt tömegegység (1 k = 0,2 g), illetve az aranyötvözet finomsági fokának mértéke (színarany = 24 karátos).
Jézus figyelmeztetése ebből a szempontból is sokatmondó: „…ne szórjátok gyöngyeiteket sertések elé!” (Mt 7,6), mert bár a szentjánoskenyér a gyöngy karátja, a gyöngy (Isten országa, v.ö. Mt 13,45) mégsem a sertések eledele. A tékozló fiú is mértéknek használta a szentjánoskenyeret, amikor mérlegre téve jelenlegi helyzetét és atyja szolgáinak sorsát, őszinte bűnbánatot tartott. Keresztelő Szent János is odamérte önmagát Krisztushoz, és előfutárként, a vőlegény barátjaként lépett fel Júdea pusztájában. A mi értékrendünk és önértékelésünk is Krisztushoz mérve lesz igazán pontos, mások számára is hiteles: az „új ember” karátja.
Ugrits Tamás