Az evangéliumi perikópa két epizódot tartalmaz, amelyeket a közös téma, Jézus szombattal kapcsolatos magatartása köt össze. Tudjuk, hogy a zsidóság számára a szombat szent, Istennek szentelt nap (az Úr napja), amelyen a Tízparancsolat előírása (MTörv 5,12-15) szerint semmiféle munkát nem szabad végezni. Jézus korában a szombat megszentelésének kérdése főleg a farizeusoknál és a kumráni közösségben kapott nagy hangsúlyt. Részletekbe menően meghatározták, milyen tevékenységet tilos ezen a napon művelni. A tiltott munkák közé tartozott az aratás, az ételkészítés, sőt még a hosszabb út megtétele és az orvosi segítségnyújtás is.
Az első epizódban a tanítványok szegik meg a szombati nyugalom parancsát, mégpedig kétszeresen: úton vannak és "aratnak". A kalászok tépdesése ugyanis aratásnak minősülő cselekedet. A farizeusok tiltakozása Jézusnak szól, hiszen mint tanító ő a felelős tanítványai magatartásáért. Jézus pedig, védekezésként, Dávidra hivatkozik, aki -- Sámuel könyvének egyik elbeszélése szerint (1Sám 21,1-7) -- a papok számára fenntartott szent kenyerekből evett, vagyis olyat tett, amit a törvény tilt. Ám az is világos, hogy a törvénysértés nem önkényességből történt, hanem szükségből. Dávid éhezett, s mivel semmiféle más táplálék nem volt, a "szent kenyerekhez" kellett nyúlnia. Ugyanígy a tanítványok is éheztek, s az éhség vezette őket a kalásztépésre. Jézus érvelése világossá teszi: a parancsot nem szabad abszolutizálni, vagyis úgy felfogni, mint ami minden helyzetben kötelező, függetlenül attól, hogy az ember, körülményei folytán, képes-e annak teljesítésére vagy sem. Az ószövetségi példa után Jézus alapvető kijelentést tesz: "A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért". Az eredeti görög szövegből látható, hogy Jézus itt a teremtéstörténetre utal vissza. Isten teremtő szándéka szerint minden teremtett dolog, még a szombat is, az embert kell, hogy szolgálja. A hetedik nap mint a nyugalom napja az ember számára a fellélegzést, a pihenést, az elcsendesülést és az Istennel való elmélyültebb kapcsolatot kívánja biztosítani. Annak felismerését és elismerését teszi lehetővé, hogy az ember mint teremtmény alapvetően Istenhez tartozik és Istentől függ. Életének célja nem a földi javak birtoklása, hanem az Istennel való közösség. Ám a munkatilalmat olyan szigorral venni, hogy az már megbénítja az emberi életet s a legelemibb szükségletek kielégítését sem teszi lehetővé, ellentmond a teremtő és az emberek javát akaró Isten szándékának.
A második epizódban maga Jézus az, aki egy fél kezére béna ember meggyógyításával olyat tesz, ami szembenáll a farizeusok szombatnappal kapcsolatos felfogásával. Tette tudatos, hiszen a betegség, amelytől megszabadít, nem életveszélyes, s a gyógyítást nyugodtan a következő napra lehetne halasztani. A korabeli írástudók szerint egyedül az életveszélyben lévő személyen szabad szombaton segíteni. Jézus viszont éppen a szombatnapi gyógyítással jelzi: ő másként értelmezi a szombattal kapcsolatos előírást. Értelmezése abban a kérdésben rejlik, amelyet az őt ellenséges szándékkal figyelő farizeusoknak tesz föl: "Szabad-e szombaton jót tenni vagy rosszat tenni? Életet menteni vagy kioltani?" A kérdés egészéből látszik, hogy Jézus számára "jót tenni" az élet megmentésével, "rosszat tenni" pedig az élet pusztításával azonos. Ugyanakkor a kérdésben az a gondolat is benne van, hogy aki a jótettel nem menti az életet, mulasztásával végeredményben az élet elvesztését munkálja. Jézus ezáltal új fénybe állítja az Úr napjának megszentelését: az Istenhez való különleges odafordulás, amit ez a nap megkíván, nem jelentheti azt, hogy az embertársakról teljesen megfeledkezünk. Hiszen, miként a főparancs világosan kifejezésre juttatja, nem lehet igazán szeretni Istent a felebarát szeretete nélkül. Ez minden napra, a szombatra és az ünnepnapokra is érvényes.
Mi, keresztények -- az ősegyház gyakorlatát (vö. ApCsel 20,7; 1Kor 16,2) követve -- Jézus feltámadásának napját, a vasárnapot tartjuk az új üdvidő szent napjának. Megünneplésekor különösen is szem előtt kell tartanunk azt, amit Jézus a szombattal, mint az Úr napjával kapcsolatban szavaival és magatartásával tanított: ez a nap az Úrnak szentelt nap, az Úré, aki az emberek "megmentését", üdvösségét akarja. A munkaszünet lehetőséget ad a vele való elmélyültebb találkozásra, ugyanakkor különleges alkalom a jóra, a szeretetre való összpontosításra. Az elmélyült imádság mellett éppen a jótett, az irgalmasság testi-lelki cselekedetei által fejezheti ki a hívő ember Isten iránti elkötelezettségét.
Kocsis Imre