Nagy gondot jelent gyermekeink megajándékozása, és
bizony még a kipróbált mesecímekkel is vigyáznunk kell. Vegyük például Pinokkió
esetét.
A Juventus Kiadó „Pinokkió és más mesék” (ára:
850,- Ft) címmel kiadott, egyébként gyönyörűen illusztrált, reprezentatív könyve
csalódást okoz. Vajon mi vezérelhette a tizenhat oldalas, átdolgozott változatot
készítő szerzőket, amikor az eredeti történet kulcsfiguráját, a Beszélő Tücsköt
egyetlenegy mondathoz sem juttatták. Vajon mennyiben fedi ez a „Collodi nyomán”
állítást?
„A Geppetto papa és a fából faragott fiú, Pinokkió
története” című, hatvanperces videorajzfilm (ára: 990,- Ft) is tele van talányokkal.
Nem értjük igazán, miért épp a „ház” lelkiismerete a Tücsök, miért nem egy személyé,
például Pinokkióé? Aztán Játékországot milyen céllal lehet kéj-parknak fordítani,
ahová lassan halad a csacsikaraván. Továbbá mitől érezték telitalálatnak a kalandok
zenei illusztrálására a Hattyúk tava, a Diótörő stb. zenéjét?
A Best Kft. forgalmazásában jut el hozzánk az egész
estét betöltő, amerikai kooprodukcióban készült színes, szinkronizált, kilencvenhárom
perces mesefilm, a „Pinocchio” (ára: 2 450,- Ft). Mulatságos és szórakoztató
jelenetek sorjáznak, például a habos tortás cukrászdai csetepaté, fűrészporos
óriástüszszentés stb. Még Pepe nevű tücsök is van, aki ijesztő és harsány külseje
ellenére egész jókat mond, csak éppen nem illik a félénkre sikeredett, kissé
érzelgős Pinokkió mellé. Nem az a problémánk a filmmel, hogy cselekményében
eltér az eredeti mesétől. Lehet csinálni a kékhajú tündérből Geppetto mester
(Martin Landau) ifjúkori szerelmét (Geneviéve Bujold), csak meg
kell hagyni a mesét eredeti szellemiségében. Ez az aszszony Geppettóval törődik,
a címszereplő háttérbe szorul. A szemet kétségtelenül elkápráztató képsorokon
Pinokkió mindössze márkavédjegy, akinek belső világa rejtve marad előttünk.
Sajnos, ezek a megfilmesítések, átdolgozások nem igazán
tudtak mit kezdeni a mese transzcendens részeivel. Csoda, ima, halál, túlvilág,
álom nem kapott megfelelő szerepet, így aztán a bábu bábu maradt. Pedig pont
az ellenkezőjét szerették volna elérni. Ezért érezzük olcsó és üres poénnak
a „valódi valakit” a „valódi bábut” a film végén, mert semmi közünk hozzá a
látottak alapján. A kalandok sokaságának bemutatása nem elegendő a hiteles jellemrajzhoz,
még kevésbé a különböző adaptációk sikerre viteléhez.
Ejtsünk néhány szót a több száz oldalas, Carlo
Collodi írta meseregényről – „Le avventure di Pinocchio” –, Szénási Ferenc
fordításában a Noran Kiadó adta ki 1999-ben (ára: 1200,- Ft). Ezeken az oldalakon
ismerjük meg azt a Pinokkiót, akit keresünk. Geppetto mester azért alkotja meg
„a vékonyka, könyörgő hangú tuskóból”, hogy legyen kenyere és bora. Ennek a
fabábunak „a lelkéig hatolnak a szavak”. A háborgó tengerbe veti magát, és egész
éjjel úszik, hogy ottrekedt apját megmentse, akitől annak idején olyan könnyelműen
elfutott, és ment-ment a maga feje után, maga se tudta, hová. Akármilyen rossz,
menthetetlenül jó akar lenni. Az agyonütött Beszélő Tücsök szelleme és a Tündér
jósága világítja számára a helyes utat, amit olyan nehezen talál és folyton
letér róla, mire eljut a szenvedés és a szeretet misztériumán keresztül a kötelességteljesítés
megtisztító erejéig.
Szerencsére van olyan mozgóképes feldolgozása is ennek
az örök mondanivalójú mesének, amely minden kritikai elismerést megérdemel.
Az 1940-ben készült Walt Disney-film. A rajzfilm fejedelme nem követte
el azt a súlyos hibát, hogy lebecsülte volna a gyerekek csodálatos befogadóképességét.
Hazánkban ennek videováltozata még nincs forgalomban, de nagyon várjuk.
