Miért vár a palota?

 

Konkoly István szombathelyi püspök rezidenciáját püspökvárnak hívják, pedig a barokk palota egy hívogatóan nyitott, utcára épült, még csak kerítéstől sem övezett szép városi épület. Hogy miért a püspökvár elnevezés, arra az egyházmegye alapításánál jóval ősibb idők adnak választ.

Szombathely püspökségeink között középkorúnak számít. Nem Szent István alapította, és nem II. János Pál pápasága alatt született, hanem a székesfehérvárihoz hasonlóan Mária Terézia uralkodása idején, 1777-ben. A győri, a zágrábi és a veszprémi püspökségek peremvidékeiből kapta területét. Akkor még Szombathelynek mindössze 3000 lakosa volt. Múltja azonban a római idők emlékeit őrzi, s itt született az egyház mind a mai napig egyik legnépszerűbb szentje, Tours-i Márton. S a mai püspöki palota helyén már a X. században vár állt – a salzburgi érseké –, amely Szent István korában a győri püspök tulajdonába ment át.

Szily János püspök
Szily János püspök

A török után a már jócskán megtépázott püspökvárba költözött be 1777-ben az új alapítású egyházmegye első, és mindmáig legnagyobb hatású püspöke – Szily János – aki Rómában diákoskodván biztos kézzel és kiváló ízléssel fogott hozzá nemcsak új rezidenciája, a székesegyház és a papnevelő intézet felépítéséhez, de az egyházmegye megszervezéséhez is. Személyében a város népe – és a történészek – nemcsak az egyházmegye első püspökét, hanem a város második megalapítóját is tisztelik.

Szerdahelyi Csongor

 

Cikk [ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 ]
Oldal [ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 ]
[ Tartalomjegyzék ]

[ Aktuális | Archívum | Impresszum | Olvasói levelek | Újságunkról ]