Császárkörte-sárga szalmarengetegben, hogy szinte észre sem veszi az ember, csak ha van a figyelemnek nyugalma, a léleknek türelme, hogy hosszasabban megálljon a festmény előtt, veheti észre a tárlatlátogató a parányi Jézust. Miért oly kicsiny, miért, hogy szinte fel sem tűnik, hogy nem ő a kép központi alakja? A nézőben óhatatlanul merülnek föl a kérdések Kárpáti Tamás, a jelenkori magyar festészet kiemelkedő alkotójának képei láttán. S miért, hogy a légies sárga, zöld, olykor szürkés színekből előbukkanó, s ugyanoda visszaolvadó arcok torznak tűnnek?

Harmadnapon

A középkor, a barokk nagyjainak festészeti technikáját alkalmazza Kárpáti Tamás. A festékrétegeket egymás után hordja föl, s a festményre vetülő fény megtörik a rétegek sokaságán, s olyan színélményt nyújt a szemlélőnek, amilyet palettán kikeverve nem lehet előidézni. A technika alkalmazása nem öncélú Kárpáti Tamásnál. Ez az áttűnő színvilág ad lehetőséget neki arra, hogy az „itteni és túlnani” világot egyaránt képes legyen megjeleníteni a festészet eszközeivel. A földi valóságot és ami azon túl van. Helyesebben a földi valóságot és a benne meglévő, a benne megjelenő mást, többet. Ezért torzak, elmosódottak alakjai és azok arcai. Az egyik fél az ember, a hús-vér, a csetlő-botló, esendő, bűnös ember, akiben azonban mindezzel együtt ott lakozik a másik fél, a krisztusi-emberi. Ez a kettősség azután tovább fokozódik Harmadnapon című festményén, amelyen a feltámadt Krisztus arcán az egyik fél a krisztusi-emberi, a másik pedig az Isten-krisztusi.

Kárpáti Tamás műtermében.
Alakjai az örök emberi sorsról vallanak
(Fotó: Cser István)

A Vigadó Galériában januárban látott gyűjteményes kiállítás a bemutatótermet a szakrális tér hangulatával töltötte meg. Kárpáti Tamás látszólag szinte végletekig leegyszerűsített piktúrája a spirituálisnak, az emberinek olyan sűrítményét adja, amelynek láttán a néző belül elcsendesedik, s késztetést érez arra, hogy puszta egyszerűséggel föltegye magának a lét lényegi kérdéseit. Ennek a hatásnak a kiváltására csak a legnagyobb művészek képesek.

Elmer István