Az evangéliumi szakaszban Márk evangélista Jézus kafarnaumi tevékenységéről ír. Az első két jelenetben csodatevőként mutatja be Jézust: először konkrét esettel (Péter anyósának meggyógyítása), majd általános formában, öszszefoglaló híradásban. Mindkét jelenetben Jézus mint Üdvözítő áll előttünk, aki együttérző a testi-lelki betegségek terhét hordozókkal, és kész segíteni rajtuk. Ám Jézus szolidaritása mellett az embertársak szolidaritása is hangsúlyos, hiszen a betegek általuk kerülnek kapcsolatba a gyógyító Jézussal. Péter anyósának érdekében a családtagok "szólnak", a kafarnaumi betegeket és megszállottakat pedig a hozzátartozók "viszik" Jézus elé.
A harmadik jelenetben (Mk 1,35-39) az evangélista először is a nyilvánosságtól félrevonuló és imádkozó Jézust állítja elénk, s ezáltal mutat rá arra, hogy Jézus működésének alapja az Atyával való bensőséges párbeszéd. Az evangéliumi szakasz ezen utolsó részében az is világossá válik, hogy Jézus működése alapvetően az evangélium hirdetésére irányul, és nem egyetlen helyhez kötődik. Amikor a kafarnaumiak tartóztatni akarják, így szól tanítványaihoz: "Menjünk el máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen ezért jöttem."
A kijelentés mindenekelőtt a csodák helyes értelmezése szempontjából jelentős. A kafarnaumiak - s úgy tűnik, a tanítványok is - karizmatikus csodatevőt látnak Jézusban, s a földi szenvedések teljes megszüntetését várják tőle. Jézus ellenben az igehirdetést állítja középpontba. A csodák is ennek az igehirdetésnek fényében kapják meg értelmüket. Jézus azt hirdette, hogy általa, az ő fellépése és működése által elérkezett Isten uralma (az üdvösség ideje), bár ennek végső, egyetemes és dicsőséges megvalósulása még hátra van. A csodák ennek a végérvényesen elérkezett, de teljességre még nem jutott Isten-uralomnak a jelei. A gyógyítások és démonűzések jelzik, hogy "Jézus eljövetelével alapvetően megtört az embereket fenyegető, sötét és titokzatos erők uralma" (J. Erns).
Minden emberi nyomorúság megszüntetéséről azonban egyelőre nincs szó. Jézus küldetése éppen azzal éri el majd tetőpontját, hogy maga is vállalja a szenvedést, s az üdvösség forrásává teszi azt. A szenvedés fontosságát Márk evangéliumában az úgynevezett hallgatási parancsok is alátámasztják, melyekben Jézus megtiltja - a mai evangéliumban a démonoknak, más helyeken a meggyógyítottaknak és a tanítványoknak -, hogy róla nyíltan beszéljenek. A hallgatási parancs Jézus kereszthalálakor oldódik fel, amikor a pogány százados nyilvánosan vallja meg Jézus istenfiúságát (vö. Mk 15,39). Jézusról tehát csak az tud hitelt érdemlően tanúskodni, aki szenvedésének is tanúja volt, s megértette annak jelentőségét. Jézus kínszenvedése által válik világossá, hogy a beteggyógyítások fontos, de nem kizárólagos jelek, melyek az Isten hatalmába vetett hitet és a végső üdvösség reményét erősítik. Erre a végső üdvösségre való eljutásnak azonban a megfeszített és feltámadt Krisztusba vetett hit, illetve a Vele való élet- és sorsközösség a feltétele.
Az előző megfontolásokból következik, hogy a betegek (és szenvedők) lelkigondozása alapvető egyházi feladat. Természetesen mindent meg kell tenni az orvosi értelemben vett gyógyulás, illetve a fájdalmak enyhítése érdekében, de a legfontosabb mégis a Jézushoz vezetés, a Jézusba vetett bizalomra hangolás: az, aki Péter anyósának és a többi rászorulónak segítséget nyújtott, s aki életének végén maga is vállalta a testi-lelki fájdalmakat, mindenkinek megadja a szükséges segítséget a szenvedés hívő lélekkel történő elfogadásához és elviseléséhez.
Az evangéliumi szakasz ugyanakkor óva int az egyoldalúságtól. Miként Jézus működésében az igehirdetés, a cselekvés és az imádság egységet alkotott, s miként Jézus mindenkihez (bár a földi működés folyamán egyelőre csak Izraelen belül) küldetést érzett, úgy kell lennie a Jézus küldetését folytató egyház életében is. Az egyháznak mint igehirdető, liturgikus, imádkozó, karitatív tevékenységet folytató, s nem utolsósorban mint Jézus szenvedésével azonosuló közösségnek kell a Krisztus által hozott örömhírt és üdvösséget mindenki számára hozzáférhetővé tenni.
Kocsis Imre