Lehet, hogy konzervatívnak látszom, de szeretek olvasni. Íróasztalomon és a hátam mögötti polcon sorakoznak az új könyvek. Van köztük gyerekeknek szánt is, hiába, az ember óhatatlanul közeledik második gyermekkora felé. Bálint Tibor Végtelen világbajnoksága (Littera Nova Kiadó) azzal a mondatával nyűgözött le, amely mottója is: "… minden kisfiú varázslatos hatalommal rendelkezik: ha küzd és becsülettel helytáll, övé a végtelen lehetőség". Egy nagypapa ilyenkor azon töpreng, hogyan szabadíthatná fel unokáiból azt a bizonyos lehetőség-nyitó varázsos hatalmat. Lehet, hogy egyetlen szón vagy mosolyon múlik. Csak fel kellene ismerni a pillanatot.
Jelenits István Kinyilatkoztatás és emberi szó című könyvéből, melynek bizonyos részeit az Új Ember olvasói is ismerik, naponta egy fejezetet olvasok, s mindannyiszor hálával, elismeréssel gondolok Mohay Tamásra, aki összegyűjtötte és sajtó alá rendezte a tanulmányokat és evangéliumi elmélkedéseket. Apám mondta annak idején, ha jó tanár akarok lenni, beszéljek egyszerűen a bonyolult dolgokról is. Ez az egyszerűség árad Jelenits Istvánból, akár beszél, akár ír. A hit evidenciája, amelynek birtoklásáért naponta kell megküzdenünk. Derülten olvastam, hogy tanítványait minden reggel így keltette: "Érdemes felkelni!" Tényleg érdemes. Felkelni, kitörölni magunkból az álmosság macskajaját, és indulni, reménykedni, hátha valami ünnepivel szembesülhetünk. Az egyszerűségben rejlő nagyszerű lehetőségek – ezeket tanulhatjuk meg Jelenits István csendes és komoly útmutatásai nyomán. S valami olyan emberséget, amelyet egész életünkben keresünk. Emberi szót, amelyre a kinyilatkoztatás fényében lelhetünk a legbiztosabban.
Nagyon érdekes, felelősségünkre eszméltető szavakat olvashatunk a szegénységről és a szolidaritásról. Jelenits István itt sem kiált, elmondja, hogy a mai korban a keresztény ember, akár saját életében, akár másokéban, újra meg újra szembesül ezzel a problémával. A személyes felismerések közös gondolkodássá és cselekvéssé válásával kezdődhet a gondok orvosolása. A kereszténység – írja a szerző – a valóság tudomásulvételére és a hitből fakadó magatartásra épül. Ebből kell kialakítani a gyakorlati programot, s ez azért is sürgető feladat, mert az egész társadalom egyensúlyát is kikezdik az elesettek növekvő terhei.
Vajon a szegénység is a civilizáció "áldása"? A jelek szerint már a XVI. században sem volt minden rendben. Legalábbis ezt bizonyítja Bartolomé de las Casas rövid beszámolója Az Indiák elpusztításáról. (Akkoriban Indiáknak nevezték Dél-Amerikát.) A domonkosrendi szerzetes a spanyol hódítókkal szemben fogcsikorgatva védelmezte az indiánok életét és jogait. Jézus hívévé akarta tenni őket, mert őt nem a hódítás és leigázás vágya, hanem az Evangélium szellemisége vezérelte. Nyolcvanadik életévén túl is hihetetlen energiákat mozgósított küldetése eredményességéért. "…próbáltam elérni, hogy az Indiák poklát megszüntessék, és hogy a számtalan sok lélek, aki megváltatott Jézus Krisztus vére által, ne vesszen el menthetetlenül örökre, hanem ismerje meg Teremtőjét, és meneküljön meg."
Lehet úgy olvasni a Paulus Hungarus – Kairosz gondozásában megjelent – beszámolót, mint történelmi forrásmunkát. Ám nehéz attól az érzéstől szabadulni, hogy sok minden máig sem változott.
Rónay László