Mostanában rengeteg idegen szót, kifejezést kell megtanulnunk, amelyek többsége anglicizmus, anglomán sznobizmus, amelyre nincs megfelelő magyar szó: például society, property, globality. entity, identity. Miért ne lehetne: édentity, sőt, mi több: szelídity! Sándor György nemrég megjelent 386 oldalas könyve – „A 20. század idill-kollázsa” (Kairosz Kiadó) -- a hátoldalán a gyönyörű Éden-titás címet viseli, ami arra utal, hogy írója megtalálta a létező közös nevezőnket. Krisztust, aki az elveszített Paradicsom visszaszerzésének ígérete. Az Éden-titás a közös, nosztalgikus érzése annak a legfontosabb, embereket összetartó azonosságnak (identitásnak), ami a paradicsomi ősállapot elveszítéséből, illetve a halandó ember üdvözülési vágyainak keveredéséből keletkezik: a bűnös/baljós múlt és a reményteli jövő érzet-ötvözete. Sándor György „humoralista” könyve mindannyiunkat „össze” akar szelídíteni egymással.
Az ember ellentmondásos lény, belső háborúit – akárcsak az agresszív birodalmak – kivetíti magából, s azokat mintegy a külvilággal vív(at)ja meg, önmaga helyett. Sándor György nem harcol senkivel, nem érvel és nem ellenérvel, csupán békéltet, megszelídít, és szeretni tanít mindannyiunkat. Minden szépet észrevesz és rögzít, de fütyül mindenre, ami hamis és gonosz. Szemében a történelem a mosoly és a megbocsátás története. Pedig a XX. század emberi gonoszságai minden korábbin túltesznek! Sokféle bűnös eszme bűzös mocsarán kellett átgázolnunk (bolsevizmus, kommunizmus, fasizmus, rasszizmus – legyen ennyi elég!), mígnem mára elérkeztünk Tód és Metód jaffaízű krumplipüré (lásd még: citromízű banán) világába, amelyben a parlamentáris demokratikus centralizmus uralkodik. Sándor Györgynek nincs szüksége fogódzóra, kapaszkodókra ahhoz, hogy szellemi kaszkadőrként sikerrel tornásszék a különböző összetételű mocsarak felett – lógva a szeren! –, különleges ösztönei révén közvetlenül abban a Paradicsomban gyökerezik, melynek emlékezete homályba vész. Sándor György nem támad, és nem védekezik. Nem jobb, és nem bal – és legfőképpen nem bal-jobb! Nem hagyja, hogy a XX. század boldogtalanná tegye, bárgyún vigyorgó világpolgárrá torzítsa, aki üres szenvtelenséggel leplezi önző nemtörődömségét. Úgy tudott élő Ábel maradni a Káinok között, hogy szelídségével őket is megnevetteti.
Pedig az Éden-titás a szörnyű XX. század története, magyar és külföldi írók művei szemelvényeiből egységes szófolyammá fűzve, egybefüggő logikai láncként, stílustörés nélküli, egyirányú eszmei mondanivalóval!
Sándor György könyve tulajdonképpen „használati utasítás” emberi életünk végigélésére, színes térkép, amely közérthető turistajelzéseivel utat mutat számunkra az elveszített Paradicsom, az Éden felé. Lelki, érzelmi húrjainkon játszik, amikor egy szabásminta vonalai mentén is képes hazavezetni bennünket! Mert halhatatlan lelkünk istendarabka-azonossága a legerősebb identitás, mely csalhatatlan iránytűje egymás és Isten iránti vonzalmunknak, szeretetünknek! A földi utak „rendszere” bizony csak jel(leg)telen szabásminta.
Az édeni időutazás sikerének magyarázata a bűnbocsánat megelőlegezésében rejlik. Ne gyűlölj senkit, semmiért, soha – hidd, hogy idejében megtér. Ne törj uralomra senki felett, ne követeld magadnak az ítélkezés és a megbocsátás isteni jogát, bízz Isten bölcsességében és igazságosságában. Fogadd el, hogy a legszörnyűbb bűnök is megbánhatók, megbocsáthatók. Ez ésszel felfoghatatlan ugyan, de hittel és szeretettel talán átérezhető.
Czike László