Lehet, hogy lesz olyan jó lélek, aki azt mondja: „Ostoba kérdés, persze, hogy különleges dátum a 2000. év. Ez nem ismétlődik meg az emberiség életében. Örülök, hogy megértem ezt az időt.” Van, aki fordítva gondolja: „Egyik év olyan, mint a másik! Mi emeljük csak ki a többi közül, és ruházzuk föl különleges jelleggel.”
Hogy megértsük a jubileumok mélységesen keresztény tartalmát, erre akar felelni ez a kis írás.
A megértéshez szükséges a keresztény (krisztusi) alapállás: Isten a teremtőm, én pedig teremtménye vagyok. Tehát nem vagyok Isten. Pedig hányan úgy viselkednek, mintha ők volnának az Isten. (Politikai, gazdasági diktátorok.) Szent Pál mondja athéni beszédében: „Istenben élünk, mozgunk és vagyunk.” (ApCsel 17,28). Életünk minden percét neki köszönhetjük. De tőle kaptuk a világmindenséget, a csillagoktól kezdve a természet sok-sok szépségéig, amit még a városi embernek is illik észrevennie. Nem is beszélve Istennek Krisztus által adott ajándékaiig: hogy gyermeke lehetek, hogy ő gondoskodik rólam; persze én is igyekszem; hogy velem van, hogy nem engedi, hogy nagyobb megpróbáltatás érjen, mint amit az ő segítségével át tudok vészelni (vö. 1Kor 10,13). Lehetne még sorolni Isten ajándékait, amelyek hálára hangolnak, kezdve az egészséges testtől (gondoljunk a testi vagy értelmi fogyatékosokra), a szülőktől kapott szereteten át a baráti és hitbeli közösségekig.
Ugyanakkor látjuk hibáinkat, bűneinket, amelyekkel Isten iránt tiszteletlenek és hálátlanok voltunk. Nem hallgattunk rá, nem álltunk bele terveinek szolgálatába. Vagy amelyekkel embertársainknak fájdalmat, keserűséget okoztunk, esetleg embertelenségre ingereltünk, bűnre csábítottunk. Vagy amelyekkel kívülállókat megbotránkoztattunk: „Ilyenek az istenhívők?” (Persze vannak farizeus botránkozók is, mint Krisztusnál.) Érezzük, ezekért bocsánatot kell kérnünk Istentől és egymástól is. És ne mondjuk, hogy „én még hagyján, de a többi milyen”. Az ilyen állításra Jézus felel: „Mindattól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és akire többet bíztak, attól többet fognak számon kérni.” (Lk 12,48) De ne is folytassuk visszalőve Istennek: „Mennyi bűn, baj, gyötrelem és szenvedés van mindenütt – Istenem, jól elszúrtad ezt a világot!”
A valóság nem az, hogy egyik oldalon én állok – a másik oldalon Isten és a többi ember, bűneikkel, hibáikkal együtt. Hanem egyik oldalon Isten áll, a teremtő, a másik oldalon a teremtmények, köztük én is. Ha a valóság talaján akarok állni, akkor igazában ezt kell mondanom: „Istenem, mi, emberek (köztük én is), hogy elrontottuk a te szép elgondolásodat, terveidet. Ezért közös felelősségünktől megrendülve, mint az emberiség egyik tagja, elismerem a magam részét a világ rosszabbá tételében, és bocsánatot kérek a magam és a mások hibáiért is.”
Tehát Istennel való alapvető viszonyom nem a semlegesség, közömbösség, hanem hála a kapott javakért és bocsánatkérés az elkövetett hibákért.
Az eddig elmondottakra esetleg ezt mondod: „Ezt minden évben el lehet mondani.” Igaz, de különösen a határpontoknál kell, hogy megdöbbenjünk, amikor ráeszmélünk az idő múlására. Olyan ez, mint amikor nagyon el vagyunk merülve valamiben, egyszer csak ránézünk az órára és ezt mondjuk: „Hú, de elmúlt az idő!” És mikor döbbenjünk rá az idő múlására? Nem akkor, amikor ránézünk az óránkra? És mikor döbbenjünk rá az emberiség felelősségére (köztük az enyémre is), nem akkor, amikor ránézünk a naptárra, és rádöbbenünk, hogy menynyi idő telt már el Krisztus földre jövetele óta. Az Isten fia kétezer éve megmutatta, hogy az emberek mellé áll! Bemutatta szavával és példájával, hogyan kell emberként élni. Megígérte ehhez a segítséget is: „Veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20) És mi mégis csak itt tartunk a jó gyökereztetésében és a rossz irtásában?
Nosza, változtassunk rajta! Hevítsük fel Isten iránti szeretetünket! Tárjuk ki szívünket Isten indításainak befogadására! Tanulmányozzuk szándékait, akár autodidakta módon, akár módszeres tanulással. Rendezzük az emberek felé viszonyunkat! Legyünk rajta, hogy megteremjen a szeretet gyümölcse: Isten felé a hála és tisztelet, a felebarát felé pedig az emberség!
A 2000. évet a teljes Szentháromságnak szenteljük. De a jubileumi évre való felkészülés – amely évek szerint, más-más isteni személy oldaláról közelítette meg Isten gyönyörűséges terveit, amelyeknek a megvalósításában az emberekkel együtt akar működni – már letelt.
1997. A Fiúisten éve. Tanulsága: hála, hogy ajándékba kaptuk az Isten Fiát. Kövessük is őt!
1998. A Szentlélek éve. Mondanivalója: közösségi emberek vagyunk (vérségi, keresztény stb.) És a közösség éltető lelke: a Szentlélek. Ne éljünk magunknak! Éljünk másokért!
1999. A Mennyei Atya éve. Istenbe vetett bizalommal, új lendülettel induljunk a következő évezredbe, hogy minél inkább valósuljon Isten országa!
Erdővégi