NÉMETORSZÁG

 

Természetfölötti távlat és felelősség

Oskar Saier freiburgi érsek a fiatalok, sőt gyerekek körében erősödő erőszakra való hajlamról beszélt. Ennek egyik okát abban látja, hogy a fiatalok nem tudnak egészséges eszmények szerint tájékozódni az emberi magatartásról. Kevesen gondolnak arra, hogy például a sportszerető fiatalok erkölcsi magatartására is milyen romboló hatású az élsportolók körében szaporodó ajzószer-alkalmazás. Természetesen összefüggés van az erkölcsi értékvesztés és a keresztény hit háttérbe szorulása között. Az egykori NDK-ban lábbal taposták a szabadság, szolidaritás, igazságosság és szubszidiaritás értékeit, azért is, mert természetfölötti távlat, az Isten előtti személyes felelősség tudata nélkül alig lehet szó erkölcsről.

(KNA)

„Senkit sem fogunk lasszóval"

Franz-Ulrich Otto szalézi atya és két rendtársa nyolc éve vezet a thüringiai (volt NDK-beli) Heiligenstadtban egy „Lámpás villa” nevű ifjúsági házat, ahol szabadidő-programokkal, tanácsadással és szakmai továbbképzéssel állnak a környék fiataljainak rendelkezésére. Senkit sem fognak lasszóval, ezt inkább a Szentlélekre bízzák... Egy kissé használt autóbuszt is vettek, benne kis büfét rendeztek be, és amerre járnak, beszélgetésre várják a fiatalokat. „Segítjük a fiatalokat, hogy ne sodródjanak a társadalom peremére.”

(KNA)

Kohl díszdoktor Wroclawban

Helmut Kohl volt német kancellárt díszdoktorává avatta a wroclawi (breslaui) egyetem pápai jogú teológiai kara, „a lengyel és német nép kiengesztelődésében” szerzett érdemeiért. A bíráló sajtóhangokra válaszolva a fakultás rektora úgy nyilatkozott, hogy egyrészt a döntés már másfél évvel előbb történt, másrészt a pártadományok ügye nem komályosítja el Kohl érdemeit. A székesegyházban Tadeusz Kowalczyk érsek, apostoli nuncius mutatott be szentmisét, és Kohlt III. Ottó császárhoz hasonlította, aki ezer évvel ezelőtt segítette elő Lengyelország csatlakozását Nyugat-Európához.

(KNA)

 

Cikk [ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 ]
Oldal [ 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 ]
[ Tartalomjegyzék ]

[ Aktuális | Archívum | Impresszum | Olvasói levelek | Újságunkról ]