Az elmúlt évtizedekben kilúgozták az ünnepeinket: Szent István ünnepéből a kommunista alkotmány napja lett, Szent Miklós püspök alakjából a Télapó - a Karácsonyból pedig vállalati és iskolai fenyőünnepélyek, az úttörők parlamenti köszöntése. A legújabban gyártott közhely, miszerint Karácsony a szeretet ünnepe, ugyancsak hamis beállítás. Karácsony mindenekelőtt az Úr Jézus születésének ünnepe, s csak annyiban a szereteté, amennyiben Szent János igéjét vesszük alapul: "szeretet az Isten" (1Jn 4,16). Napjaink reklámok diktálta légköre azonban nem ez a szeretet: sokkal inkább üres érzelgősség, talmi csillogás, hisztérikus vásárlás, egyetlen estére mímelt családi élet. Karácsony lényege szerint vallási, egyházi ünnep, a Szent Család köszöntése, és nem a családé, ahogy megint csak lúgoznák. A szokás, hogy mindezt családi körben tartjuk, szép és áldásos, de nem jelenti magát a Misztériumot.
*
A legkülönfélébb fórumokon, újabban szívesen hangoztatják a tényt: Karácsony azért került e helyre a naptárban, hogy ellensúlyozza Sol Invictus, a legyőzhetetlen napistenség kultuszát. (Mit változtat mindez a lényegen?) Karácsony - sugallják az okosok - eszerint csupán egy ellen-ünnep, afféle pogányság provokálta demonstráció. Lúgozás ez is, a vallási mondanivaló áltudományos koptatása.
*
Hivatalos helyesírásunk egyik szomorú rendelkezése, hogy Karácsonyt kis kezdőbetűvel íratja. Ha a Tanácsköztársaság vagy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nagy kezdőbetűket érdemel, ez elfogadhatatlan. Éppen ezért, makacsul úgy írom: Karácsony, Húsvét.
*
"A karácsonyfát - írja egy kései memoárjában Podmaniczky Frigyes báró - édesanyám honosította meg hazánkban, s ezt joggal mondhatom. Midőn szüleim első ízben jöttek Pestre telelni, még sehol karácsonyfát (fenyőgallyakat) nem árultak, maguk szüleim is az első években papirosból készítették azt. Az első karácsony, melynek megünneplésére visszaemlékezem, az 1828-i volt. (...) Előttem a karácsony megünneplése mindenkor oly kegyeletteljes tény volt, hogy azt elmulasztani súlyos veszteségnek tartottam volna. (...) Édesanyám sokat örökölt atyjának költői kedélyéből, s a vallás külső szertartásait is bizonyos költői áhítattal végezte. Különösen a mód, mellyel a karácsonyi ünnepeket és a szilveszter estéjét megünnepeltük, marad előttem feledhetetlen. Szívvilágunk e napokban a nemes eszmék egész légióival gazdagodott"...
*
Kisded Jézus, hány szférán át érkeztél e barlangnyi hidegbe, hány kozmikus határon keltél át? A szereplőket, a szűk istállót mind betéve tudjuk, gyermekkorunk világából őrizzük a képeket, a templom festett barmait s köztük az apró bölcsőt, minden gyönyörű himnuszt százszor elénekeltünk már - de hányszor maradtunk vakok a lényeg: a hű és teljes alázat előtt e földi létben, hová Istenként alávetnek, prédájául a végnek! Itt, e földi létben, hol trónod nyirkos szalma, udvartartásod béget, s pásztorok bizodalma vesz csak körül! Anyaméh bíborában született Király, taníts bennünket a te alázatosságodra!
*
Molnár Tamás a betlehemi csillagról mint jelről elmélkedik egy esszéjében: "Van miriád csillag, de csak egy, amely Betlehem felé vezet, teremt történelmet, sőt szakrális történelmet. Ezért jel, ezzel válik ki a többiből, magában hord valamit, ami több a lényegénél. E jel azt is tűri, hogy kora vagy az utókor feldíszítse, megszépítse, legendákat szőjön köré. A három utas királlyá válik, hogy aláhúzza a megszületett gyermek méltóságát, pedig esetleg csak beduin kereskedők voltak, vagy arab törzsfőnökök. De a tény, hogy látták a csillagot, és azt követve átszelték a sivatag egy darabját, a jel végtelen bőségét mutatja. (...) A csillagfény magasztos, a jászol egyszerű, paraszti, alacsony. Mégsem a csillagfény nemesíti meg a jászolt, hanem az abban fekvő gyermek, aki valójában a csillagot és a vándorokat vezette, utasította."
Zsille Gábor