Napkeleti bölcsek
(középkori miniatúra)
Alapvető tévedés férfi és nő, szülő és gyermek kapcsolatát úgy tekinteni, mintha ma is fennállna a paradicsomi állapot. Akár tetszik, akár nem, mindennapi tapasztalatunk is tanúsítja, hogy ezekbe a viszonyulásokba is beférkőzött az eredeti bűn, s Istennel szakítva a személyes létezés szintjéről legalábbis részben a birtoklás világába csúsztak, aminek következtében nemi vágyunk rendetlenné vált, szeretetünk megzavarodott. Az a naivitás, amely nem vesz tudomást az emberi természet e megromlott állapotáról, bűnös tudatlanság, melynek súlyos következményeit nap nap után látjuk és érezzük. Sebzettségünk csak akkor gyógyul, ha mindenestül belépünk az üdvtörténetbe, melyet Isten kezdeményezett Ábrahámmal, ha hagyjuk, hogy a természetünket felülmúló hit és bizalom által Isten méreteire táguljanak vágyaink és emberi kapcsolataink.
Az üdvtörténet kezdetén Ábrahám minden evilági biztosítékról lemondva ráhagyatkozott Isten gondviselésére, s így vált igazzá. A hit és a bizalom zarándokútját járta, Istenre bízva ígéretei teljesítésének idejét és módját. Kivonulása Ur városából előrevetíti a mai kor keresztény családjainak útját, akiknek szintén vállalniuk kell egyfajta exodust, kivonulást a pogány világból, ha valóban Isten törvényei szerint akarnak élni. Be kell állniuk az üdvtörténet sodrába, különben elsodorja őket a jelen világ értékvesztéstől és bűntől megáradt, zavaros folyama.
Napkeleti bölcsek
(középkori miniatúra)
Ábrahámnak és Sárának Istentől kellett várnia gyermeke megszületését, nem hagyatkozhattak szexualitásuk zavartalan működésére. A biológiai jelentőségnél sokkal mélyebb teológiai mondanivaló fogalmazódik meg itt: a születendő Izsák elsősorban Istené, nem az övék! Mint ahogy ők is mindenekelőtt Istenhez tartoznak, s csak azután, őbenne egymáshoz. Sára ezt átérezte a csodás foganás isteni ajándékában, Ábrahámnak viszont később kell megtanulnia, amikor Isten Izsák feláldozását kéri tőle. A bizalom már-már embertelen próbatétele ez, ami után azonban kapcsolata fiával - és feleségével is - olyan mélységre jut, amelyben már nincs helye a birtoklásnak, kisajátításnak. Mert anyának, apának lenni nem biológiai szükségszerűség vagy hirtelen elhatározás, amit büntetlenül vissza lehet vonni, meg lehet tagadni, hanem Istentől kapott életre szóló hivatás, amelyben ki kell tartani és növekedni, bár elkerülhetetlen, hogy a mi lelkünket is tőr járja át.
Istentől való az az ösztönös ragaszkodás, mellyel a szülők szeretik gyermeküket - az önzés, az önmegvalósításnak az ősbűntől fogva kísértő, egyre kétségbeesettebb és tragikusabb próbálkozásokban megnyilvánuló illúziója, persze, kikezdi még ezt is -, de Isten ennél többre, nagyobbra hív. Az, hogy anyák és apák legyünk, mindannyiunk hivatása. A nyolcgyermekes házaspárok, és akiknek gyermekei csecsemőkorukban mind meghaltak vagy meg sem születtek, vagy akik nem mentek férjhez és nem nősültek meg, mert apácák, szerzetesek, papok lettek, vagy éppenséggel akaratuk ellenére maradtak egyedül, mind-mind részesültünk Szűz Mária és Szent József hivatásában, mert Isten mindannyiunkra rábízta Krisztust. Az ő életét kell dajkálnunk, oltalmaznunk, nevelgetnünk abban az egy, kettő vagy talán sok száz lélekben, akiknek gondját Isten akaratából a vállunkra vettünk. S eközben az Úr minket magunkat nevel, édes és keserű tapasztalatok által, míg valóban anyává és apává érünk, sőt atyává, ami még több. Ezért a szentségi házasság és a szüzesség (ideértve a papi cölibátust is) két egymástól elválaszthatatlan, emberi természetünket egyaránt felülmúló, s a keresztségben nyert új, isteni természetünkhöz szabott életforma, a keresztény névre egyedül érdemes élet színtere.
E kettő együtt van jelen a Szent Családban, s valamiképpen jelen kell lennie a mi életünkben is: a testi anyaságnak és apaságnak lelki szüzességgel kell párosulnia, a testi szüzességnek pedig termékeny lelki anyaságban és atyaságban kell kiteljesednie. Így válhatnak családjaink és közösségeink názáreti otthonokká, ahol Isten ajándékaként fogadjuk - elfogadjuk és befogadjuk egymást, mindenestül felvállalva, egészen az üdvösségig.
Barsi Balázs