Mindig nagyon-nagyon naivnak találtam, amidőn Jézust gyermeknek ábrázolták egyes templomokban. Itt egy gyerek-Jézus, ott egy. Mintha játékterembe tévedtem volna - már csak a biliárdasztal hiányzott volna.

Az emberek elolvadnak a gyerek láttán. Szentimentálisak lesznek, könny csordul a szemükből. Azokat a nagyszülőket vagy szülőket se szerettem, akik gügyögésükkel hülyítik a gyerekeket. Általában a gyerekekhez talán nem lehajolni, de fölemelni kell őket.

Olykor - gyakran - megértem protestáns embereinket - akik kieszelik templomaikat és a fehérségben néznek Isten felé. A nyírbátori református templom a maga korai gótikus íveivel egyenesen belefut az égbe.

Mi olykor elolvadozunk egy-egy szentkép láttán, például, mikor a csodatévő Szent Antal ringatja karjában a gyermek Jézust. Álmatag.

Most került a kezembe egy református diákszövetségi könyv, mely a harmincas években keletkezett. Hegedűs Lóránt akkori volt miniszter - nem a mai pap - szép elmélkedést írt Jézus, a gyermek címmel. Okos. Értelmezi, hogy az egyik vallásalapító, Mózes, Buddha, Konfucius, Mohamed sem hozza vallása előterébe a gyermeket. Valóban Jézus pedig, midőn faggatják tanítványai - milyen jellemző versengés! - "Vajon ki nagyobb a mennyek országában? - És előhíván egy kis gyermeket, közéjük állítja vala azt, és monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermek, semmiképpen nem mentek be a mennyeknek országába."

Ma is úgy gondolom, - az egyház megújulását éppen úgy, mint Európa jövőjét illetően. Csak ez a lelkület segít a világon. Nem Amerika.

Néhány éve egy amerikai vállalat nyerte az egyik franciaországi templom középkori üvegablakainak gazdaságos rekonstrukcióját csak egy föltételük - lett volna, ha a Jézushoz közeledő kisdedek közt Mickey Mause is szerepelhetne. Európa még egy utolsó erőfeszítést tett. Csődbe ment a terv.