Teológus, egyháztörténész, főiskolai tanár. Egy Pannonhalmáról szóló könyv bemutatására utazik, amelynek megjelenésében neki is része volt. Másnapra előadni hívták, a Zobor-hegyi remetékről, Szórádról és remetetársáról, Benedekről fog szólni. Most kocsival viszik, holnap majd beül a saját Trabantjába, amellyel nyaranta a Balaton-felvidék rejtett vidékeire szokott pöfögni, hogy aztán gyalogosan fedezze fel a tájat. Messzetekintő szeme, komoly arca mosolygóssá szelídül, amint megszólal, s nyíltsága, jó kedélye magával ragadja hallgatóját.

Sólymos Szilveszter pannonhalmi bencés szerzetes nyolcvan éves. 1943-ban a mátraházi tüdőszanatóriumból félig-meddig szökve ment vissza Pannonhalmára a pappá szentelésére. Rendtársai akkor úgy gondolták, talán csak néhány évig lesz pap, elviszi a tüdőbaj. Mégis meggyógyult. Öt évet töltött Rákosiék börtönében hamis vádak alapján. Különös módón nem emlékezett az ítélethozatalra, csak később tudta meg, hogy "életfogyt"-ot kapott. A gyűjtőből bekötött szemmel vitték ki és rakták rabszállítóba. A Kozma utcában kötött ki, miután keresztül-kasul járták vele a várost. Magánzárka ajtaját csapták rá, heteken át csak a fegyőr durva hangja hozott változatosságot az életébe, ételosztáskor, kübli ürítéskor. 1951. december elejétől számolta a napokat, s a fűtőtest mögött talált madzag-rózsafüzéren imádkozta az Üdvözlégyeket, Miatyánkokat, dicsőségeket. Nem tudta, kitől örökölte ezt az ajándékot, s azt sem, kire hagyja. Minden "használat" után gondosan visszahelyezte a fűtőtest mögé.

Ha jól számolt, karácsony lehetett. Az őr a zárkaajtó kis ablakán emberi hangon szólt be: "Akar olvasni?" Akart, így kapta meg egy akkoriban divatos orosz szerző könyvének harmadik kötetét. - "Hát, éhes-e?" Babgulyást adott be a fegyőr, kétszer akkora adagban, mint egyébként. Szilveszter atya tudta, nem tévedett, ez a nap karácsony napja. Azon az estén félhangosan még énekelhetett is, a betlehemi Kisded belopódzott a cellájába.

A tárgyalási színjátékot az ő esetében is a kor szokásai szerint folyt le. A diákok nem voltak kellőképpen felkészítve és a bíróság keretébe tartozó "fejbólintó Jánosok" nagyokos kérdései kilógtak a forgatókönyvből: - Aztán miféle italt adott nektek a pap, hogy Ausztriából elhozzátok azt a rádióadót? - A fiúk hallgattak. - Ne félj a paptól! Mondd, mit adott, pálinkát? - Nem! - Hát sört?

Végül valamelyik "bevallotta", hogy sört.

- Aztán mennyi pénzt adott a pap? - Először erre sem volt válasz, végül egyikük nagy nehezen kinyögte: - Ötven forintot. - Szilveszter atya erre felugrott: - Nevetséges! Ötven forintért képtelenség Nyugatról becsempészni egy rádió adó-vevőt! A bíró fenyegető hangon intette le, s a továbbiakra nem emlékezett. Húsz évvel később az egyik volt diák, aki jelen volt a tárgyaláson, felidézte, hogy ezután egy őr inni adott neki. A vízben lehetett valami kábító anyag s ennek következtében tőbb közbeszólással nem zavata meg a tárgyalást. árgyalást koűözbeszőlással. Fiatal bencésként Kőszegen volt hittantanár. 1950-ben, amikor először híre jött, hogy feloszlatják a szerzetesrendeket, s arról is lehetett hallani, hogy többeket már el is hurcoltak, a kőszegi hatóság elrendelte, hogy szerzetes nem hagyhatja el a várost. Bolond, aki önként megy a saját vesztébe: Szilveszter atya kölcsönkért egy biciklit, a kölcsönadónak pontosan megmondta, hogy két nap múlva hol találja meg a gépét. Szenteltvízhintőt, szertartáskönyvet, stólát tett a táskájába, reverendát öltött, fölült a kerékpárra, s indult Kőszegfalvára. Alighogy kiárt Kőszegről, megállította egy járőr:

- Tudja-e, hogy nem hagyhatja el a várost?

- És maga tudja-e, hogy kőszegfalva is a kőszegi plébániához tartozik? Beteghez kell mennem!

- Na, és ki az a beteg? Erre nem volt felkészülve, de eszébe jutott egyik diákjának a nagyanyja, aki valóban ott lakik és valóban beteg.

Így jutott el Pannonhalmára. Abban az időben azonban ott sem maradhatott, s egy bencés plébánián Szarka Valér mellett két szép hónapot töltött el a nyáron. Miután augusztusban a püspöki kar megegyezésre kényszerült az államhatalommal, ősszel visszament Kőszegre hittanárnak.

Amikor letartóztatták, fogalma sem volt arról, hogy négy diákja kamaszos esztelenséggel nekivágott a határnak. Elfogásuk után kényszerítették őket - még egyikük édesanyja életének kioltását is kilátásba helyezve -, hogy ellene valljanak.

"Na, Sólymos, nem unatkozik?" - a kérdés nem sokkal karácsony után ismét elhangzott, s átvitték egy kétszemélyes zárkába egy halálraítélt mellé. Akkor még nem tudta, hogy hamarosan neki köszönheti sorsának jobbra fordulását. Attól kezdve minden percet együtt kellett töltenie ezzel az emberrel. A halálos ítélet bármikor beteljesedhetett rajta, érthető volt, hogy vágyott a szóra, méltatlan, igazságtalan helyzetében megértésre.

- Te megölnéd a kommunistákat, ha fegyverhez jutnánk?

- Hogy is tehetnék ilyet - válaszolta -mint hívő ember, mint pap? Nem lehet valakit csak azért megölni, mert kommunista!

A válasz láthatóan nem tetszett a halálraítéltnek. Évekkel később , még a börtönben , kiderült, hogy ez az ember, aki mindenről kifaggatta gyanútlan zárkatársát, valójában ÁVO-s spicli volt. A gyanútlanság később a Gondviselés ajándékának bizonyult. A politikai tiszt egyszer csak munkát, emberibb körülményeket ajánlott Szilveszter atyának. Dolgozhatott, könyvkötő műhelybe került. A "halálraítélt" besúgó ezek szerint nem mondott róla rosszat, csak az igazat.

A könyvkötészeten megtudta, hogy a rabok között van egy volt pesti bencés diák, tőle jött a hír: Kováts Arisztid atya, a pannonhalmi gimnázium első igazgatója is ott raboskodik. Arisztid bácsi nagyon szerette volna, ha együtt lehet rendtársával, s különös módon ez a tiszt beleegyezett abba, hogy egy zárkába kerüljenek. Ott aztán együtt imádkoztak, énekeltek, velük volt az a volt bencés diák is. A viszonylag kedvező helyzetnek az vetett véget, hogy egy felvidéki fiatal elítélt szökni próbált és elfogták. Az életfogytosok szeme láttára verette agyon a börtönparancsnok: így jár, aki szökéssel kísérletezik.

Szilveszter atya 1956. október 27-én szabadult. A Központi Szemináriumban jelentkezett, hogy teológiából doktoráljon, de börtönviselt lévén szó sem lehetett arról, hogy ott lakjon. De legalább tanulhatott. 1957 elején egykori rabtársa, Balázs Lajos, aki rövid időre visszakerült a belvárosi plébániára, segített rajta, lakáshoz jutatta. Akkortájt történt, hogy Szilveszter atya meglátta az utcán a börtönbeli könyvkötészetet felügyelő tisztet civilben. Ő is észrevette a volt rabot:

- Na, hogy van, Sólymos?

- Én teológiát tanulok, hát a százados úr?

- Hagyjuk a múltat Sólymos! - s azzal elbúcsúzott. Ebben az egykori kommunista tisztben maradhatott valamennyi emberség. Ő engedélyezte, hogy a rendtársak egy zárkában lehessenek. Hagyni akarta a múltat, de úgy látszik, a múlt őt jobban gyötörte, mint egykori foglyait. Inni kezdett, volt rabokhoz ment, hogy pénzt kérjen kölcsön. Később az a hír járta, hogy elvitte az ital.

Szilveszter atya 1961-ben perújrafelvételt kért, és feltételesen, a tárgyalásig hivatalosan is szabadlábra helyezték, de tárgyalás sohasem lett. 1973-ban közölték vele, hogy az "ügy megszűnt". Az ügy megszűnhetett, de a zaklatások továbbra sem hiányoztak. Ennek az is oka lehettet, hogy Sólymos Szilveszter olyan ember, aki kimondja, amit gondol. Így aztán hamarosan jött az üzenet az egyházügyi hivataltól a pannonhalmi perjelnek, hogy ezt a Sólymost ki kell tenni falusi plébánosnak. Ő meg azt mondta: ha kell, szívesen lesz falusi plébános. Végül nem küldték. Később azt üzenték, ki kell tenni adminisztrátornak a disznóhizlaldába! De nem tudták, milyen jót tesznek ezzel. Szilveszter atya naponta megnézte a malacokat, aláírt egy papírt, hogy mennyi táp kell. Így szerzett a kőszegi négy év hittanárság mellé még hat szolgálati évet, mint disznóhizlaló. Ennek köszönheti, hogy ma kap nyugdíjat.

Mondják: az Úr görbe vonalakkal is egyenesen ír. Szilveszter atya pedig megtalálja a börtön fűtőtestje mögött a rózsafüzért, őszinte marad a legszorongatottabb helyzetben, észreveszi rabtartójában az emberi lelket, disznót hizlal, ha azt kell tennie, s a magánzárkában is tudja, mikor van karácsony. Most pedig várja a Trabant, rendtársával, Zénó atyával együtt indulnak Ménfőcsanakra misézni és előadást tartani a magyar középkor két remete szentjéről és életrajzírójukról, pannonhalmi Szent Mórról. Mintha egyenesednének az Úr görbéi. Szikora József

Szikora József