Két napig kettesben. Andris napok óta számolja, mikor kezdődik az aranykor. A nagypapa az ujja köré csavarható. Bevásárlóközpontba mennek, rejtelmes illatú, meleg vízben oldódó állatfigurákat lehet vásárolni, s tüstént hármat, a másik kettő Katának és Zsuzsinak nélkülözhetetlen. Három csomag gumicukor, mert a gyermeki ízlés a legrejtelmesebb. Mindenféle lom és kacat, ezekből végtelen türelemmel és elszántsággal repülőgépet lehet összeállítani. Három szép alma -- jót tesz a fogaknak, ez a jelszó, ámbár meg kell hámozni és fel kell vágni. Andris zsáknyi játékkal érkezett, ez azonban nem gátolta abban, hogy újabbakkal gazdagítsa készletét.
A zsák alján könyvek lapultak. "Nagypapa, már tudok olvasni! Elolvassam neked, ami itt a kép alatt van?" Máris betűzi a szöveget. Tényleg tud olvasni. "Mire iskolába megyek, unatkozni fogok." Erről ugyan nem vagyok meggyőződve, de legyen.
"Az újságot is elolvasom" -- mondja büszkén, s mielőtt megakadályozhatnám, nekikezd. A képen egy tűzhányó, alatta a szöveg: a kitörés még nem veszélyezteti az emberi településeket, de az országutak megteltek menekülőkkel.
"Mi az, hogy menekülő?" "Azok, szegények, elmennek otthonról, féltik az életüket."
Andris töpreng. "Az nem jó" -- mondja végül komolyan. Kis szünet után újabb kérdés: "Hogy viszik a holmijukat?" "Csak azt viszik, ami nagyon kell nekik. A többit otthagyják." "A játékokat is?" "Azokat is" "Vesznek újat?" "Nincs rá pénzük."
Hitetlenkedve szemlél. Miféle világ az, ahol az embereknek mindenüket hátrahagyva menekülniük kell:
Ismét az újságba mélyed. Én is olvasok. Csend van, néha búg csak el fölöttünk egy repülőgép, vagy az ő meghatározásuk szerint "csíkhúzó".
"Nagypapa, mondhatok valamit?" Lám, az óvoda jótékony hatása. Eddig ilyenforma kérdést sosem intézett hozzám, hanem kertelés nélkül belevágott. Kegyesen bólintok. Bár ne tettem volna! A következő kérdése ugyanis komor árnyakkal felhőzi idillünket: "Nagypapa, mi az a cián?" "Az ůizé... egy méreg." "Azért öntötték a Fiszába, hogy megmérgezzék a halakat? " "Nem Fisza, Tisza!"
Andrist cseppet sem érdekli ez a finomítás. Őt szegény halak sorsa foglalkoztatja. Döglött halak halma a parton. Körülöttük gyászos emberek. Mintha az életüket búcsúztatnánk a halálos víz partján.
"Megmérgezték őket, mint Hófehérkét a gonosz mostoha?" A módszer más, a lényeg ugyanaz. "Miért? -- kérdi Andris, és tanácstalanságomat látva hangosabban megismétli -- Miért?"
Most mit mondjak? Miért... miért... Miért van, hogy az ezredfordulón pusztítunk megállás nélkül? Embereket, otthonokat, a környezetet, mindent?
"Lejössz a városba? Megnézzük a vonatokat!"
Várjuk a buszt. Amikor a hídon szuszog át, Andris megkérdezi: "Nagypapa, mondd, a Dunát is meg fogják mérgezni?"
Késsel lehet vágni a csendet. Az emberek egymásra néznek, aztán a Dunára. Ki tudja? -- ez van a tekintetükben.
Rónay László