II. János Pál az Élet Evangéliuma című enciklikájában -- mely súlyát és hatását nézve hasonlítható a történelemformáló "Rerum novarum"-hoz -- a következőképpen jellemzi korunkat; "A fény- és árnyoldalaknak mindenkit rá kell döbbenteniük arra, hogy a jó és a rossz, a halál és az élet, a ĺhalál kultúrájaĺ és az ĺélet kultúrájaĺ közti hatalmas és drámai összeütközés előtt állunk. De nemcsak ĺelőtteĺ, hanem a konfliktus ĺkellős közepébenĺ állunk, részesei vagyunk valamennyien azzal a lerázhatatlan felelősséggel, hogy feltétlenül az élet javára kell választanunk".

Igen; rendkívüli hevességű és mélységű civilizációs válságnak, ugyanakkor öszszecsapásnak vagyunk átélői, részesei korunkban. Az emberiség történetében előfordultak már civilizációs összecsapások, gondoljunk csak a mohamedán és keresztény világ évszázados harcára, vagy a "hidegháború" évtizedeire. Az viszont, hogy egy kultúrkörön belül, egyszerre két "civilizáció" létezzen, lényegesen ritkább; példaként hirtelen a Római Birodalmon belül létrejövő kereszténységet lehet említeni.

Kétségtelen tény, hogy napjainkban ennek vagyunk tanúi. A politika, a jogalkotás engedékenysége folytán az élet feltétlen szolgálatára rendelt orvosi hivatás -- szembefordulva évezredes tradícióival -- az élet ellen támad. Különféle hazug és valótlan ideológiák hatására korunkban megtagadják a fogamzástól létező emberi élettől a védelmet, és az anyaméhet, az élet bölcsőjét mészárszékké változatják. Hazánk a világon élen járt és élen jár a magzatölésekben; 1956 óta 5.200.000 magzati életet oltottak ki "legálisan", (dehogy; az isteni törvény szerint jogellenesen!), s ma is "munkanaponként" kb. 300 "magzatembert" pusztítanak el korunk "Heródesei".

Ami történt, történik, példa nélküli az emberiség történetében. A történetek a "fejlett világban" (fejlett? dehogy!) egy folyamat részei; mutatják az általános pusztulást, mely korunkat jellemzi -- a technikai fejlődés kivételével. Hiszen hasonló pusztulásnak lehetünk átélői a kultúrában, az oktatásban, a családi életben. Vagyis egy példa nélküli civilizációs önfelszámolásnak vagyunk tanúi az elmúlt évszázadban. Hiszen ha egy civilizáció szembekerül saját erkölcsi, jogi, orvosi alaptételeivel, folyamatosan saját létérdekei ellen cselekszik; nos, ez a civilizáció biztos pusztulásra van ítélve.

S a folyamatnak nincs vége. A szinte korlátlanná vált "abortuszjárvány" után egyre erősebben dörömböl az "eutanázia" legalizálásának igénye. Elhagyhatjuk a szép szavakat, itt az a kérdés, szabad-e embert ölni orvosi segédlettel? Valóságosan viszont itt is egy célszerűségi szempont vezeti a "szép új világot": meg akar szabadulni a már hasznot nem hajtó idős és rokkant emberektől. Vagyis modern korunk egyértelműen leszűkíteni törekszik az ember fogalmát; a hasznot hajtó, tevékeny, független ember fogalmán. Minden ami ezen kívül esik -- a modern kor szerint -- előbb-utóbb kiesik az emberi élet védelme köréből.

El kell-e pusztulnunk ebben a civilizációs önfelszámolásban; valóra válik a "herderi jóslat"? Hiszem, hogy nem. Európában, s hazánkban is vannak az életet feltétlen tisztelő orvosok, jogászok, társadalmi szervezetek. Léteznek sokgyerekes családok. Történelmi egyházaink -- igaz, csökkenő befolyással -- az élet szolgálói. Vagyis szembe kell néznünk azzal, hogy az élet védelmezői erős kisebbségben vannak a materializálódott, szekularizálódott világban. De emlékezzünk, az európai kultúrát nem a kisebbségben lévő, eszköztelen keresztények mentették ki az összeomló, erkölcstelen Római Birodalom romjai alól?

Vagyis egy szilárd erkölcsöt, hitet képviselő kisebbség -- ha szilárdan kitart hite és erkölcse mellett, minden megpróbáltatás ellenére -- túléli napjaink civilizációs katasztrófáját.

Ha úgy tudunk élni, mint a római világ keresztényei -- az élet győzni fog. Keresztrefeszítés, reméljük, nem lesz, bár a nehézségek, a megpróbáltatások enélkül is hatalmasak.

Bízzunk! Isten soha nem hagyta el a benne bízókat, Isten nem hagyja elpusztulni teremtett művét, az emberi világot!

(A szerző a PPKE
egyetemi tanára)