„A magasságbeli ereje megárnyékoz téged…” (Lk 1,35)
Az angyali üdvözlet által Isten kinyilatkoztatta Máriának azt a kiváltságos kegyelmet, melyet öröktől fogva készített az ember számára, melyet Ádám elveszített, mely elől Éva kitért, és amelyet talán a női nem más tagjai is visszautasítottak. Ez a kegyelem pedig a szeplőtelen, szűzi lelkiség, a „ kegyelemmel teljes” állapot. Egyben kijelentette az angyal azt az isteni végzést is, hogy ő lesz a testet öltő Ige kiválasztott anyja. Miután Mária kimondta az „ igent”, a Szentlélek „ leszállt rá” és „ beárnyékozta” őt, azaz saját árnyékává tette. Az árnyék a dolgok elszakíthatatlan birtoka, kísérője. Nem öltött benne testet a Lélek, hanem birtokba vette személyét, illetve anyaságát az Ige számára; a megtestesült Ige édesanyja lett.
Gyümölcsoltó Boldogaszszony ünnepén arra emlékezünk, hogy Isten belerejtette a világba – a Szűzanya méhébe – az Igét. A jézusi példabeszéd életté lett: „ ki tudja, hogyan”, a mag – Isten Igéje – a Szűzben megfogant, és növekedésnek indult. Érthetetlen, hogy ez a „ mag” hogyan, fogant meg, és miért növekszik? Annyit tudunk, hogy ami a Szentlélek „ árnyékában” megvalósult, az (a hitben) rejtve marad. Csodálatunknak úgy találhatjuk meg értelmes magyarázatát, ha az életre – a biológiára – figyelünk.
A világban gyökeret eresztett élet a világ törvényeihez igazodik. Amint a föld tömege magához vonzza az esőcseppeket, amelyek földet érve, melyek onnan a mélybe szivárognak, úgy a magok is – engedve a tömegvonzásnak – a vízcseppek után erednek. Döbbenetes, de az Ige számára az anyai méh elég „ erővel” bírt ahhoz, hogy alászálljon a mennyből. A Szűz pedig méhébe fogadta és hordozta Istent.
Az Ige a Szűzben elindult az ember legtitkosabb mélysége – a szíve – felé, és behatolt oda, ahonnan az éltető vér szétáramlik a tagokba. Ezzel gyökerestől átjárta annak életét, aki befogadta őt.
Hogy mit jelenthetett a Szűzanya számára Jézus születése? Olyan misztérium ez, amely a Fiú örök születésével rokon. Mert a világra születve a gyermek kitépett belőle mindent. Ami az övé – a Szűzanyáé –, az már Jézusban a világé, az embereké lett. Gyermekében azt az erőt ölelte magához, mely létbe hívta, és azóta is vonzásban tartja az életnek indult magokat.
Aki mindenkitől függetlenül („szabadon”) akar élni, az soha nem fog szárnyalni, legfeljebb káprázatos leleménynyel fog lavírozgatni a felelősség terhei elől. Isten terve merőben más, az övé fölfoghatatlan. Abban biztosak lehetünk, hogy a világ szeretetéhsége földhöz „ rántja” őt. Ám ezzel arról tesz tanúságot, hogy az ember életének olyan méltósága, más szóval olyan „ kritikus tömege” van, amellyel mindenkinek, tehát még Istennek is számolnia kell. És ő mint Atya, a Fiút nekünk ajándékozva a megváltás művében tárja elénk pontos számadását.
fl-gj