Szent Benedek, Cirill és Metód -- és még sokan mások -- kereszténnyé tették és nevelték Európa nyugati és keleti felét. Kis-Ázsia, Dél-Európa és Észak-Afrika ekkor már több száz éve keresztény volt. A három szent férfi így méltán kapta meg az " Európa védőszentjei" titulust 1964-ben, illetve 1980-ban. De miért kapta meg ugyanezt Brigitta és Katalin, akik a XIV. században éltek, a legvallásosabb európai történelmi kor, a középkor XIII. századi delelője után. Miért választotta őket sok száz szent közül II. János Pál 1999-ben a 2000. évfordulóra készülve Európa védőszentjeinek? Mi történt a XIV. században? Ha ők nincsenek, talán nem sikerül megőrizni, megtartani a keresztény társadalomfejlődés nyugati útját. Megmentették a pápaságot attól, hogy a pápák császárok, királyok alárendeltjei, hit és erkölcs dolgában alattvalók legyenek. Sajnos ez bekövetkezett a Kelet-római birodalomban. Ezt nevezzük bizánci cezaropapizmusnak. Brigitta és Katalin tette olyan jelentős, hogy a világi történetírás is megemlíti: " Svédországi Szent Brigitta unszolására Avignonból Boldog V. Orbán 1367-ben Rómába megy, de a végleges visszatérésre csak 1377-ben Sienai Szent Katalin veszi rá XI. Gergelyt." Az új székhely a Vatikán lesz. Így ért véget a pápák úgynevezett " avignoni fogsága". Ha nem így történt volna, talán a demokrácia modern fogalmát sem ismernénk, s Európa területén két vagy három totális birodalom osztozna. Hogy mindez érthető legyen, pillantsunk bele a történelem " mélységes mély kútjába"! A Római Birodalomban a kereszténység az első háromszáz évben hol megtűrt, hol üldözött vallás volt. Amikor Nagy Konstantin császár 313-ban kiadott milánói türelmi rendelete teljes egyenjogúságot biztosított a keresztényeknek, az elvett javakat visszaadta, s az üldözöttekből támogatottak lettek. Ez maga a csoda volt. Annyi szenvedés, vér és halál után megmenekültek. Csakhogy mindez egy tökéletesített abszolutisztikus államban történt ahol a császár Istenhez hasonló voltát hangsúlyozták. Ettől a perctől kezdve a kereszténységnek mindig küzdenie kellett szabadságáért, függetlenségéért a mindenkori hatalommal szemben, és sajnos ez nem mindig sikerült. Sőt az is előfordult, hogy a pápaság tartott igényt korlátlan hatalomra világi ügyekben is. Egy magát teológusnak tartó despota igen félelmetes védnök! Nagy Konstantin is kijelentette, hogy " Hit dolgában az akaratom törvény!" A pápának pedig odakiáltotta egy alkalommal: " Írd alá azonnal, mert különben már mégy is a számkivetésbe." Szent Ambrus (340-397) milánói püspök az egyház autonómiáját védte, amikor kijelentette " A császár az egyházban van, és nem az egyház felett." Ez lesz a keresztény birodalom alapeszméje, amelyet a középkor igyekszik majd a gyakorlatban is megvalósítani. Ambrus Theodosius császárt még nyilvános gyónásra és vezeklésre is kényszerítette, amikor egy cirkusz teljes nézőközönségét körülbelül 7000 embert lemészároltatott hirtelen haragjában. Őszinte bűnbánatának bizonyságaként Theodosius törvényt bocsátott ki, melynek értelmében minden halálos ítélet csak harminc nap elteltével válik végrehajthatóvá! A kereszténység szelleme már érezteti hatását az európai jogalkotásban!

Sienai Szent Katalin

A XI. században megismétlődik a jelenet. VII. Gergely pápa 1076-ban trónfosztottnak és kiátkozottnak nyilvánítja IV. Henrik német-római császárt, miután előzőleg a német püspökök és IV. Henrik a pápát elmozdítottnak nyilvánítják. Henrik kénytelen volt télen, mezítláb Canossa várának kapuja előtt napokig könyörögni a kiközösítés feloldásáért. (Kanosszát jár: bocsánatot kér, vezekel, megalázkodik, mondja azóta a közmondás). A király megalázkodása megrendítette a világi hatalom tekintélyét, s 1122-ben V. Henrik és II. Kallixtusz pápa megköti a wormsi konkordátumot, melynek értelmében az egyházi méltóságba való beiktatás (az invesztitúra) a pápa joga, az egyházi földek hűbéri használatába viszont a császár helyezi a német főpapokat. Vagyis különválik és kiegyezik egymással a lelki és világi főhatalom. E két szféra az ortodoxiában nem válik el ilyen élesen egymástól.

A XIV. században IV. (Szép) Fülöp francia király és VIII. Bonifác pápa között elmérgesedett a viszony. A pápa adómentességet és világi fennhatóságot követelt, " a francia királyt nem lehet korlátozni", felelik erre Szép Fülöp jogászai. 1303-ban a pápát fogságba vetik, kiszabadul, és rövidesen meghal. A bordeaux-i érseket pápává választják, aki V. Kelemen néven uralkodott 1303-14 között. 1309-ben áttelepül Rómából a mai dél-franciaországi, a Rhone partján épült Avignon városába. (Ez a terület ekkor nem tartozott Franciaországhoz, pápai hűbér, majd pápai tulajdon volt 1791-ig.) Itt a francia származású pápák hatvannyolc éven keresztül már csak a közelség miatt is a francia királyi és nemzeti politika függvénye lettek. Ez a tény elidegenítette tőlük Európa többi nemzetét, mindenekelőtt a németeket. S így ez a reformáció előkészítője lett. Avignonban, a pápák " babiloni fogsága" alatt a korrupció és a nepotizmus (hivatalok a pápa rokonainak) miatt az egyház sokat vesztett tekintélyéből. Avignonban fényűző udvartartást és igazgatást, bürokráciát fejlesztettek ki. Az ehhez szükséges pénzügyek igen megterhelték a kereszténységet. A Szentszék mindenféle címen igényt tartott befizetésekre. Igen gazdag bevételt hoztak a vezeklések elengedéséért befizetett összegek, ezeket nevezték később búcsúcéduláknak. S miért tartott a pápák avignoni fogsága " csak" hatvannyolc évig? Azért, mert két nő, akik a világ szemében senkik és semmik voltak, két nagy misztikus, akik úgy mellékesen a középkori svéd és olasz irodalom jeles képviselői is, beavatkoztak. Senki nem kérte, senki nem küldte őket, nem volt megfelelő pozíciójuk, hatalmuk, s mégis megváltoztatták a történelem menetét. Mint minden szent, megérintette szívüket Isten szava, a földre szállt Ige, Jézus. Megélték, amit ő mondott: " az igazság szabaddá tesz titeket". Lehullott személyiségükről a kor és a helyzet megbéklyózó bilincse, s azt tették, amit ott és akkor tenniük kellett Krisztus szellemében. Tudták, hogy vissza kell szerezni az egyház függetlenségét. A svéd udvarhölgy, a nyolcgyermekes családanya, beutazza zarándokként az akkor ismert világot, apácarendet alapít, s rábírja V. Orbánt, hogy térjen vissza Rómába. A pápa sajnos visszamegy Avignonba. Katalin Sienában, egy itáliai városban szegény kelmefestő lánya, domonkos harmadrendiként az embereket bűnbánatra és megbékélésre bírja. S ráveszi XI. Gergelyt, hogy végleg visszatérjen Rómába. XI. Gergely is francia volt! " Szárnyalj magad fölé": Ha fölszáll szellemed túl időn és téren,

Benned a pillanat öröklétet terem" (Angelus Silesius)

(Szent Brigitta és Katalin történetét folytatjuk)

F. Zs.